Michel Platini;Sepp Blatter;Nemzetközi Labdarúgó-szövetség;Nemzetközi Sportbíróság;

2015-12-17 06:56:00

Michel Platini szerint eleve elrendelték sorsát

Nem jelenik meg pénteken a FIFA ítészei előtt Michel Platini, aki ügyvédeinek közleménye szerint így tiltakozik az ellen, hogy „elfogult” a vele szembeni eljárás. A nemzetközi szövetség még hivatalban lévő elnöke, Sepp Blattert ma hallgatják meg a vele szembeni korrupciós vádakkal kapcsolatban.

Ma hallgatja meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága Sepp Blattert. A Libération című francia lap szerint kétféle szankció születhet a nemzetközi szövetség még papíron hivatalban lévő vezetőjével szemben. Vagy két éves eltiltást kap és 147 ezer eurós kártérítést kell fizetnie, rosszabb esetben viszont élete végéig eltiltják mindennemű sporttevékenységtől. A végső döntést legkorábban jövő hétfőn jelentik be.

Blatter – már megelőlegezve az ellene hozandó szankciót – egy a nemzetközi szövetség 209 tagjának írt levelében megismételte, hogy „nyugodt lelkiismerettel áll bármilyen bíróság elé”. Újfent ártatlanságát hangoztatta. A levelet nem a FIFA jelzésével ellátott papírra írta – közölték hírügynökségek. Blatter már múlt héten utalt arra, hogy elítélése esetén a Nemzetközi Sportbírósághoz (CAS) fordul jogorvoslatért. Ezt a német Der Spiegelnek adott interjújában közölte. „Minden jogi lehetőséget kihasználok. Harcolni fogok” – nyilatkozta eltökélten. Elismerte ugyan, hogy „követett el hibákat”, de szerinte ami vele szemben folyik, az „boszorkányüldözés”. Blatter interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak is, amelyben leszögezte, „nem vagyok ördög. Sokkolt viszont az: felfüggesztettek 90 napra anélkül, hogy szóhoz jutottam volna”.

Bojkottálja a FIFA etikai bizottságának pénteki meghallgatását Michel Platini. Az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke amiatt nem kívánja kifejteni álláspontját, s nem akar megjelenni a testület előtt, mert abból indul ki, hogy „sorsát már előre elrendelték a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ítészei” – mondta a L’Équipe francia napilapnak. Szerinte akkor sem változtatnának a vele szembeni „negatív hozzáálláson”, ha pénteken elutazna Zürichbe, a FIFA központjába. A nemzetközi szövetség etikai bizottsága előzőleg rendkívül súlyos szankciókat követelt Platini ellen, életfogytiglani eltiltását kezdeményezve korrupció miatt. A francia sportvezető, a Juventus egykori aranylabdása ezzel kapcsolatban azt mondta, a FIFA illetékesének szavaiból (úgy foglalt állást, hogy nagyon is megalapozott a korrupció vádja) arra a következtetésre jutott, neki itt már nem lehet esélye, s sorsáról még a meghallgatás előtt döntést hoztak.

Platini ügyvédei tegnap meg is erősítették védencük döntését. Közleményben tudatták, nem vesz részt a meghallgatáson, mert „a verdiktet az alapvető jogokra fittyet hányva megelőlegezte a FIFA egyik szóvivője, Andreas Bantel, aki nem az ártatlanság vélelméből indult ki” – hangzott a dokumentum. A közlemény szerint az UEFA elnöke ezzel a lépésével fejtette ki egyet nem értését az egész eljárással, amely szerinte „kizárólag politikai jellegű, csak azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák: a FIFA élére kerüljön”. A nemzetközi szövetség előzőleg teljesen igazságos, független eljárást helyezett kilátásba.

Az UEFA elnökét október 8-án tiltotta el 90 napra a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellene a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott Blattertől 2011 februárjában. Platini októberben a Le Monde-nak azt állította, hogy az 1998-as franciaországi világbajnokság előtt Blatter felajánlotta neki, legyen a FIFA elnöke, de akkoriban őt csak a hazai rendezésű torna szervezése foglalkoztatta. Két hónappal később újra találkoztak, Blatter ekkor kérte fel, hogy dolgozzon a tanácsadójaként, és érdeklődött, mennyi pénzt kér?

"Egymilliót mondtam, erre ő visszakérdezett, hogy rubelben, fontban, dollárban, vagy milyen valutában kérem? Én rábíztam ennek eldöntését, és végül évi egymillió svájci frankban állapodtunk meg. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de ez történt" - mesélte Platini. A francia sportvezető végül 1998 és 2002 között tevékenykedett a FIFA elnöke mellett. Tanácsokat adott a nemzetközi mérkőzésnaptár megreformálásával és a legszegényebb országok szövetségeit érintő támogatási rendszerrel kapcsolatban, ugyanakkor honoráriuma teljes összegéről hivatalos szerződést soha nem írtak. A pénzt ráadásul csak 2011-ben kapta meg, nem sokkal Blatter újraválasztása előtt, ami felettébb gyanússá tette az egész ügyletet.

Célkeresztben a németek Császára

Egyre kényesebb helyzetbe kerül Franz Beckenbauer, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a 2006-os németországi labdarúgó világbajnokság odaítélésével kapcsolatban. S hogy milyen nehéz helyzetbe került, jól mutatja: régi barátja, Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) volt elnöke is ellene fordult, aki eddig mindig kiállt Beckenbauer mellett. Niersbach, akit a frankfurti ügyészség hetek óta hallgat ki, a Bild napilap által megszerzett jegyzőkönyv szerint azt állította, a 6,7 millió euró kifizetése, amelyről a vita folyik, valójában a FIFA pénzügyi bizottságához folyt be azzal a céllal, hogy biztosítsák Blatter 2002-es újraválasztását a nemzetközi szövetség élére.

Ez lényegében annak elismerését jelenti, hogy szavazatokat vásároltak. A volt DFB elnök azonban ezt egy másik kijelentéssel is megtoldotta. Azt közölte ugyanis, hogy 2002-ben, már Blatter újraválasztása után, Beckenbauer azt mondta neki, a svájci sportdiplomata újraválasztását „többek között az én pénzemmel biztosították”. Ezt a kijelentést erősíti meg a DFB volt főtitkárhelyettese, Stefan Hans, aki állítólag azt mondta, miután a FIFA 2002-es szöuli kongresszusán megkérdezték az egykori német világbajnoktól, kinek köszönhető Blatter újraválasztása, ő magára mutatott.

Beckenbauer egyébként első ízben november végén ismerte el a 6,7 millió euró átutalását, amit egy bonyolult – és igencsak kétségbe vonható – megállapodással indokolt. Az ügy tehát egyre szövevényesebb. Ha hinni lehet az eddigi állításoknak, illetve feltételezéseknek, Blatter 2002-es újraválasztását Beckenbauer pénze biztosította, a 2011-est pedig az, hogy Platini szép summát kapott „tanácsaiért”.