Szörnyethalt a vonat elé rohanó autó sofőrje - Sokkoló fotók

Publikálás dátuma
2015.12.17. 10:53
Illusztráció: Thinkstock
Vonattal ütközött egy személygépkocsi csütörtökön Kecskeméten, az autó vezetője belehalt sérüléseibe - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Árvai Edina tájékoztatása szerint a Budapest felől Szeged felé tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között, a Vaspálya utcai vasúti átjáróban ütközött össze a személygépkocsival. A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vonatszerelvény az átjáróban állt meg, ezért ott a helyszínelés idején nem lehet áthaladni, az autósok a környező utcákban kerülhetnek - tette hozzá a szóvivő. 

Jelezte: a baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság jelenleg is vizsgálja. Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese közölte: az ütközés Katonatelep és Kecskemét között, közvetlenül Kecskemét állomás előtt történt, a baleset idején a vasúti átjáró fény- és félsorompója jól működött. A budapesti Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Tiszavirág InterCity vonaton senki sem sérült meg.

MTI Fotó: Donka Ferenc

MTI Fotó: Donka Ferenc

Hozzátette, a helyszínelés első adatai szerint a gépkocsivezető a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. A műszaki mentést a katasztrófavédelem szakemberei végzik, a gépkocsi a mozdony ütközőjén akadt fel. A vizsgálatok és a műszaki mentés ideje alatt Katonatelep és Kecskemét között nem közlekedhetnek a vonatok, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.   

Szerző

Varga ezért hibáztatja Brüsszelt

Publikálás dátuma
2015.12.17. 10:13
Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava
Az államadósság idei csökkentését akadályozza, hogy Brüsszel helyett saját forrásból kellett finanszírozni 600 milliárd forintot, aminek EU-s támogatásból kellet volna megérkeznie, de különböző elszámolási viták miatt ez az összeg csak később folyik majd be - egyebek közt erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban. Varga Mihálynak az a benyomása, mintha Brüsszel abban lenne érdekelt, hogy a magyar államadósság ne tudjon csökkenni. 

A miniszter becslése szerint az államháztartás idei hiánya a tervezett 2,4 százaléknál kisebb, a GDP 2,2 százaléka körül lehet, de az államadósság alakulásánál "kicsit más a helyzet". Varga Mihály úgy fogalmazott, "négy éve mindig teljesítettük a törvényben foglaltakat, és az idén is törekszünk arra, hogy ez így legyen". 

A miniszter beszélt arról is, hogy a jövő évben lejáró 5-5,5 milliárd euró devizaadósság egy részét a kínai renminbiben (jüanban) tervezi megújítani az állam, de nem az összeg nagysága lesz az érdekes, hanem az, hogy kiépült egy olyan új kapcsolat, amely "az állampapírpiacok finanszírozását is biztosabbá teheti". Varga Mihály beszélt arról is, hogy a belső fogyasztás bővüléséhez a bérszínvonal emelésén keresztül vezet az út, és a reálbérek 2,5-4,5 százalékos emelése szükséges.