A 90 éves Makk Károly a színésznők rendezője

Makk Károly 90 éves. Már fiatalon legendárium épült köré. Ebben él egy történet, amely olyan szép, hogy beillik ars poeticának. A forgatás forró pillanataiban a világosítói hídról az egyik világosító lekiabált a rendezőnek, mit izgul annyira, hiszen ez csak egy film. Mire ő magából kikelve ordította vissza: „Lehet. De nekem az életem!” Valójában a filmről szól szinte az egész 90 év. Születésnapja alkalmából feledhetetlen játszótársairól, elsősorban a színésznőiről kérdeztük.

- Legelső játékfilmje, a Liliomfi mindjárt kijutott a Cannes-i filmfesztiválra, ahogy később a Szerelem, a Macskajáték, az Egy erkölcsös éjszaka és az Egymásra nézve is. Már elsőre fantasztikus szereplőgárdát hozott össze. Honnan tudta, hogyan kell bánni a színészekkel?

Felcsempésztek a gépre, és nálam boldogabb ember nem volt akkor este se égen, se földön FOTÓ: Molnár Ádám

- Amikor 1950 tavaszán visszajöttem a traktorállomásról - ahová az illetlen vizsgafilmem miatt küldtek büntetésből -, Máriássy Félix első asszisztense lettem. Mellette ismertem meg a filmszínjátszás nagy öregjeit, akiket elhívtam a Liliomfiba: Balázs Samut, Dajka Margitot, Tompa Sándort, Pécsi Sándort. A fiatalokkal egy korosztály voltunk, Darvas Ivánnal, Krencsey Mariannal, Ruttkai Évával, Soós Imrével, Garas Dezsővel egy nyelvet beszéltünk. A két nemzedék egyformán felhőtlen örömmel vetkőzte le az ötvenes évek ideologikus filmjeinek súlyos gönceit. 1953 után voltunk, Sztálin elvtárs halála erősen gyomorszájon vágta a szocialista realizmust. Egyre azt hallottuk, hogy valami szórakoztató történettel lépjünk elő. És mi előléptünk a Liliomfival. A technika akkor már a kisujjamban volt, de a színészi munkával bizonytalan voltam. Menet közben alakult ki minden. A próbán, ha valami túl sok volt, csak annyit mondtam, ennél kevesebbet és így lépésről-lépésre eljutottunk a megfelelő játékhoz. Türelemmel, szeretettel, fokozatosan.

- Trükkökre nem is volt szükség?

- A drága Dajka Margit okozott némi szorongást. Első nap, amikor kijött a forgatásra, beöltözve leült egy székre és várta a jelenetét. Aztán hogy nem került rá sor, elkezdett hangosan méltatlankodni, aztán toporzékolt, hogy végre forgassuk az ő jelenetét. Pásztor István, a film tapasztalt operatőre odasúgta nekem, mondjam, alkonyatkor csinálunk vele egy snittet. A kamerában nem lesz film, mert spórolni kell, de meglesz a jelenet, én meg lelkesen dicsérjem meg a remeklését. Igaza lett. Helyrebillent a hangulat, túlestem a tűzkeresztségen.

- A színészei megválasztásánál mi volt a legfontosabb?

- Mindig a legjobb színészeket választottam. Ők attól a legjobbak, hogy nem színészkedtek. A legnagyobbakkal el lehetett érni, hogy szempillantás alatt levetkőznek minden megszokottat. Levetik magukról a játékot, és marad az ember. Egyszer a Szerelem forgatásánál Darvas Iván színházi próbáról jött, s hozta magával a színpadi modort. Egy idő után azt mondtam neki, „Iván, elég, ha csak a nevedet adod”. Azaz hagyja a nyafogást. Ez nagyon durva volt ott mindenki előtt. Én is éreztem, ez sok. Iván felkelt, szó nélkül kiment. Mindenki rémülten nézett rám, most mi lesz. Mondtam, nyugi. Vártunk. Pár perc után visszajött, elegánsan elpöckölte a csikket, és azt mondta: „én készen vagyok”. És csodálatosan megcsinálta a jelenetet.

- Radványi Géza jó negyven éve a Macskajáték láttán elragadtatással beszélt arról, hogy ön elérte a legnehezebbet, amit rendezőtől kívánni lehet: a színészei nem színészek. Nem színészkednek, hanem azok, akiket eljátszanak. Dajka Margit különösen lenyűgözte.

- Volt egy kis gondom vele. Nem találtam a megoldást, hogyan is legyen a dolog a levelekkel, mert a levelek jelentik a játék lelkét. Olvasta őket így, olvasta úgy: megrendülve, meghatottan, távolságtartóan, könnyekkel a hangjában, incselkedve, de sehogyan sem volt az igazi. Akkor kitaláltam, hogy legyen együtt az összes. Egymásra játszva, ráúsztatva, mind együtt. És egész nyáron, három hosszú hónapon át azt vettük fel, hogy Orbánné olvassa a leveleket. Volt egy remek hangmérnökünk, ő mindent felvett, azt is, ahogy Margitka magából kikelve már toporzékol, hisztérikusan rikoltozik, hogy elege van. Én csendben kivártam a viharok elültét, a hangmérnök pedig összevágott ezekből a hangos dührohamokból egy pompás kis „hangjátékot”, egyetlen példányban persze. Időnként, ha épp pattanásig feszült a helyzet, mindig odahívott és lejátszotta nekem. Remek idegnyugtató volt. A levélolvasás nagyszerűen sikerült, Margitka a nagy kiborulások után mindig isteni friss, saját pogácsákkal állított be a stúdióba másnap. Mi pedig hagytuk magunkat kiengesztelni.

- Radványi mást is mondott a Macskajáték hatása alatt. Azt, hogy ez a film nem új hullám, hanem egy új tenger!

- A szereposztással akadt egy kis gond. Giza, a kerekes székben ülő nővér szerepére először Mezei Mária jutott eszembe. Akkor már elvonultan élt, betegeskedett, de fogadott. Meghallgatott és elfogadta a felkérést. A forgatás helyszínén, a szállodában hajnali négykor jött a telefon, hogy Mezei Mária szeretne elbúcsúzni, mert elmegy. Halálfélelme volt, nem bírta. És el is ment, a kezdés előtt egy nappal. Akkor felrohantam Pestre, Bulla Elmához. Ő már játszott nálam a Philemon és Baucis című tévéjátékban, nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni, csak annyit mondtam neki, mondja egyszerűen a szöveget - egyszerűen mondta a szöveget és csodálatos lett a játéka Páger Antallal. Amikor felkerestem, azonnal igent mondott. Semmi magyarázatra nem volt kíváncsi, annyit kérdezett csak, mennyi lesz a gázsi. A kétszerese, mondtam. És Bulla tényleg nem Bulla volt a filmben, hanem Giza.

- De mintha lett volna egy harmadik jelölt is. Nem?

- Darvas Lili mondta, szívesen játszana a Macskajátékban. A Szerelem óta tudtunk egymás ügyes-bajos dolgairól, tartottuk a kapcsolatot. Őt egyébként még 1965-ben ismertem meg, amikor a Madách Színházban volt vendég, Eugéniát játszotta az Olympia című Molnár Ferenc-darabban. Az előadásban Psota Irén is játszott, akivel jó ideig együtt éltünk, s mikor bementem hozzá a színházba, megismertem Darvas Lilit. Kellemesen elbeszélgettünk. Az ismeretség alapján kértem fel később a Szerelem szerepére.

- A Szerelemben maga volt a csoda Törőcsik Marival együtt. Szó szerint felejthetetlen a kettősük.

- Eleinte kissé izgatott voltam Törőcsik Mari és Darvas Lili nagyon intim jelenetei miatt, mert nem tudtam, hogyan passzol majd össze a két rendkívüli személyiség. Egyetlen pillanat alatt megtalálták az összhangot.

- A Szerelem lett a Makk-filmbirodalom zászlóshajója, a cannes-i zsűri nagydíja, a Budapesti 12, máig érvényes nemzetközi hírnév, köszönhetően páratlan kettősük varázsának. Hogyan dolgoztak együtt?

- Törőcsik Mariról nincs mit mondani. Ő mindent tud. Azonnal és tökéletesen. Darvas Lili szövegmondásával volt némi gond, kicsit hangos volt. Aggodalmaskodott, hogy nem fogják hallani, amikor kértem, mondja halkabban. Azt nem árultam el, hogy a forgatás után úgyis szinkronizáljuk a szövegét, méghozzá vele, hogy az esetleges szövegtévesztések miatt ne kelljen leállni a forgatáson, megakasztani kettőjük természetes játékát. A szinkronnál viszont bámulatos volt. Ült a foteljában, és szinte nem is volt szüksége a képre, olyan zseniális ritmusérzékkel mondta fel a szövegét.