Vettel;Ferrari;F-1;Mercedes;autósport;

2015-12-19 06:59:00

Vettel lesz az új Schumacher?

Mindketten németek, többszörös világbajnokok, és meghatározó alakjai a Forma-1-es Ferrarinak. A Mercedesek fölényétől árnyalt szezontól függetlenül Sebastian Vettel egyre több okot adott arra, hogy példaképéhez, Michael Schumacherhez hasonlítsák. Mindketten három győzelmet szereztek első ferraris évükben, de a hétszeres világbajnok legenda 28 évesen még csak két vb-címnél járt.

Az idei Forma-1-es szezon a tavalyihoz hasonlóan a Mercedesek dominanciájáról szólt, éppen ezért nem meglepő, hogy még december elején a harmadik világbajnoki címét megszerző Lewis Hamiltont választották meg a csapatvezetők a legjobb pilótának. Az viszont borította a papírformát, hogy a hat győzelemmel és hét pole pozícióval záró Nico Rosberget megelőzte első ferraris évében Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok három futamon – Malajziában, Magyarországon és Szingapúrban – tudott a dobogó legfelső fokára felállni, ám ez a Ferrarival bravúrnak számított. "Vettel a megfelelő személy a maranellóiak számára. Úgy tűnik, hogy most nagyon motivált és derűs a környezet a Ferrarinál. Megvannak a megfelelő feltételek ahhoz, hogy a legjobbak legyenek jövőre.” – fogalmazott a száguldó cirkusz 1978-as bajnoka, Mario Andretti.

Az olasz istálló már 2007 óta nem adott egyéni világbajnokot a sportágnak, akkor Kimi Räikkönen ért fel a csúcsra. Azóta 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is az utolsó futamon úszott el számukra a végső siker. Nem hiába látják Vettelben a megváltót, akivel kapcsolatban adja magát, hogy a csapat legnagyobb legendájához, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherhez hasonlítsák. A 2013. december 29-én súlyos síbalesetet szenvedő, és azóta is lábadozó honfitárs 1996-ban igazolt át az akkor jobbnak számító Benettontól a Ferrarihoz, és debütáló évében Vettelhez hasonlóan három sikert könyvelhetett el. A két kiváló német versenyző egymás csapattársaként is versenyeztek, igaz, csak a gálaeseménynek számító, évente megrendezésre kerülő Bajnokok Tornáján, de ott legyőzhetetlen párosnak bizonyultak: 2007 és 2012 között ők ketten képviselték Németországot, és minden alkalommal diadalmaskodtak.

Ősszel a Scuderia csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene sem kerülte el a két pilóta összehasonlítását. "Bizonyos szempontból még Schumachernél is jobb. Legalábbis ami a személyiségét illeti” – vélekedett akkor Vettelről az 58 éves szakember. – "Michael magába fordulóbb volt, csak emberek egy szűk köre felé nyílt meg. Sebastian sokkal sugárzóbb személyiség, a szerelők egynek látják őt maguk közül." Vettel 2010-ben, első világbajnoki címének megszerzése előtt nyilatkozta, hogy régebben "Baby Schuminak" becézték, amit nem igazán szeretett, de azóta elfogadta. "Alain Prost talán tényleg látótávolságban van, de Michael statisztikái nevetségesen messze vannak" – mondta korábban Vettel. – "Ha a pályafutásunkat a 23 kanyarból álló szingapúri pályához hasonlítjuk, azt is mondhatnánk, hogy én az első kanyarban járok."

A Ferrari új sztárjának a karrierje nagyjából fele annyira hosszú most, mint példaképéé. Vettel jelenleg 28 éves, ennyi idősen Schumacher még csak két világbajnoki címnél járt. A Red Bull egykori sztárján látszik, hogy próbálja felvenni elődje szerepét, a sisakfestésével is őt próbálja utánozni. Úgy fest, a csapattárs Räikkönen nem jelent rá igazi veszélyt, azonban kérdéses, vajon mire lesz majd képes, ha leváltják a finnt. Emlékezhetünk a 2014-es szezonra, amikor a Red Bull-újonc Daniel Ricciardo már-már megalázó fölénnyel utasította maga mögé a címvédő márkatársát.

Michael Schumacher-Sebastian Vettel:

világbajnoki címek (7-4), kora debütálóként (22-19), szezonok (19-9), pole pozíciók (68-46), leggyorsabb körök (77-25), futamgyőzelmek (91-42), dobogós helyezések (155-79), nagydíjak (308-158).