J. J. Abrams íróként és rendezőként világraszóló találmánnyal lép elő: emberekről mesél a Csillagok háborújában. Emberekről, méghozzá egy tudományos-fantasztikus, ráadásul akciófilmben. Mi ez, ha nem világra szóló találmány egy hollywoodi filmben. Egy olyan filmvilágban, amelyben egyre kevesebb szól az emberről és egyre több az akcióról és a látványról. J. J. Abrams felmérte a kort s a lényeget, és az egyre laposodó Star Wars-sorozatot kirobbantotta a látványközhelyek unalmából. Olyan hősöket és olyan helyzeteket tett a vászonra, amelyek megszólítják a néző szívét, miközben pazar digitális tűzijátékkal engedik töltekezni a szemet. Nem felejtette el, hogy bármily bravúros is a technika, az embermese tölti meg tartalommal a leglátványosabb mutatványt is. Lehet, éppen ezért fogadta filmjét általános elégedettség és ájult öröm. (Budapesten a multiplexek összesen 39 előadást hirdettek meg a érdeklődésre tekintettel az éjfélt követő éjszakai bemutatókra.)
Annak idején, 1977-ben George Lucas egy olyan új, fantasztikus tökéllyel felépített galaxist teremtett a Csillagok háborújában, egyedinél egyedibb karakterekkel, döbbenetes új formákkal, izgalmas látványosságokkal, hogy annak a mellbevágó újdonságát nehéz felülmúlni. J. J. Abrams nem állt elő új galaxissal, viszont nagy hírű forgatókönyvíró társával, Lawrence Kasdannel a Lucas-féle galaktikus világba érdekes és szerethető embereket rakott. Ezek a szellemesen újrateremtett figurák még az olyan (megmosolyogtatóan) fennkölt dolgokat is, mint az Erő sötét és fényes oldala, a saját köznapi létezésükben élik meg és szállnak érte harcba. A zsöllyében ücsörgő, szintén köznapi nézőnek tökéletesen átélhetően. Ez J. J. Abrams nagy trükkje. Amellett, hogy a mesét megtartotta mesének, és jó adag humorral öntötte olykor le a szereplőit.
A másik nagy rendezői trükk, hogy visszahozta Han Solót, az űr legdörzsöltebb vagányát, vele együtt a szőrös-behemót Chewbaccát és a még roncsnak ható állapotában is a fénysebességet átlépő híres-neves űrhajót, az Ezeréves Sólymot. Harrison Ford utoljára 1983-ban „feketézett” Lucas galaxisában (A Jedi visszatér), most, 32 év után ugyanolyan vagány, gyors észjárású hőse az űrbéli balhéknak, mint volt. A története tele van meglepő fordulatokkal, kiderül róla például, hogy apa lett, sőt, nem csak apaként, hanem férjként is vannak egészen megindító pillanatai. Emellett a legszellemesebb és legironikusabb szövegeket mondhatja, miközben – persze ismét csak akarata ellenére eltérítve, mint régen – megint csak a jó oldalt erősíti az imádni valóan „kommunikáló” Chewbaccával. (Arra azért kíváncsi vagyok, vajon a most világszerte millió számra örvendező rajongók visszakövetelik-e hangosan a figuráját a Csillagok háborúja tervezett további két folytatásba, vagy elfogadják, hogy le kell mondaniuk Harrison Fordról egy már-már szívszaggató fordulat miatt.)
Visszatér a szintén rég látott Leia is, ugyan most nem hercegnő (nincsenek feudális beütések a hierarchiában), hanem tábornok, ő az ellenállók feje. Nincs nagy szerepe, de jó látni, mert otthonossá teszi a fene nagy galaxist. Carrie Fischer egész jól néz ki, de felette sem állt meg az idő. Aranyos a humor, amikor Ford, megpillantva őt az ellenállók között, azzal bókol neki, hogy jól áll az új frizurája. (Ami jellegében hasonló ahhoz a fonott cucchoz ifjúkorából.) Jó érzékkel Leiára is érzelemdús sorsot mér a rendező, nem csak a rossz erők elleni védelmet és támadást irányítja. Van mit eljátszania örömtől a fájdalomig.
Az egykor nagy kedvencnek számító robothősök, C3PO és a „bádogember” jellegű R2-D2 is megjelenik, de helyettük ezúttal egy BB8 nevű kis droid hódítja meg a nézői szíveket. Afféle kalandor kis Keljfeljancsi, a domesztikált technika kedves kis egyede. Elragadó, jópofa szerepet kap és nagyon fontos feladatot teljesít is.
Az új film alcíme jelzi, hogy itt is az erő körül forog minden. Bocs, az Erő körül, amely végül a hatalmat jelenti az egész galaktikus világ felett. Egyelőre az Első Rend nevet viselő űrbirodalom igyekszik maga alá gyűrni mindenki mást, ha a szokásos űrbombázókkal nem megy, hát akkor a minden eddiginél erősebb és pusztítóbb fegyverrel. A bolygók, amerre járunk, vagy homoksivatagok, vagy a múltbéli nagy összecsapásokra emlékeztető roncsokkal vannak teli. Szerencsére nem túlzottan militáns ez az új mese, csak annyit háborúznak, amennyi feltétlenül szükséges a feszültség felébresztéséhez egy-egy szolidabb jelenetsor után.
Az ébredő Erő középpontjában három fiatal hős figurája áll. Egyikük a legfőbb gonosz szolgálatába szegődött, ennek megfelelően ő viseli azt a bizonyos oly jellegzetesen hörgő fekete álarcot, amit egykor viselt példaképe, Darth Wader. Ez utóbbinak csak a roncsolt koponyáját pillantjuk meg, de gonoszsága áthatja az Első Rend nevű világuralmi birodalmat. Ők akarják kipusztítani az Erő fényes oldalát képviselő ellenállókat, akiket egykor lázadóknak hívtak az előzményekben. Érdekes, hogy J. J. Abrams éppen a gonosz oldalra fordít kisebb figyelmet, bár amikor leveteti a legfőbb gonosszal a hörgő álarcát, hogy megmutassa mögötte az embert, az azért szíven ütő fordulat. Apróság, de érdemes megjegyezni, hogy leveteti az álarcot, megmutatja a gonosz emberi arcát is. Ami egy fiatal férfi arca.
A jó oldalon állókat ismerjük meg igazán közelről. Szellemes felállásban harcol az Erő jó oldalán a titokzatos származású roncs-gyűjtő lány, Rey. Övé a legjobban körülírt szerep, bár a múltja titokba burkolózik. Az elkövetkező folytatásokhoz már sejthető, hogy birtokában lesz valami nagyon fontos, amit csak most kezd kibontakoztatni. Társa a kalandokban a fekete bőrű szökött rohamosztagos, Finn. Ez is új: egy hős, akit leárulóznak a történetben. Elhatározza, otthagyja a gonoszok csapatát, így azután a fél világűr őt üldözi. A véletlen hozza kettőjüket össze és nevel belőlük hőst a kalandos akciók során. Nem lenne véletlen, ha alakítóik, a szép és tehetséges Daisy Ridley, illetve a jóvágású és tehetséges John Boyega ezzel a filmmel elindulna a sztárkarrier útján. Mindketten londoni születésűek, de láthatóan jól bírják Hollywood gyűrését.
Ja, és mindenki, az egész világmindenség Luke Skywalkert akarja megtalálni, aki magányba vonult, senki nem tud róla semmi. A néző azért kap egy villanást belőle, a többi a jövő titka. Volt még kiadós fénykardozás is és sok jó űrbalhé. Csak a birodalmi lépegetők hiányoztak.
(Csillagok háborúja – Az ébredő Erő ****)
