Az emlékek jól jöhetnek

A 66 éves japán sztárszerző, Murakami Haruki legújabb kötetében férfi és női kapcsolatát vizsgálja a tőle megszokott csinos stílusban. A könyv novellái a vágyakozás mellett a magányról, az intimitásról szólnak józan hangon, néha humort és gúnyt is megütve.

Murakami Haruki a lélekre figyelve ír. A magyarul a közelmúltban - a Geopen szokásosan igényes, kemény fedeles kiadásában - megjelent Férfiak nő nélkül című kötet hét novellája csak megerősítése ennek a kiváló írói tulajdonágnak. Az itt fellapozható írások többségét a japán szerző a rangos amerikai magazinban, a The New Yorkerben publikálta az elmúlt két évben. Murakami harminc-negyven oldalas fikcióiban arról ír, mi történik a férfiak és a nők között különböző felállásokban. Izgalmas variációk sora követi egymást: férfi nő nélkül, férfi nővel, férfi párhuzamos viszonya több nővel, majdnem nő majdnem férfival, felvillanó találkozások, veszekedések, megcsalások, elválások, barátságok. Alapvetően a csendes magány és az elemésztő vágyakozás dominál az elbeszélésekben, a sóvárgás különöse gyönyörűen megrajzolva jelenik meg az Önműködő szerv című írás plasztikai sebészének, Tokai úrnak a történetében. A doktor egyszerre több férjes asszonnyal is kapcsolatot folytat, maximálisan felkészülve a végleges elválásokra, azonban amikor belép a képbe a valódi szerelem, belebetegszik és képtelenné válik tovább élni megszokott életét. A férfit ténylegesen felemészti a szerelmi bánat, minden nappal egyre jobban sorvad, míg a végén a szíve fel nem mondja a szolgálatot. A leheletnyi gúnyt sem nélkülöző novella főhőse egy író emlékezéseként tárul elénk, s olyannak láttatja a férfit, mint akit még az sem zavar, hogy hajdani szeretői mellbimbóiból, amelyeket annak idején gyengéden becézgetett, mostanra anyatej folyik. Az elbeszélőnek vannak az Anna Karenina indítására emlékeztető keresetlen szava a családok felé, tisztában van a családi balhékkal, a házasok közötti civakodásokkal, a kicsinek aranyos, kamaszként utálatossá vált gyerekekkel. "Széles e világban léteznek - nagyjából olyan sűrűn, mint fociban a mesterhármas - szép és boldog családok, melyekben a szülők és a gyerekek mindvégig jó kapcsolatot ápolnak" - kontráz előző soraira.

A kötet legelején és legvégén szereplő írások elfakulnak az általuk közre fogott elbeszélések között. A Seherezádé című ütemesen felépített írásban érezni leginkább Murakami elképesztő történetmesélő erejét, a két különböző idősíkon játszódó cselekményt mindkét szálon elvarratlanul hagyja, de jól van ez így. Kevés író kiváltsága az, hogy biztos kézzel, alig észrevehetően pakoljon a legprofánabb napi történésekre elemelt misztikus réteget, amely nem hagyja nyugodni olvasóját. Kifejezetten szép vonulata a kötetnek az emlékezés, az egyik szereplő fogalmazza meg: "Az emlékek akármikor jól jöhetnek."

Még a Seherezádénál is jobb és titokzatosabb írás a Kino, amelyben egy Kino nevű futócipőügynök nyit poharazót nagynénje cukrászdája helyén, egy elhagyatott városrészben. Itt már minden megtalálható, ami jellemző Murakami stílusára. A szerző leás a főhősi lélek legmélyére, s egyúttal egy merőben más, a miénkkel párhuzamos világba is bepillantást enged. S ott lüktet a háttérben a remek dzsessz, Kino jószerivel üres bárjában rendre régi dzsessz-lemezeit hallgatja, elidőzik Coleman Hawkins muzsikája, egy páratlan bőgőszóló, vagy éppen a Georgia On My Mind klasszikus dallamai felett. A legtöbb történetet átszövő zene meghatározó a fiatalon dzsesszklubbot vezető Murakaminál, szinte minden írásában fellelhető komoly- vagy popzenei utalás, sőt egyik leghíresebb regényének címét éppen a Beatles Norvég erdő című dalából kölcsönözte. A bejáratott Murakami-olvasók a Kinót olvasva cinkosan összekacsinthatnak, ugyanis sem a futás, sem az a bizonyos macska nem pusztán a véletlen műve. Akárcsak Murakami más műveiben, úgy a macska ezúttal is összefüggésben van valami szokatlan dolog feltűnésével, csakhogy itt a balszerencsét hozónak vélt kígyók is összekapcsolódnak a mitológiával. A futás pedig egy önálló könyvet is megért néhány éve.

Az utóbbi időszakban az irodalmi Nobel-díj esélyesei között emlegetett Murakami Haruki kétségkívül nem csak jó regényeket, jó novellákat is ír. Mégis bosszantó a dolog, hiszen a magukat olvastató történetek hívogatóan kiáltanak folytatás után.