Angyalföld;Papp László;pihenőtér;

2015-12-22 06:13:00

Teret neveznek el Papp Lászlóról a XIII. kerületben

Teret neveznek el Papp Lászlóról a XIII. kerületben. A szocialista többségű képviselő-testület az ünnepek előtti ülésén döntött arról, hogy az olimpiai aranyérmes ökölvívó tiszteletére a Kassák Lajos utca és Rózsafa utca találkozásánál pihenőteret alakítanak ki, ahol Papp László szobrát is felállítják.

A neves sportoló, akit egész gyermekkora Angyalföldhöz köt, 2001-ben lett a kerület díszpolgára, és ugyan abban az évben a "Budapest Díszpolgára" címet is megkapta. Papp László családjával hat éves korában költözött a Kassák Lajos utca 48-ba, a ház falán 2004 óta dombormű emlékeztet az egykori lakóra.

A sportolóról sokan tudják, hogy egykor az angyalföldi grundokon focizott és édesapjával ökölvívó mérkőzésekre járt. S hogy a világon az első ökölvívó volt, aki egymást követően háromszor nyerte el az olimpiai aranyérmet: 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbournben. Magyarországot összesen 95 alkalommal képviselte nemzetközi versenyeken s ezzel valóságos nemzeti hőssé vált. Az ellenfeleit kiütéssel, vagy nagy fölénnyel verte. 1964 után edző lett, majd 1992-ben boksziskolát nyitott. 2003. október 16-án hunyt el Budapesten.