A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A végzés végleges.
A Fővárosi Főügyészség szerint a 33 éves férfi előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítható megalapozottan. Úgy tudni, az áldozat egy ismert fitneszmodell volt.
Az ismerősei két napon át nem tudták elérni, mielőtt bejelentést tettek volna a rendőrségen.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával.
Bár ő azt szeretné, hogy választókörzetében, a 13. kerületben egy ellenzéki induljon, ez inkább országos megoldást igényel.
Retró hangulat, ABBA Táncshow, gyerekprogramok, kézműves vásár és sportélmények várnak augusztus 31-én a Dagály utcában – ahol minden generáció garantáltan jól érezheti magát!
Az rendőrök egy garázda miatt hívták ki egy dohánybolthoz, de a az elkövető elszaladt. A járőrök üldözés helyett inkább a közelben álldogáló részegeket kezdték igazoltatni.
Felújítások kezdődnek Rákosrendezőn, az esztergomi vonalon, a Nyugati pályaudvar és Angyalföld között is teljes vágányzár lesz június 21. és július 27. között.
Az új művészeti központ pályázatát már ki is írta a fővárosi vagyonkezelő. Jelentkezéseket várnak egy vagy több teremre, de akár az épület egészére is.
A Nemzeti Választási Bizottság csütörtökön tűzte ki a voksolást. A mandátumról a DK-s politikus maga mondott le, miután a bíróság jogerősen elítélte garázdaság, testi sértés és választási rend elleni bűncselekmény miatt.
A helyszínre mentő is érkezett.
Az érintett pedagógusokat felfüggesztették, az ügyben rendőrségi eljárás folyik.
Az Airbnb-szálláshelyek betiltását hozó terézvárosi népszavazás eredménye viszont sok mindent átrajzolhat.
Az idei évben az Angyalföldi Utcabálon megidézzük a 80-as évek és a Grease film hangulatát!
A XIV. kerület nemet mond a rákosrendezői arab óriásberuházásra, a XIII. kerület pedig már az egyik részmunka támogatását is tíz feltételhez köti.
Emellett azt is szóvá tette neki, hogy nincsen állása, s így rendes jövedelme sem.
A bűncselekmény után visszatért a tetthelyre. Esett az eső, és kellett az ernyője.
A körülményekről nem sokat tudni.
A részleteket egyelőre még homály fedi.
A feltételezett elkövetőt elfogták.
Az új városrészben 1500 lakásnál is több épül.
A feltételezett elkövető anyja volt élettársával keveredett szóváltásba.
Két év, a Covid-járvány okozta szünet után újra látható a nagy csapat: a Hócipő ismét összehozza az Angyalföldi Hetest október 30-án a Radnóti Miklós Művelődési Központban.
A ház tetőszerkezete és fala kárt szenvedett.
Hiába próbálta alkotmánybírósági beadvánnyal lassítani a brutális méretű társasház építését a XIII. kerület, az orosz milliárdos érdekeltsége megkapta az építési engedélyt.
Alighanem kormányoldalon nem fognak belenyugodni az elnevezésbe.
A tűzoltók négy vízsugárral oltják a Tatai utcában található raktárt.
A Pest megyei kormányhivatal szerint a 332 lakásos társasház létesítésének nincs jelentős környezeti hatása, ezért felmentést adott a környezeti hatásvizsgálat elkészítése alól.
Még az áprilisi választás előtt áttolhatják a hatóságokon a Láng-negyed engedélyezését.