Matolcsy György;MNB;Pellényi Gábor;

Fotó: Népszava

Távozik Matolcsy kulcsembere

Kirúgták az MNB egyik kulcspozíciójában lévő vezetőjét, Pellényi Gábort. Pontosabban hivatalosan közös megegyezéssel távozik a közgazdasági elemzési főosztály vezetője - írja az Index. 

A portál jegybankból származó információi szerint a többek közt a növekedési jelentésért is jelentős részben felelős Pellényi modelljei nem jeleztek előre elég jó növekedést, ez is közre játszhatott a vezetőség elégedetlenségében. Az eset a jegybankon belül nagy port vert fel, állománygyűlést is összehívott múlt pénteken Nagy Márton alelnök, hogy elsimítsa az ügyet a többi dolgozónál.

Az MNB közölte: szerintük igaz, hogy Nagy Márton kezdeményezte az eltávolítást, de ennek nincs köze a jegybanki előrejelzésekhez. Ugyanakkor szerintük "egyéb működésbeli és szakmai indokok miatt" rúgja ki a szakembert Nagy. A külön állománygyűlésen pedig "szóba került Pellényi Gábor távozása is", de másról is volt szó, az elhangzottakról pedig nem akarnak egyebet mondani, azok "belső ügyek".  

Pellényi közös megegyezéssel megy el, de semmit nem akart mondani az ügyről. Az Index egyik forrása szerint nyílt titok, hogy Nagy Márton azt ígérte Pellényinek, hogy majd segít neki hasonló munkát találni az államigazgatásban, azaz "kidobják az ajtón, az elnök úr örül, aztán majd visszaengedik az ablakon".

A hetek óta tartó óriási füstköd és a levegőszennyezettség miatt szerdán bezárták a szarajevói iskolákat, önkéntesek pedig védőmaszkokat osztogattak azoknak, akik az utcára léptek.