Irak;Szíria;légicsapások;Ramadi;Iszlám Állam (IS);

2015-12-28 06:36:00

Fogynak a terroristák tartalékai-Twitteren üzent az IS kalifája

A légicsapások egyre nagyobb anyagi és emberi vesztességeket okoznak a Szíriában és Irakban harcoló terrorcsoportoknak, ám mindez egyelőre nem mutatkozik meg a megszállt területek visszaszerzésében. Az iraki Ramadi városa ellen indított nagyszabású szárazföldi hadművelet is helyben topog. Az Iszlám Állam önjelölt kalifája megszólalt és fenyegetett.

December 22-én hajnalban indított nagyszabású hadműveletet az iraki hadsereg az ország második legnagyobb városát, Ramadit május óta megszállva tartó Iszlám Állam (IS) ellen. A terrorcsoport uralja Irak területének egyharmadát. A stratégiai jelentőségű városba, ahol a terroristák élő pajzsként használják a lakosságot, behatoltak ugyan a kormányerők, de az iraki hadvezetés optimizmusa, miszerint 72 órán belül felszabadítják a várost, nem igazolódott. Az amerikai vezetésű katonai koalíció komoly támogatást biztosít, a terrorcsoport város közelében lévő fegyverraktárait mind lebombázta. Ramadi romokban áll, visszafoglalását öngyilkos autós merénylők és taposóaknák nehezítik.

Eközben az orosz hadsereg lebombázta a terrorcsoport olajszállító konvoját Szíriában, Aleppó mellett. A moszkvai védelmi minisztérium közlése szerint szeptember vége óta, amióta az oroszok is beléptek a szíriai harcokba, vadászgépeik a dzsihadisták mintegy kétezer olajszállító tartálykocsiját lőtték ki. Az orosz vadászgépek jelentősen tönkretették nemcsak az IS olaj- és fegyver utánpótlási útvonalait, számos kiképzőtáborát, fegyverraktárát és bunkerét is lebombázták.

Az IS szorult helyzetét mutatja, hogy szombaton megszólalt az önjelölt kalifa, a terrorcsoport vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi is. Üzenete a Twitterren jelent meg, hitelessége nem bizonyított. Al-Bagdadi szerint az orosz és amerikai légicsapások nem gyengítették meg a szervezetet, sőt "keményebbé tették" azt. A kalifa, akit saját katonái közül is csak néhányan ismernek, és akinek halálhíre már többször felröppent, keményen bírálta a Szaúd-Arábia által december 15-én az IS ellen életre hívott (de egyelőre konkrét eredményeket felmutatni nem tudó, csak a szunnita államokra kiterjedő) muszlim összefogást.

Úgy fogalmazott 24 percig tartó beszédében, hogy ha az "valóban iszlám koalíció lenne, akkor megszabadította volna magát zsidó és keresztes uraitól, és a zsidók kiirtását és Palesztina felszabadítását tűzte volna ki célul". Azt ígérte, hadserege meg fogja támadni Izraelt és azzal fenyegetőzött, hogy nagy árat kell majd fizetniük azoknak, akik részt vesznek az IS elleni harcban – Amerikának, Oroszországnak és Európának. Híveit merényletek elkövetésére buzdította világszerte, a szaúdiakat pedig vezetőik elleni lázadásra szólította fel. Bagdadi csak nagyon ritkán szólal meg. Legutóbb májusban tett közzé hangüzenetet. Eddigi egyetlen nyilvános szereplése 2014 nyarán Moszulban történt, amikor a város meghódítása után személyesen jelent meg katonái és az összeterelt lakosság előtt.

Likvidálták az iszlamista hadvezért

Orosz légicsapás végzett pénteken az egyik legerősebb szíriai felkelőcsoport vezetőjével . Az Iszlám Hadsereg elnevezésű lázadócsoport vezetője, Zahrán Allúsra akkor csaptak le, amikor Damaszkusz egyik elővárosában lázadócsoport vezetői találkoztak. A támadásban több iszlamista vezér és környezetének számos tagja meghalt. Allus az egymással rivalizáló csoportok között próbált közvetíteni. Likvidálásának „dicsőségéért” a szír hadsereg is bejelentkezett, de azok is, akik szerint az orosz légierő végzett Allusszal, a felderítést mindenképpen a kormányerőknek tulajdonítják, ugyanis, a szír felderítésnek sikerült beépülnie a legerősebb lázadócsoport soraiba.