Publicisztika;Lázár János;uniós támogatás;Hódmezővásárhely;

2015-12-28 16:59:00

Lázár szülővárosa uniós pénzből fejlődik

Uniós támogatással, 740 millió forintos költségvetéssel újabb városrész-rehabilitációs program fejeződött be Hódmezővásárhelyen, Lázár János kancelláriaminiszter szülővárosában.

A Hódi Pál utca üresen álló telkén ingyenes mélygarázs épült, a felszínen közparkot, játszóteret, illemhelyet alakítottak ki. A Tóth Sándor utcában felújították az útburkolatot, kerékpártárolókat helyeztek el, a Népkertben a területrendezés mellett illemhely épült. Az infrastrukturális beruházásokon kívül a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal konzorciumban bűnmegelőzési programsorozat valósult meg több mint 2300 résztvevővel, és a biztonságos kerékpáros közlekedés érdekében szemléletformáló akciósorozatot is szerveztek. Az önkormányzat más városrehabilitációs projektekhez hasonlóan programalapot is létrehozott, amelyből egyesületek, alapítványok kaptak mintegy tízmillió forintnyi pályázati támogatást saját miniprojektjeik megvalósításához.