Lázár János;Orbán Viktor;Kövér László;

2015-12-28 17:50:00

Kövér hiteltelen, Orbánnal és Lázárral az "unió ellen beszél"

Az Együtt szerint Kövér László házelnök is az Európai Unió ellen beszél Orbán Viktor miniszterelnökkel és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt.

Az ellenzéki párt a házelnök Magyar Hírlapban hétfőn megjelent interjúra reagált közleményével. Ebben az Együtt azt írta, a Fidesz-KDNP kormánya 2015-ben mindent elkövetett az EU gyengítése és az egységes európai válságkezelés hátráltatása érdekében, ezért hiteltelen, amikor Kövér László az uniót vádolja gyengeséggel.

Szerintük a magyar nemzet és a magyar állam fennmaradását nem az Európai Unió veszélyezteti, hanem a Fidesz "álságos, a nemzeti érdekkel ellentétes" politikája. Hozzátették: egy erős unióban több közösségi jogra van szükség, különben a jelenlegi magyar és lengyel kormányhoz hasonlóan egyre többen fogják szétverni azt az együttműködést, amely nélkül nem teremthető meg a szabadság, az erős középosztály és az európai gyarapodás.

Kövér László a Magyar Hírlapban megjelent interjúban egyebek mellett azt mondta, még soha nem volt olyan gyenge az Európai Unió gazdasági, katonai, politikai értelemben, mint most. A házelnök arról beszélt, hogy az évezredfordulón az unió még közel állt ahhoz, hogy önálló, erős közösség legyen belőle, azonban "Európa kudarcot vallott": az euró nem lett világpénz, a közösség gazdaságilag nem lett szuverén, és nem alakított ki gyümölcsöző gazdasági kapcsolatot Oroszországgal, emellett a közös védelmi politika helyett az Egyesült Államok haderő-telepítése van napirenden az unió egyes országaiban.