A közömbösség ellen emelt szót a pápa

Publikálás dátuma
2016.01.01. 13:14
FOTÓ: Getty Images, Franco Origlia
Győzd le a közömbösséget és szerezd meg a békét! címmel tette közzé Ferenc pápa pénteken újévi, egyben békevilágnapi üzenetét. Január 1. a béke világnapja a katolikus egyházban, 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére. 

Pápasága harmadik békevilágnapi üzenetében az egyházfő rámutatott: a korunk csapásai iránti közöny a béke hiányának egyik alapvető oka. Ma a közöny gyakran összekapcsolódik az individualizmus különböző formáival. Az információ növekedése önmagában nem jelenti a figyelem növekedését is a problémák iránt, ha nem követi a szolidaritáson alapuló lelkiismereti nyitottság. Ezért tehát alapvetően fontos az a hozzájárulás, amelyet a család mellett a nevelők, a tanárok, a kultúra képviselői, a médiaszakemberek, az értelmiségiek és a művészek adhatnak - fogalmazott a katolikus egyház vezetője .

A híveknek és minden jóakaratú embernek küldött üzenetben Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Isten nem közömbös, nem hagyja magára az embert. "Az új év kezdetén ezzel a mély meggyőződésemmel kívánok bőséges áldást és békét a remény jegyében minden férfi és nő, a világ minden családja, népe és nemzete számára, az államfőknek, kormányfőknek és a vallási vezetőknek. Ne veszítsük el a reményt, hogy a 2016-os esztendőben mindnyájan eltökélten és bizakodva dolgozunk majd, ki-ki a maga szintjén, az igazságosság és a béke megvalósításán" - hangzott az üzenet.

Ferenc pápa úgy értékelte, hogy az elmúlt évet a háborúk és a terrorista cselekmények, és ezek tragikus következményei, emberrablások, személyek etnikai vagy vallási okból történő üldözése, mindenféle jogsértés jellemezte. Mindez - mint rámutatott - fájdalmat hozott a világ számos táján és már-már olyan jelleget öltött, hogy "a harmadik világháború darabjainak" nevezhetjük. "Ám az elmúlt évek és a most lezárult esztendő egyes eseményei mégis arra indítanak, hogy az új év elé tekintve ismét arra buzdítsak: ne veszítsük el a reményt az ember képességében, hogy Isten kegyelmével túl tud lépni a gonoszságon és nem törődik bele közömbösen ebbe a helyzetbe. Azok az események, amelyekre itt hivatkozom, megmutatják, hogy az emberiség képes szolidárisan cselekedni, és kritikus helyzetekben túl tud lendülni az egyéni érdekeken, a beletörődésen és a közönyön."

Ezek között említette az egyházfő azt az erőfeszítést, amelyet a világ vezetői tettek a párizsi klímacsúcson, hogy új kiutakat találjanak az éghajlatváltozás ügyében és "megmentsék a Föld, közös otthonunk jó egészségét". Ez pedig visszautal másik két világszintű eseményre: az egyik az addisz-abebai csúcstalálkozó volt, ahol gyűjtést folytattak a világ fenntartható fejlődése érdekében, míg a másik az ENSZ részéről elfogadott, Agenda 2030 című dokumentum, amelynek célja, hogy a címében szereplő évszámig mindenki számára méltóbb életkörülményeket biztosítson, különös tekintettel a bolygó legszegényebb népeire.

Ferenc pápa a békeüzenetben utalt arra, hogy a másik emberrel szembeni közömbösségnek sok formája létezik Bizonyos, hogy a közömbösség magatartása azé az emberé, aki bezárja a szívét, hogy ne kelljen odafigyelnie másokra, behunyja szemét, hogy ne kelljen észrevennie azt, ami körülveszi - fejtette ki. Utalt az Istennel szemben megnyilvánuló közönyre is, hangoztatva, hogy ebből származik a felebaráttal és a teremtett világgal szembeni közöny. Más esetekben - mint rámutatott - a közömbösség a minket körülvevő, főként a távolabb eső valóságra történő odafigyelés hiányában nyilvánul meg.

A globális közömbösség a békét fenyegeti - hangsúlyozta az egyházfő, rámutatva: "Az a feladatunk, hogy a szeretet, az együttérzés, az irgalmasság, a szolidaritás valódi életprogramunkká, magatartásunk stílusává váljon az egymáshoz fűződő kapcsolatainkban. A szolidaritás és az irgalmasság kultúrájának előmozdításával küzdjük le a közömbösséget."

Az egyházfő kiemelte a család szerepét. Leszögezte, hogy ez az első hely, amelyben az ember megéli és továbbadja a szeretet és a testvériség, az együttélés és az osztozás, valamint az egymásról történő gondoskodás értékeit. Hangsúlyozta, hogy a kultúra és a tömegkommunikációs eszközök területén dolgozóknak is van felelősségük a nevelésben és az oktatásban, főként a mai társadalmakban, ahol mind szélesebb a hozzáférés az információs és kommunikációs eszközökhöz. Az ő feladatuk az, hogy elsősorban az igazság és ne pedig részérdekek szolgálatában álljanak. " A kultúra és a média területén dolgozóknak arra is ügyelniük kellene, hogy az a mód, ahogy az információt megszerzik és terjesztik, mindig jogilag és erkölcsileg helyes legyen" - hangsúlyozta.

Az egyházfő kiemelte, hogy számos, kormányoktól független szervezet és karitatív csoport létezik az egyházon belül és azon kívül is, amelyeknek tagjai a járványok, természeti csapások vagy háborúk idején fáradságot és veszélyeket vállalva gondoskodnak a sebesültekről és a betegekről, vagy temetik a halottakat. Külön említette azokat a személyeket és egyesületeket, amelyek a migránsoknak nyújtanak segítséget, amikor ezek sivatagokon és tengereken kelnek keresztül jobb életkörülményeket keresve. Ezek az irgalmasság testi és lelki cselekedetei, amelyek alapján egykor majd életünk végén megítélnek bennünket - hangsúlyozta Ferenc pápa.

Szerző

Lépcsőházi csodák

Publikálás dátuma
2015.12.31. 06:50
Isabelle Huppert elveszti a múltját, de visszakapja a jövőbe vetett reményt a Lépcsőházi történetekben FORRÁS: CIRKÓ-GEJZÍR
A Lépcsőházi történetekben három mese fut párhuzamosan a magányról, az együttérzésről és a szeretetről. A saját történeteit megfilmesítő francia Samuel Benchetrit író-rendező megnyerte Isabelle Huppert-t és Michael Pittet is az abszurd humorral elmondott sztorik főszerepeire.

Hol bájosan jópofa, hol mélyen melankolikus multi-kulti szellemű film a Lépcsőházi történetek. Alkotógárdáját és a történeteit tekintve is keveredik benne a francia, amerikai, belga, algíri és még ki tudja, milyen nemzetek művészeinek személyisége, humora. Három véletlen találkozás, hat ember születő kapcsolatának története fut egymás mellett párhuzamosan. Összeköti őket a helyszín, egy külvárosi tízemeletes lakóház abból a koszlott, lelakott, reménytelenül színevesztett fajtából, ami már sivár látványával magában hordozza a szereplők szociális meghatározottságát.

Annál meglepőbb az ellentét, hogy a történetek érzelmileg milyen felemelőek. Telítettek szeretettel, meleg emberséggel, bájos esendőséggel. A francia író-rendező, Samuel Benchetrit mindezt azzal a fajta abszurd humorral fényesíti át, amit anno Jacques Tati vitt tökélyre a filmjeiben. A Lépcsőházi történetekben remekül működik a Tatitól ismert „fapofa” komikum. Ahogy két bamba fiú menetrendszerűen ácsorog a bejárat előtt, ahogy a NASA űrkabinja landol a ház tetején, ahogy a kerekesszékes lakó éjjel lopja a liftet, ahogy a szárnyaszegett filmsztár videón mutatja egykori magát: abszurd pillanatai ezek a filmbeli köznapi életnek. Itt van egy ótvaros épületmonstrum, ilyen-olyan figurákkal, akiktől először idegenkedik az ember, nem tudja, mi az ördög lehet bennük érdekes, azután olyasmik kezdenek el történni velük, amikből nem csak a mindennapok abszurditása szikrázik elő, hanem meleg emberség is.

Nem mondható semmi értelemben sem nagy filmnek a Lépcsőházi történetek, a kivitelezése láthatóan olcsó (amit ügyesen fog hadra a rendező a humoros vagy melankolikus hatás érdekében), viszont érzelmi báj van benne, meg emberszeretet, ami ritka tüneménnyé teszi. Azzal indul minden, hogy egy kövér, nagydarab fickó az első emeletről nem hajlandó a liftre befizetni a részét, inkább leteszi a nagyesküt, hogy soha nem használja. Ám kerekesszékbe kényszerül, és mert majd meghal éhen, éjszakánként mégis lopja a liftet, elgurul a közeli automatához legalább ropifélét beszerezni éhhalál ellen. Itt találja meg a végzete, illetve ő a végzetét, a szomorú szemű éjszakai nővért, aki a kórház hátsó fertályára jár cigarettázni. Mindkettőjükből süt a boldogtalan magány.

Az éjszakai liftlopás egyszerre csak kerekesszékes randevúk formáját kezdi felölteni. A nagydarab belga Gustav Kervern és a karcsú olasz Valeria Bruni Tedeschi félénk pillantásokkal elmesélt érzelmi lobogása mesteri mini-dráma, színészi bravúr. A férfi hazugsága, önleleplezése, majd groteszk fizikai igyekezete egyszerre megható és mosolyogtató. Abszurditásba hajló tanulmány a magányos ember szívszorító esendőségéről. Az egyik felső emeleten új lakó költözik a saroklakásba, elutasító pillantású, jobb napokat látott középkorú nő. A nézőnek csak később esik le a tantusz: a franciák híres filmdívája, az imádnivaló Isabelle Huppert bújik meg a hanyagul öltözött, smink és frizura nélkül szürke verébnek álcázott, egykori fényét vesztett színésznő figurájában.

Huppert világéletében fantasztikus alakváltó volt, a hódító gyönyörűtől a szürke jelentéktelenig. Most egy letűnt karrier után vigasztalanul morcos, magába zárkózott, kedvetlen nő, aki a szemben lakó fiatal iskolásfiú érdeklődését legfeljebb akkor fogadja el, amikor nem tudja becsukni a liftet vagy kinyitni a becsapódott lakásajtót. A magányos fiút lassan mégis a barátságába fogadja, megmutatja egykori énjét egy filmfőszerepben videóról, még abba is belemegy, hogy felvegye a rég elfeledett kesztyűt: készüljön egy Shakespeare-meghallgatásra, újra fellépjen a színpadra. Huppert és fiatal partnere, Jules Benchetrit (a rendező fia) a szerepre felkészülés jeleneteiben pazar kettőst alkot. Apró, briliáns tanulmány a színpadi játék természetes lényegéről, iróniával, fanyar humorral és tünékeny romantikával átmelegítve.

Ordítóan amatőr kellékek, de halálosan komolyan mesélt abszurd tréfa: mintha egy karneválra civil kezek tákolták volna össze a filmbeli NASA űrhajósának kosztümjét és kellékeit, még azt a kezdetleges bádogcuccot is, amivel az épület tetején landol a jóvágású, szőke Michael Pitt. A független filmek keresett színésze a legabszurdabb történetbe csöppen: eltájolódik utazásából visszatérve a Földre, a házban idős arab asszony, algériai bevándorló fogadja be és bújtatja a lakásában. A fia börtönben, az űrből jött fiú enyhíti a magányát. A történetben elszabadul az abszurd komédiás kedv, a színészi játék amolyan Jacques Tati-módra halál komoly, de a helyzet hihetetlensége tündérien komikus. Szenzációs, ahogy az egymás nyelvén kukkot sem értő, homlokegyenest más kultúrájú két ember milyen remekül megérti egymást, komoly témákról „cseveg”. A barátság, az anyai szeretet és az adni tudás tündérmeséje a történetük.

Samuel Benchetrit forgatókönyvíróként komoly sikereket mondhat magáénak, a Sundance-en díjat nyert (Mindig gengszter akartam lenni, 2009), Európai Filmdíjra is jelölték már. A látványban szinte igénytelen filmje ezúttal is az írói értékeivel, a kevés szavú, de remek párbeszédeivel, különös karaktereivel nyeri meg a közönséget. Igaz, csak azokat közüle, akiknek jelentenek még valamit a szívmelengető, humorral átszőtt, egyszerű történetek.

(Lépcsőházi történetek ****)

Szerző

Milliárdokból emlékeznek Makoveczre

A kormány Makovecz Imre Emlékközponttá alakítaná a Városkúti úti műteremházat, elindítaná a Makovecz Imre Pályázati Alapot és több Makovecz-terv megvalósítását tervezi, áll a Magyar Közlönyben megjelent határozatban.

A határozat leszögezi, hogy a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ bevonásával a 2011-ben elhunyt Kossuth-díjas építész egyes alkotásainak műemlékké nyilvánítása érdekében is intézkednie kell. Az alkotó széleskörű kultuszának ápolása érdekében oktatási segédanyag készítését javasolják a településfejlesztési-épülettervezési modelljének minél szélesebb körű alkalmazása érdekében 2017. december 31-ig megvalósuló határidővel.

Továbbá létrehoznának egy munkacsoportot a Makovecz Imre Pályázati Alap elindítására és annak megvizsgálására, hogy melyek azok az építész gazdag életművébe tartozó projektek, amelyek a kormány költségvetéséből, valamint uniós forrásokból megvalósulhatnak. A határozatban felhívják a nemzetgazdasági miniszter figyelmét, hogy az alap életre hívását követően biztosítson legfeljebb 5,5 milliárd forintos forrást, majd 2017-2020 között évente maximum 1,4 milliárd forintot a célkitűzések megvalósításra.

Szerző