Orbán Viktor;állami támogatás;Felcsút;miniszteri biztos;Mészáros Lőrinc;2015;

2015 (is) Felcsút sikerét hozta

Felcsút 2015-ben sem tért le arról az útról, amelyre Orbán Viktor kormányra kerülése, és Mészáros Lőrinc polgármester megválasztása után lépett, a kormányfő most miniszterelnöki biztost nevezett ki a fejlesztések koordinálására. Az 1800 lelkes faluban többek közt kisvasút és több futballal kapcsolatos létesítmény is épült. Mindezeket javarészt állami támogatásokból finanszírozták.

Orbán Viktor Tessely Zoltán volt bicskei polgármestert nevezte ki Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy - itt található Felcsút is - területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá. A Fejér megyei fideszes képviselő részt vesz a térség fejlesztésére vonatkozó koncepció kidolgozásában és végrehajtásában, továbbá koordinálja a térséghez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó fejlesztési források terhére támogatott projektek megvalósítását. Az újdonsült biztost korábban a Magyar Narancs szúrta ki a Videoton stadionjának VIP páholyában, éppen kedélyesen beszélgetett idősebb Orbán Győzővel, a kormányfő édesapjával - egy kis időre félre is vonultak.

A fejlesztések már meg is kezdődtek, a napokban több mint egymilliárd forintot csoportosított át az Orbán-kormány december 29-i döntésével mintegy száz magyarországi település önkormányzati feladatainak támogatására – derült ki a Magyar Közlönyből. Mindebből Orbán Viktor kedvenc faluja, Felcsút 40 millió forintot kapott út- és járdaépítésre. Ez az összeg igen csekély, hiszen amióta Orbán Viktor hatalmon van egyes számítások szerint a kormányfő kedvenc falujában egy lakosra 4 millió forintnyi támogatási pénz jut. Orbán ebben nem lát semmiféle kivetnivalót, hiszen Felcsút „mindig is tehetséges falu” volt, és csupán azért támadják a Fejér megyei települést, mert „történik valami a faluban”.

Annyi biztos, az idén sok minden történt Felcsúton, például egy kisvasút-projekt is megkezdődött 600 millió forintnyi uniós forrásból. A kétes hitelességű tanulmányok alapján megálmodott vasútvonalat számos támadás érte, ezzel kapcsolatban Orbán a falu óvodájának 60. születésnapján azt mondta, „ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig". A beruházást korábban kiemeltté nyilvánította a kormány, azaz az engedélyeztetési folyamatokat kikerülhetik, az építési pályázatot pedig a Mészáros Lőrinc polgármester elnökölte Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nyerte el, akik a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-t bízták meg a munkával. Amennyiben további bírálatok nem érkeznek, a felcsúti kisvasút a Pancho Arénától a szintén a Puskás Akadémia által fenntartott alcsúti arborétumig közlekedik majd. Az 5,7 kilométer hosszú pályát eredetileg október 31-én kellett volna átadni, ám az esős idő miatt igencsak megcsúszott az építkezés. A tanulmányok szerint a vonalon napi átlag 2-7 ezren utazhatnak majd. Összehasonlításképp a budapesti Gyermekvasút a legforgalmasabb hónapokban is legfeljebb 1500 utast szállít naponta, így a felcsúti becslések enyhén fogalmazva is irreálisnak tűnnek - az új stadion és az arborétum nem vonzhat annyi turistát, a településen pedig kétezernél kevesebben laknak. A kisvasút-projekt az Uniónak is szemet szúrt: a Figyelő szerint az EU csalásellenes hivatala, az OLAF májusban vizsgálódni kezdett az ügyben, ám erről azóta nem sokat hallani. A vasúti beruházás mellett egy csónakázótó felépítése is felmerült az év elején, ám erről azóta nem hallani.

Felcsút fociban is tehetséges, legalábbis ha nem lenne az, biztosan nem kapna ennyi közpénz-támogatást. A 2015/2016-os idényre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 1,73 milliárd forintos társaságiadó-támogatást (tao) hagyott jóvá a felcsúti alapítványnak, az összeget az utolsó fillérig el kell költeni – az utóbbi évek tapasztalatai alapján ezzel nem lesz gond. A csapat az idén kapott egy Makovecz-stílusú kazánt, illetve fűtött edzőpályákat, mintegy 3 milliárd forint értékben - ebből 2 milliárd tao-támogatás. Az 1800 lelkes falu a futball mellet más sportágakban is fel akar kerülni a térképre: az MLSZ a hetekben döntött arról, hogy egy kézilabda mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportcsarnok is épülhet Orbán kedvenc falujában, ehhez 1,36 milliárd forintot is biztosítottak - persze tao-pénzekből.

Mi is a tao-felajánlás?
Az Orbán-kormány egy 2011-es törvénymódosítással tette lehetővé, hogy a fizetendő társasági adó egy része a költségvetés gyarapítása helyett meghatározott sportcélokra legyen felajánlható olyan sportszervezetek számára, amelyek erre lehetőséget kaptak az öt látvány-csapatsportág (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) szövetségének valamelyikétől. A Lehet Más a Politika (LMP) szerint változtatni kell tao-támogatás rendszerén. Komlósi Csaba szakszóvivő az egyik problémát abban látja, hogy a tao-pénzek különböző "ügyeskedések" révén részben visszaáramlanak a "feladókhoz".