bontás;park;Déli pályaudvar;

2016-01-02 15:11:00

Lebonthatják a Déli pályadvart

Nemsokára megszűnhet a budapesti Déli pályaudvar, lebonthatják – értesült a kormányközeli Magyar Hírlap. Úgy tudják, a mostani építmény helyét a Délivel határos Vérmező park „folytatása” foglalhatja el.

A vasúti síneket felszednék, a terület azon részén P+R parkolót létesítenének. A Délit most több villamos- és buszjárat is érinti, s a 2-es metró végállomása is itt van. Így a Budára érkező autósok, letéve kocsijukat, tömegközlekedéssel érhetik el majd innen a belvárost.

A jelenlegi fejpályaudvar szerepét a kelenföldi veszi majd át.(A feladatot abban a néhány hónapban is kitűnően ellátta, amikor a Délit a falomlás miatt le kellett zárni. Az utóbbi években Kelenföld szerepe egyértelműen megnőtt, többek között azért, mert a „hetes” buszok Etele téri végállomása mellett a 4-es metrónak is itt van az utolsó megállója. Mindezek mellett az agglomerációba induló Volán-járatok végállomása is itt található. Az is Kelenföld mellett szól, hogy a pályaudvar környékén parkolókat építettek, a pályaudvar épületét is korszerűsíthetik, és további területrendezés is szerepel a tervekben.