Európai Bizottság;Jean-Claude Juncker;Lengyelország;

2016-01-04 06:33:00

Az Európai Bizottság foglalkozik Varsóval

Az Európai Bizottság januárban napirendre tűzi a jogállamiság lengyelországi helyzetének kérdését, miután a varsói parlament néhány nappal ezelőtt megszavazta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.

A brüsszeli szervezet vasárnap kiadott közleménye szerint a vitát január 13-án, a biztosok következő tanácskozásán rendezik meg. A kérdés Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök kezdeményezésére került fel az ülés napirendjére. Előzőleg Günther Oettinger médiapolitikáért is felelős uniós biztos a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban kifejtette, sok szól amellett, hogy „aktiváljuk a jogállami mechanizmust, s Varsót megfigyelés alá helyezzük”. Oettinger szerint megengedhetetlen, hogy egy intendánst mindenfajta indoklás nélkül hívjanak vissza. „Ez önkényes lépés lenne” – jelentette ki.

A jogállami mechanizmusról szóló rendelkezést 2014 márciusában fogadta el az Európai Bizottság. Ez az uniós jogsértéseket elkövető országgal kezdeményez párbeszédet, illetve kíván megoldást biztosítani még mielőtt az „atombombának” is nevezett hetedik cikkely szerinti eljáráshoz folyamodnának a renitens tagokkal szemben.