Nemzeti Múzeum;Varga Benedek;

2016-01-06 06:47:00

Varga Benedek a Nemzeti Múzeum főigazgatója

Varga Benedek történészt nevezte ki öt évre Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, de csak idén júliusban veszi át a múzeum vezetését az eddigi főigazgatótól, Csorba Lászlótól, akinek a január 15-én lejáró mandátumát fél évvel meghosszabbították.

Varga Benedek történész a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) főigazgatója, a múzeumi világszervezet, az ICOM magyarországi szervezetének elnöke lesz júniustól a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Vargának jelentős szerepe volt abban, hogy a SOM-nak sikerült kilépnie az orvosi szakma önreprezentációjának teréből. Varga egyik interjújában így fogalmazott: „az orvoslást, mint kulturális jelenséget vizsgálja a múzeum. Azt akarja megnézni, hogy az egészséghez, a betegséghez, a halálhoz való viszony hogyan jelentkezik a tudományban, a képzőművészetben, a művelődésben, s ezek milyen kölcsönhatásban állnak egymással.” A múzeum állandó kiállítás az ókortól a XX. század elejéig tartó fejlődés tárgyi, művészeti és írásos emlékeit mutatja be, míg az időszaki kiállítások egy-egy különleges téma köré csoportosítják anyagukat.

Az intézmény névadója előtt 2013-ban a Semmelweis ikon című kiállítással tisztelegtek, majd tavaly nyáron, Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója alkalmából rendhagyó tárlat nyílt a múzeumban. A korábbi években jelentős volt A sebesült Görgey vagy a Pestis című kiállítás is. 2010-ben pedig az Erényövről rendeztek kiállítást, melyből kiderült, hogy a közhiedelemmel ellentétben az erényöv története nem a keresztes háborúk korába nyúlik vissza, és célja nem az asszonyi hűség biztosítása volt. Léte valójában egy 18. századi mítoszon alapul, amely a 20. század végéig nemcsak a tudományos, és ismeretterjesztő irodalomban maradt fenn, hanem a nagyobb és kisebb múzeumok gyűjteményei is adatokat próbáltak szolgáltatni hozzá, hamisítványok segítségével.

A Nemzeti Múzeum vezetésére 2014. november 18-án írtak ki először pályázatot. Akkor Csorba László történésszel szemben Szabó Csaba levéltáros, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese indult. Ám végül a pályázatot érvénytelenítették, és Csorba maradt az igazgató még egy évig, akinek munkájával Balog Zoltán elégedett volt. Csak azért nem nevezték ki 5 évre, mert elérte a nyugdíj korhatárt. Tavaly év végén újra kiírták a pályázatot, melyre hat pályázat érkezett. A bíráló bizottság a Magyar Narancs információi szerint Varga Benedek mellett a régész, asszirológus Dezső Tamást, az ELTE BTK korábbi dékánját tartotta alkalmasnak a posztra. Balog végül Varga mellett döntött.

A leköszönő Csorba László hat éves munkáját értékelve egy interjúban kiemelte: büszke a Széchenyi világai és a Teleki László című kiállításokra: „Amelyek tömeges látogatottságának azért örülhettünk, mert a nemes szórakoztatás mellett komoly muníciót adtak a történeti mítoszok oszlatása, a nemzeti problémákról való őszinte gondolkodás terén is.” – mondta a történész. Kiemelte továbbá, hogy a Robert Capa életművét a Capa 100 – A játékos című centenáris kiállításukkal ünnepelték, továbbá fontosnak nevezte, hogy elkészült a Karoling-kort és a Honfoglalás korát bemutató állandó kiállítás is.