közmunka;béremelés;közfoglalkoztatottak;

2016-01-07 13:56:00

Elmaradhat a közmunkások béremelése

Elmaradhat a közfoglalkoztatottak béremelése, a kormány ugyanis még nem döntött erről – írja a Magyar Nemzet.

A közmunkások most havi nettó 52 ezer forintos juttatást kaphatnak. Az előző években már decemberben döntöttek az emelésről, most viszont ez nem történt meg – a közmunka utáni fizetés és a minimálbér közötti különbség így 17 ezerről 20 ezer forint fölé emelkedhet, a minimálbér összegét ugyanis növelték.

Idén a kormány minden eddiginél több pénzt, 340 milliárd forintot szán közfoglalkoztatásra. Ha a béreket nem emelik, akkor a pluszforrásból a létszámot duzzasztják tovább. Tavaly 270 milliárd forint jutott erre a célra, amelyből 213 ezer ember dolgozhatott.

Tavaly egyébként a legtöbb közmunkást a rendőrségnél alkalmazták, havonta átlagosan 3165 főt.

Megírtuk: Kirúgnak 150 ezer közszolgát

Egymásnak ellentmondó célok és megoldási módok jellemzik a kormány foglalkoztatáspolitikáját. Úgy akarják növelni a piaci viszonyok közt dolgozók számát, hogy közben egyre bővítik a közfoglalkoztatottak körét és el akarnak küldeni további 150 ezer közalkalmazottat és köztisztviselőt az állami szférából, csak senki nem tudja hová mehetnének.