CSOK - Az OTP-nél is lehet jelentkezni

Az OTP Bank január 7-től közel négyszáz fiókjában befogadja az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek iránti igényeket - közölte a bank csütörtökön. Korábban az FHB jelezte, hogy január 4-től már igényelhető a támogatás, és a bank az első igényléseket már be is fogadta.

 Kormos Zoltán, az OTP Bank lakáshitelezési igazgatója megjegyezte, hogy az év első napjaiban csak tájékoztatást tudtak adni az érdeklődőknek, de csütörtökön az érdemi ügyintézést, az igénylések befogadását és feldolgozását is megkezdték. "Ezzel lehetővé válik, hogy február elején már utalni is tudjuk az első támogatásokat" - mondta.

A tavaly év végén megjelent új szabályok alapján igényelhető, akár 10 millió forintos otthonteremtési támogatás és az ahhoz igénybe vehető 10 milliós kedvezményes hitel iránt az elmúlt napokban élénken érdeklődtek az ügyfelek az OTP Bank fiókjaiban is. "Várakozásaink szerint 2016-ban a csokot igénybe vevő családok száma elérheti a több tízezret" - válaszolta az MTI kérdésére Kormos Zoltán.

Az új csok és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek folyósításához a legnagyobb lakossági bankok mindegyike megkezdte már a felkészülést, és azt ígérik, hamarosan be is tudják majd fogadni az igényeket. Az MTI által megkeresett bankok arról számoltak be, hogy már január első hetében megnőtt az ügyfelek érdeklődése a 2015. december 29-én hatályba lépett új támogatási rendszer iránt. A hitelintézetek egyelőre azon dolgoznak, hogy informatikai és ügyviteli rendszerüket az új feltételrendszerhez igazítsák, valamint felkészítsék ügyintézőiket, mindez azonban néhány hetet is igénybe vehet. A legtöbb bankban az igényeket még nem tudják befogadni, csak információt tudnak adni az új csokról.

Szerző
Témák
OTP csók

Simicska embereit lakásukról vitték be a rendőrök

Publikálás dátuma
2016.01.07. 14:02
FOTÓ: Szalmás Péter/Népszava
A Mahir Cityposter Kft. két oszlopvédő biztonsági őrét is előállították szerda este a rendőrök a Teve utcában, ahol garázdaság gyanújával hallgatták ki, majd elengedték őket - értesült a Népszava. 

Az őröket a lakásukról vitték be, meghallgatásukkor tagadták a vádat. A rendőrök ismerték a két őr lakáscímét, miután az oszlopháborút kísérő egyenruhások mindenkit igazoltatnak, sőt a Mahir őrzővédőinek munkaszerződését le is fotózzák.

Értesülésünk szerint több helyen provokálták a Mahir alkalmazottait, előfordult, hogy a főváros által oszlopbontásra szerződtetett cég emberei úgy próbáltak meg kiemelni a helyéről hirdetőoszlopot, hogy azon az azt védő emberek kapaszkodtak, pedig bontani akkor sem szabadna, ha bárki akár a közelben tartózkodik.

A két férfit a rendőrség garázdaság vétségével gyanúsította meg, a kihallgatáson azonban egyikük sem tett vallomást, viszont mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen - mondta az Origónak ügyvédjük, Böröczky Kornélia.

Az ügyvéd elismerte, hogy a büntetlen előéletű személy- és vagyonőrök szerdán a Bartók Béla úton szóváltásba keveredtek a bontóbrigád tagjaival, de azt állította, hogy tettlegesség nem történt, és ilyet a rendőrség sem említett a kihallgatásukkor.

Böröczky szerint csak "szájkarate" zajlott az utcán, ez lehet garázdaság. A bírói gyakorlat szerint ilyesmiért mergrovást, de legfeljebb próbára bocsátást szokott alkalmazni a bíróság, a büntető törvénykönyv szerinti legsúlyosabb büntetést, a két év szabadságvesztést nem.

Ahogy a Népszava is beszámolt róla:  tettlegességig fajult az oszlopháború szerdán. A főváros darusautói reggel megjelentek a Bartók Béla 44. alatti plakáthelynél, hogy eltávolítsák. Légkalapáccsal estek neki az oszlopnak, mivel az be volt betonozva. Ekkor léptek közbe a Simicska által felbérelt biztonsági emberek, és dulakodás kezdődött, aminek végül a rendőrség vetett véget. 

A Közút Zrt. munkatársainak viselkedése miatt Tényi István bejelentést is tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon  garázdaság vétség gyanúja miatt. Az oszlopot nem sikerült eltávolítani, de a Közút emberei, illetve az alvállalkozók másutt is elkezdtek bontani. Szerdára virradóra a Mahir Cityposter Kft. megduplázta a biztonságiak számát, és a cég azt állítja, ahol az őrző-védők megjelennek, helyükön maradnak a hirdetőoszlopok. Forrásaink szerint Simicska emberei között riadólánc működik, egymást értesítik, hogy éppen hol bontják az oszlopokat. Amikor a vállalkozó emberei körbeállják a plakáthelyeket, a Közút dolgozói általában egy darabig farkasszemet néznek az őrökkel, majd feladják a küzdelmet.

Magyar György, Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője a Fővárosi Törvényszék határozatát, amelyben elutasítják a cég ideiglenes intézkedésre vonatkozó kérelmét, azaz hogy ideiglenesen függesszék fel az oszlopok bontását. Ebből derült ki, hogy ez a határozat december 14-én született és december 22-én postáztak, azon a napon, amikor Fővárosi Közgyűlés a tavalyi év utolsó, rendkívüli ülését tartották. A határozat azonban az ünnepek miatt csak január 5-én érkezett meg Magyar Györgyhöz.

Szeptember 30-án kezdődött az oszlopháború. A fővárosi közgyűlés akkor döntött arról, hogy szerződést bontanak a Mahir Cityposter Kft.-vel. A szerződést október 31-vel mondták fel, egyben felszólították a céget, hogy év végéig távolítsák el a hirdetőoszlopokat. Az egyoldalú szerződésbontást a kormányoldal azzal indokolta, hogy a megállapodás súlyosan aránytalanul határozza meg a főváros jogait és kötelezettségeit, ezért felmerül a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség. Pedig 2006-ban - Demszky Gábor főpolgármestersége idején - még a Fidesz segédletével írták alá a szerződést, amelynek értelmében a cég 25 éven át üzemeltetheti az oszlopokat. A Mahir már ősszel sem törődött bele, hogy rácsapták az ajtót: megtámadták a közgyűlés döntését.

Szerző
Frissítve: 2016.01.07. 16:23

Elmaradhat a közmunkások béremelése

Elmaradhat a közfoglalkoztatottak béremelése, a kormány ugyanis még nem döntött erről – írja a Magyar Nemzet.

A közmunkások most havi nettó 52 ezer forintos juttatást kaphatnak. Az előző években már decemberben döntöttek az emelésről, most viszont ez nem történt meg – a közmunka utáni fizetés és a minimálbér közötti különbség így 17 ezerről 20 ezer forint fölé emelkedhet, a minimálbér összegét ugyanis növelték.

Idén a kormány minden eddiginél több pénzt, 340 milliárd forintot szán közfoglalkoztatásra. Ha a béreket nem emelik, akkor a pluszforrásból a létszámot duzzasztják tovább. Tavaly 270 milliárd forint jutott erre a célra, amelyből 213 ezer ember dolgozhatott.

Tavaly egyébként a legtöbb közmunkást a rendőrségnél alkalmazták, havonta átlagosan 3165 főt.

Megírtuk: Kirúgnak 150 ezer közszolgát

Egymásnak ellentmondó célok és megoldási módok jellemzik a kormány foglalkoztatáspolitikáját. Úgy akarják növelni a piaci viszonyok közt dolgozók számát, hogy közben egyre bővítik a közfoglalkoztatottak körét és el akarnak küldeni további 150 ezer közalkalmazottat és köztisztviselőt az állami szférából, csak senki nem tudja hová mehetnének.

Szerző