irodalom;Dragomán György;Máglya;

Dragomán György külföldi sikerei

Januárban az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) könyvkritikusainak listáján az első helyre került Dragomán György Máglya című, itthon tavaly nagy sikert aratott regénye, melyet korábban a német és a román kritikusok is egyöntetűen nagy elismeréssel fogadtak. A könyvet a jövő héten mutatják be Hollandiában.

A szerző harmadik regényét egyelőre 14 nyelvre fordítják le, az eddigi német és román fordításon kívül legutóbb szerdán a holland változat jelent meg. Dragomán György éppen Hágába készül, hogy részt vegyen a Máglya jövő heti bemutatóján. Előző regénye, A fehér király nagy könyvsiker volt Hollandiában. A Máglya nyolc évvel A fehér király után látott napvilágot. A regény, amely a 13 éves Emma hangján szólal meg, egy diktatúra összeomlása után játszódik. A Marosvásárhelyről származó író műveiben fontos szerepet kap a hatalom, ezen belül a totalitárius hatalom természetének ábrázolása, a német kritikák szinte mindegyike kiemelte, hogy a Máglya a Ceaucescu-rezsim bukásának allegóriája.

Könyve fogadtatásával kapcsolatban Dragomán György az MTI-nek elmondta, hogy Romániában is élénken foglalkozott vele a sajtó. Számos lapban jelentek meg elismerő kritikák, és egy könyvekkel foglalkozó folyóirat a tavalyi év hat legjobb műve közé sorolta.

Az osztrák közszolgálati rádió és televízió, az ORF könyves kritikai sikerlistáján a Máglya már decemberben is megszerezte a második helyet, de januárban az első helyen végzett. Az ORF nem kifejezetten bestsellerlistát készít, kritikusokat kérnek fel az olvasott művek pontozására, ez alapján alakul ki havonta a sorrend.

Egy másik jelentős fórum, a német Südwestrundfunk rádió listáján decemberben szerepelt az első helyen a Máglya. Ugyancsak decemberben lett a regény a Radio Einznél a negyedik. Ez a rádió a könyvesboltoktól kapott információk alapján állít össze toplistáját. A Máglya német fordításban (Der Scheiterhaufen) az októberi frankfurti könyvvásáron mutatkozott be. Azóta számos kritika jelent meg róla. A regényt részletesen elemző, dicsérő hangú írások mindegyike a magyar irodalmat is méltatta.

Sok rádiókritika is elhangzott mind Németországban, mind Ausztriában, és tévéműsorokban is szóltak a regényről.

Daniel Kehlmann a Der Spiegelben napjaink vezető irodalmi nagyhatalmaként említve Magyarországot, Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter és Krasznahorkai László mellé sorolta Dragománt.