MSZP;Budapest;válság;

2016-01-08 15:45:00

MSZP: Budapest az elmúlt 25 év legmélyebb válságát éli

Horváth Csaba, fővárosi szocialista képviselő budapesti sajtótájékoztatóján a fentieket igazolva kijelentette, hogy veszélyben vannak az alapszolgáltatások. Amikor Tarlós István további közel 20 milliárd forint takarékosságról beszél, akkor ennek hátrányait a budapestiek szenvedik majd el, például a közvilágításnál, a takarításnál, a színházaknál, parkfenntartásnál és közlekedésnél - így reagált a szocialista képviselő, a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Horváth szerint Tarlós István azt próbálta bebizonyítani, hogy szinte jó is, hogy Budapest kevesebb pénzt kap a kormánytól. A főpolgármester kétségbeesetten vagdalkozott, és láthatóan be van pánikolva - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve: szeretnék, ha a rendkívüli közgyűlésen foglalkoznának a problémákkal, így a BKV és a közlekedés finanszírozásával, az alapszolgáltatások meglétével és minőségével, valamint a HÉV államosításával.

Kérdésre válaszolva közölte: ez utóbbit úgy, hogy semmit nem tudnak róla, nem támogatnák, viszont egy egységes közlekedési struktúráról érdemes lenne tárgyalni. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy - eddigi államosítások kudarcait látva - a Hév államosításával végül a budapestiek és agglomerációban lakók járnának rosszul. A Mahír-oszlopok ügyében azt mondta: jobb lett volna, ha a főváros a napokban inkább havat takarított volna, oszlopbontás helyett.