Tömeges rosszullét Pest megyében, a fertőzés okát kutatják

Publikálás dátuma
2016.01.09. 18:08
Illusztráció/Thinkstock
Hányásos, hasmenéses tünetekkel több mint százötvenen betegedtek meg Halászteleken péntek délután óta, főként gyerekek. A valószínűleg valamilyen vírus miatti fertőzés okát még vizsgálják, a központi konyhának helyet adó iskolát, illetve az érintett három óvodát hétfőn még biztosan nem nyitják ki - tájékoztatott a város polgármestere szombat délután.

Először a Blikk írt a tömeges rosszullétről még péntek este.Szentgyörgyi József polgármester a hír kapcsán az MTI-nek szombaton azt mondta, hogy mintegy százötvenen betegedtek meg, és Halásztelekről senki sem került kórházba. Szigetszentmiklósról valóban bevittek egy beteget a Szent László-kórházba, de nem tudni, hogy annak az esetnek van-e köze a Halásztelken történtekhez, vagy sem - tette hozzá a polgármester.

Szentgyörgyi József a rosszullétekről elmondta: szombatra virradóra, éjjel 2 óráig körülbelül ötvenen fordultak az orvosi ügyelethez, hányingerre, hányásra, hasmenésre panaszkodtak. A tüneteket helyben kezelték, volt, aki infúziót is kapott, míg az enyhébb panaszokat az érintettek otthonában az ilyenkor megszokott módszerekkel próbálták megszüntetni.

A polgármester megerősítette a település Facebook-oldalán általa közölt - a Blikk honlapján idézett - információit, ezek szerint nem tudni, hogy az iskolai ételtől, vagy valamilyen vírustól betegedtek meg tömegesen. A plusz orvossal megerősített ügyeleten péntek estétől sokféle esettel találkoztak: legtöbben a kisóvodából jelentkeztek, de konyhai dolgozó, és olyan házaspár is beteg lett, amelynek tagjai nem ettek a Hunyadi Mátyás általános iskola és gimnázium önkormányzati fenntartású konyháján főzött ételből.

A városvezető szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a 36 osztályos iskolába 750-en járnak, konyháján körülbelül ezer adag ételt főznek naponta, mert három óvodát is innen látnak el meleg étellel. Először ételmérgezésre gyanakodtak, de mivel az oktatási intézményekkel semmilyen kapcsolatban nem álló emberek is megbetegedtek, lehet, hogy valamilyen vírus okozta a tömeges rosszullétet - magyarázta Szentgyörgyi József.

Mint mondta, hajnaltól szombat délután 3 óráig további harmincan mentek be az ügyeletre, de már enyhébb panaszokkal, illetve tanácsért, vagy azért, hogy ők is székletmintát adjanak a település közösségi oldalának felhívására. Az ÁNTSZ az étel-, illetve a székletmintákat elvitte elemzésre, s elrendelték az iskola konyhájának fertőtlenítését, emellett az érintett három óvodát is fertőtlenítik. A rosszullétek okára elképzelhetően csak egy-két hét múlva derülhet fény - tájékoztatott a polgármester, hozzátéve, hogy sokan már reggelre jobban érezték magukat, úgy tűnik, viszonylag enyhe lefolyású a fertőzés, komplikációról nem érkezett hír. Az ügyeletre csak esetleges komolyabb panasz vagy kiszáradásveszély esetén javasolt bemenni. A városvezetés döntése értelmében hétfőn biztosan nem nyit ki sem az iskola, sem a három óvoda, a nyitás pontos időpontjáról később határoznak - közölte Szentgyörgyi József.

Szerző

Köd, szél, havas eső vasárnapra

Publikálás dátuma
2016.01.09. 17:32
Illusztráció/Thinkstock
Túlnyomóan borult lesz az ég, csak vasárnap délután nyugaton vékonyodhat el, szakadozhat fel helyenként a felhőzet. Ismétlődő eső várható, vasárnap délelőttig elsősorban az északi, északkeleti országrészben és a magasabban fekvő területeken helyenként ónos eső is lesz. Az északi határvidéken havazás is valószínű. Vasárnap késő délelőttől nyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék. Ködfoltokra is számítani kell. Hajnalban -1 és +4, napközben 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet, de délen, délkeleten 7, 10 fok is lehet.

HÉTFŐ
Marad a borult idő és szintén jelentős mennyiségű esőre, záporra kell készülni. A változó irányú, majd a délire forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, a legmagasabb +8 fok körül alakul.
KEDD
Eleinte túlnyomóan borult, majd változóan felhős lesz az ég. Eső, zápor várható. A nyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 fok körül alakul.
SZERDA
Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. Hajnalban -1, napközben +5 fok körül alakul a hőmérséklet.
CSÜTÖRTÖK
Eleinte időnkénti-, majd masszívabb felhősödés várható. Az éjszakai, reggeli órákban átmenetileg köd képződhet, a nap második felében eső, havas eső előfordulhat. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet +4 fok körül alakul.

Szerző
Témák
időjárás

Szingliadó - Az MSZP szerint még nincs lefutva a meccs

Publikálás dátuma
2016.01.09. 15:47
Illusztráció/Thinkstock
Azt is mondhatnák, hogy láttak már karón varjút. Vagy vasárnapi boltzárat. Merthogy Gurmai Zita az MSZP Nőszervezetének elnöke abban a közleményben, amit az MTI (legalábbis idáig - 2016 január 9, 14.52) nem adott ki, egyebek mellett úgy véli: az Orbán-kormány előbb-utóbb ugyanúgy be fogja vezetni a szingliadót, mint a vasárnapi boltbezárást. Az MSZP azt üzeni a Fidesznek és a KDNP-nek: takarodjanak az emberek hálószobájából.

A párt szerint a vasárnapi boltbezárás bizonyítja: bármit hazudnak a kereszténydemokraták, az Orbán-kormány meg fogja adóztatni az egyedül élő 30 év feletti nőket és férfiakat, és törvényt hoz arról, hogy ne lehessen vezető pozícióban az a nő, akinek nincs legalább három gyermeke. 

Nem hagyjuk, hogy az Orbán-kormány a vasárnapi boltbezárás mintáját követve szingliadót vezessen be és megbélyegezze a három gyermeknél kevesebbet nevelő nőket. Az MSZP szövetséget ajánl mindazoknak, akik ellenzik a szingliadót. Álljanak mellénk, érjük el együtt, hogy az Orbán-kormány mondja ki: soha nem vezetnek be szingliadót és soha nem különböztetik meg hátrányosan a három gyermeknél kevesebbet nevelő nőket - áll a párt, illetve Gurmai Zita, a Klubrádióhoz eljuttatott közleményében. 

lásd még: Sunyi kis keresztények

Szerző
Témák
MSZP szingliadó