kormányfő;Katalónia;

2016-01-11 06:39:00

Artur Mas háttérbe vonul

Katalóniában tegnap ismertette programját az új tartományi kormányfő, így mégsem kell kiírni új voksolást. Artur Mas, a katalán kormányzat, a Generalitat eddigi vezetője bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől, ezzel lehetővé tette a függetlenségpárti erők, a Junts pel Sí (Együtt az igenért) nevű szövetség és a CUP (Népi Egység) megállapodását, s a kormányválság megoldását. A kis antikapitalista katalán párt, a CUP szeptember óta nem volt hajlandó támogatni Mas eskütételét, hanem új kormányfő kinevezését követelte. Ha az utolsó pillanatban nem sikerült volna megállapodásra jutni az új katalán vezetésről, akkor márciusban meg kellett volna ismételni a katalán tartományi választást.

A Katalónia elszakadását sürgető választási koalíció, a Junts pel Sí nem szerzett abszolút többséget a tavaly szeptember 27-i voksoláson, amelyet Artur Mas egyfajta függetlenségpárti népszavazásként igyekezett beállítani. Ezért koalíciós partnerre volt szüksége az új katalán kabinet megalakításához, a radikális baloldali CUP azonban kemény feltételeket szabott a támogatásáért, egyebek mellett követelte, hogy menesszék a korrupcióval vádolt Artur Mast, aki 2010 óta állt a Generalitat élén. A CUP küldöttgyűlése többször is leszavazta a szeptember óta ügyvezető kormányfőként működött Mas újbóli beiktatását.

Mas visszalépésével szombaton létrejött a megállapodás, amelynek értelmében a CUP tíz képviselője közül kettőt átenged a Junts pel Sí parlamenti frakciójába, így biztosítva az új kormányfő beiktatásához szükséges függetlenségpárti többséget. „Amit nem értünk el az urnáknál, elértük tárgyalások révén, s a megállapodás garantálja a katalán kormányzat stabilitását” – nyilatkozta Mas. A Generalitat eddigi vezetője tudomásul vette a realitásokat, ugyanakkor jelezte, nem akar végleg visszavonulni a politikától, s nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy később újra jelölteti magát a posztra.

A katalán parlament tegnapi ülésén bemutatkozott az új kormányfő. Carles Puigdemont, Girona eddigi polgármesterét, a Katalónia önállóvá válása mellett szintén elkötelezett, 54 éves politikust Artur Mas jelölte maga helyett. Puigdemont mintegy 50 perces beszédben Artur Mas programjához képest nem jelentett be sok változtatást, független katalán intézmények, pénzügyminisztérium, önálló nemzeti bank, önálló társadalombiztosítási rendszer kialakítását helyezte kilátásba. Mint mondta, a legjobb szakemberek már dolgoznak ezeknek a szervezeteknek a felállításán. Határozott lépéseket ígért a munkanélküliség csökkentésére.

Katalónia Spanyolország egyik legfejlettebb tartománya, a nemzeti össztermék körülbelül ötödét állítja elő. Országos szinten mindkét nagy spanyol kormányzó erő, a konzervatív Néppárt és a szocialista párt (PSOE) is ellenzi, hogy népszavazást írjanak ki Katalónia függetlenné válásáról. A függetlenségpárti katalán kormányzat megalakulása közvetett módon növelheti annak valószínűségét, hogy mégis nagykoalíció alakul Madridban. Mariano Rajoy spanyol kormányfő a katalán megegyezés hírére szombaton közleményt adott ki, amelyben ismét széleskörű parlamenti többségen alapuló kabinet megalakítását sürgette.

Puigdemont ellen is eljárás folyik
Carles Puigdemont a jobboldali Konvergencia és Unió (CiU) képviseletében 2011-ben lett Girona polgármestere, több mint három évtized után megbuktatva az ottani szocialista városvezetést. 2006 óta tagja a katalán törvényhozásnak, tavaly nyár óta pedig a függetlenségpárti katalán városok szövetségének vezetője. Foglalkozására nézve újságíró, a Punt Diari katalán napilap főszerkesztője volt, s ő hozta létre az Intracatalonia nevű katalán hírügynökséget. Artur Mas mellett Carles Puigdemont ellen is vizsgálat folyik amiatt, hogy tavaly november 9-én a katalán parlamentben – az ország egységét előtérbe helyező spanyol alkotmánnyal szembemenve - deklarálták, hogy elindítják a Spanyolországtól való elszakadás folyamatát.