Külföldiekre támadtak Kölnben

Kölnben egy mintegy húszfős csoport külföldiekre támadott. A belvárosban hat pakisztánit támadtak meg a rendőrség közlése szerint. Két megtámadott személyt kórházban ápolnak. Nem sokkal később az első akció után újabb támadást intézett egy kisebb, immár ötfős csoport. Ezúttal egy 39 esztendős szíriait bántalmaztak. A férfi kisebb sérüléseket szenvedett ugyan, de nem kellett kórházba vinni. A rendőrség mindkét esetben testi sértés miatt indított nyomozást.

A rendőrséget már vasárnap délután értesítették arról, hogy egy kisebb csoport provokatívan lép fel Köln belvárosában. Ezután jelentősebb erőket küldtek a helyszínre. A rendőrök mintegy száz személyt igazoltattak, kettőt közülük őrizetbe vettek.

Köln mostanában viharos időszakot élt át azután, hogy szilveszter éjszáján egy több tucatnyi személyből, nagyrészt bevándorlókból álló csoport nőket bántalmazott. Az esetet követően a német kormány azt közölte, szigorítani kívánja menekültügyi törvényeit, s erősíti a rendőri jelenlétet. Sigmar Gabriel alkancellár, a szociáldemokraták elnöke kijelentette, hogy erős államra van szükség, amely biztosítja a jog és a törvények érvényesülését. Ehhez azonban több rendőrre és az igazságszolgáltatás megerősítésére is szükség van – figyelmeztetett. Ezzel arra utalt, hogy több államügyész szolgál majd Németországban.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint is az első lépésnek annak kell lennie, hogy több rendőrt küldenek az utcákra. Hozzátette azt is, hogy az igazságszolgáltatásnak fel kell lépnie a bűncselekményt elkövető külföldiekkel szemben, el kell ítélni őket.

Szerző

Gyász! Meghalt David Bowie

Publikálás dátuma
2016.01.11. 09:21
Fotó: Getty Images
Meghalt 69 éves korában David Bowie brit rockzenész - erősítette meg a hírt a művész képviselője hétfőn a Hollywood Reporter portálnak.

Az énekes-dalszerző és producer, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is kipróbálta magát, január 10-én, vasárnap halt meg rákbetegségben.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

"David Bowie békésen halt meg családja körében a rákkal folytatott 18 hónapnyi bátor küzdelem után. Sokan közületek osztoznak a veszteségben, mégis arra kérünk mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben a család magánéletét a gyász idején" - olvasható a művész hivatalos közösségi profiljaira feltett közleményben.

Bowie Blackstar című új albumának megjelenésével ünnepelte pénteken 69. születésnapját. A zenész 25. stúdióalbumán mindössze hét szám található, amelyek egytől-egyig elnyerték a kritikusok tetszését. Ugyancsak a múlt héten debütált az új album Lazarus című kislemezéhez készített videoklip is, amelyben Bowie egy kórházinak tűnő ágyban fekszik bekötözött szemmel.

A zenész, eredeti nevén David Jones számára a Holdra szállás előtt tisztelgő Space Oddity hozta meg a sikert, majd 1972-es The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albumával írta be magát a zenetörténetbe. Bowie a londoni mod szubkultúra és a japán kabuki, valamint a rock és a színház ötvözésével alkotta meg Ziggy Stardust nevű földönkívüli alteregóját.

Három évvel később a Young Americans albumról való Fame című kislemezével aratta első jelentős sikerét az Egyesült Államokban - a dal a toplista csúcsára tört -, majd egy évre rá piacra dobta Station to Station című korongját, amely harmadik helyre került az amerikai lemezeladási listán.

Legemlékezetesebb munkái közé tartozik a Let's Dance, a Heroes, a Changes, az Under Pressure, a China Girl, a Modern Love, a Rebel Rebel, az All the Young Dudes, a Panic in Detroit, a Fashion, a Life on Mars, a Suffragette City és egy 1977-es karácsonyi szám Bing Crosbyval.

A zenélés mellett Bowie színészként is kipróbálta magát: haldokló bolygójának megmentésén fáradozó űrlényt játszott Nicolas Roeg A Földre pottyant férfi (1976) című szürreális filmjében, és a kritikusokat is meggyőzte Az elefántember Broadway-előadásában nyújtott alakításával.

Marlene Dietrich oldalán játszott az 1978-as Dzsigolóban (Dietrich csak az ő kedvéért vállalta élete utolsó filmszerepét), szerepelt a Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence! (1983) című második világháborús filmben és Poncius Pilátust formálta meg Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése (1988) című alkotásában.

A Londonban született művész 1966-ban vette fel a Bowie művésznevet. Szaxofonon játszott és pantomimtársulatot alapított, majd leszerződött a Mercury Records-zal, amely 1969-ben kiadta a Man of Words, Man of Music című lemezét (Nagy-Britanniában David Bowie címmel jelent meg), rajta a Space Oddity című számmal.

A hetvenes évek közepétől megszállottja lett a dance/funk hangzásnak. 1977-ben adta ki Low című albumát, a Brian Enóval közösen felvett Berlin-trilógia első részét, amelyet a Heroes (1977) és a Lodger (1979) követett. Dolgozott a Queen együttessel, Mick Jaggerrel, Tina Turnerrel, a Pat Metheny Grouppal és másokkal. Megalapította a Tin Machine formációt, ám a banda nem aratott hatalmas sikert sem a kritikusok, sem a nagyközönség körében.

Az 1993-ban kiadott Black Tie White Noise című koronggal folytatta szólókarrierjét, két évre rá kiadta a Brian Enóval közös Outside című albumot és turnéra indult, amelyen a Nine Inch Nails volt az előzenekara.

Az évtizedek múlásával Bowie-ra rásütötték a kaméleon jelzőt, hangja, dallamvilága a legkülönfélébb stílusokban, hangszerelésekben is felismerhető volt. Közben arra is volt ideje, hogy barátját, Lou Reedet producerként segítse rocktörténelmet írni Transformer című lemezével, rajta a Walk On The Wild Side-dal. Hasonló szolgálatot tett Iggy Popnak is The Idiot című albumának produceri és társszerzői munkáival. 2006-ban Grammy-díjat kapott életművéért.

Bowie viszonylag csendben töltötte a 2004 és 2012 közötti időszakot, majd 2013-ban jelentkezett új albummal, amely a The Next Day címet kapta. Bowie összes addigi lemezét túlszárnyalva a korong második helyre került a Billboard 200-as amerikai albumeladási listán.

(http://www.hollywoodreporter.com/news/david-bowie-dead-legendary-artist-854364)

 A zenésztársadalom gyászol

A BBC vezető zenekritikusa és művészeti főszerkesztője, Will Gompertz a rákkal folytatott másfél éves küzdelem után elhunyt zenészről azt írta, hogy Bowie volt "a pop Picassója": újító, képzelőerővel megáldott, nyughatatlan, folyamatosan változó posztmodernista művész, aki ugyanúgy a pop lényegi meghatározói közé tartozott, mint a Beatles, a Rolling Stones, vagy akár Elvis Presley.

Rick Wakeman, a rockzene történetének egyik legjelentősebb billentyűse, a progresszív rock élő legendája a Twitter portálon úgy fogalmazott: David Bowie olyan befolyást és biztatást jelentett az ő munkásságában, amelynél nagyobbat nem is kívánhatott volna.

Madonna ugyancsak a Twitteren "tehetségesnek, egyedülállónak, zseninek, sorsfordítónak" nevezte Bowie-t. Az amerikai énekesnő szerint Bowie szelleme örökké élni fog.

Kanye West amerikai rapper szerint Bowie volt az ő egyik legfontosabb ihletője, "félelmet nem ismerő, kreatív (...), aki életre szóló varázslatot adott nekünk".

Tony Visconti Grammy-díjas amerikai zenész-producer, aki Bowie legtöbb albumának kiadásában közreműködött, a Facebookon azt írta: David Bowie mindig azt csinálta, amit akart, és azt mindig a legjobban akarta csinálni. "Egy éve tudtam, hogy ez fog történni, mégsem voltam felkészülve rá (...) Rendkívüli ember volt, tele szeretettel és élettel. Mindig velünk lesz, de most helyénvaló, hogy sírjunk" - fogalmazott Bowie egykori producere.

Szerző
Témák
David Bowie

Mély víz, nem csak úszóknak

Noha kétségünk sincs afelől, hogy Hosszú Katinkát karakánnak és szókimondónak nevelték a szülei, a tengerentúli egyetemi évek is jót tettek az egójának, meg aztán az amerikai férje is csiszolt rajta valamicskét. De mégis… Senki ne mondja nekünk, hogy a világklasszis úszó a maga 26 esztendejével egyszer csak odaállt a nála egy évvel idősebb ura, egyszersmind edzője elé, és előjött az ötlettel, borítsák ki a bilit, a kamerák és a sajtó előtt kiáltsák világgá: nem tetszik a rendszer!

A sportági viszonyokat ismerők állítják, sem a decemberi, sem pedig a múlt szerdai kifakadáson nem Katinkát, hanem Mrs. Tusupot hallottuk, ám bennünket ez az érv sem győz meg. Tudniillik kell, hogy álljon valaki az ifjú pár mögött. Aki súg, biztat, hergel. Olajat önt a tűzre, hogy stílszerűek legyünk, halászni igyekszik a zavaros vízben. De vajon ki az? Milyen egyszerű lenne azt mondani, hogy a lángot az Egyesült Államokból táplálják, és erre jó okuk van: Hosszúra fáj a foguk. Csak hát a verhetetlen Iron Lady sietve leszögezte, szó sincs arról, hogy amerikai színekben kívánna szerepelni, itt akar maradni, itt szándékszik érvényesülni. S épp ezért mondja a magáét.

De nézzük tovább! Beszélik, a sztár vitorlájának a politika fújja a szelet, az ügy hátterében valójában Gyárfás Tamás elnök – aki talán már bánja, hogy évekig levegőnek nézte Shane Tusupot – eltávolítása áll. Jól hangzik, ám kevéssé valószínű, ugyanis a fanatikus vezető sportdiplomáciai eredményei vitathatatlanok, márpedig: melyik politikus nem szeret fürdeni a sikerekben? A történtek ugyanakkor tagadhatatlanok: Katinka szerződéstépős performansza vihart kavart, és a konfliktust az sem oldja meg, hogy a vérig sértett Kiss László kapitányt maradásra bírta sokak szolidaritása. Vérmérséklet kérdése, kacagtatónak, netán gyomorforgatónak nevezzük-e a miniszterelnök szavait, hogy itt bizony „nemzeti ügyről” van szó; Orbán „jószolgálati” képességeit is felajánlotta az ügy rendezéséért. Az is gyanús lehet, hogy Hosszú előbb a Magyar Olimpiai Bizottság székházába, majd annak közvetlen közelébe csődítette össze a sajtót, ám erre is van válasz: a testület – melynek elnökét, Borkai Zsoltot inkább hallgattuk volna a miniszterelnök helyett – nem tudta, mi van kirobbanóban.

Akad valaki, aki sejti, mi folyik itt?