Rejtély a halászteleki tömeges fertőzés oka

Több mint százötven ember lett rosszul hétvégén egy rejtélyes betegség következtében Halásztelken - számolt be az esetről a település polgármestere, Szentgyörgyi József hivatalos Facebook-oldalán.

Elmondása alapján a rosszulléteket zömében hányinger, hányás, hasmenés okozta, amit a város orvosi ügyeletén helyben kezeltek. Volt, aki infúziót kapott, az enyhébb panaszokat viszont az érintettek otthonában az ilyenkor megszokott módszerekkel próbálták megszüntetni. Az eset kapcsán több cikk is megjelent, amelyek több száz beteg kórházba szállításáról szóltak. A polgármester ezt az információt cáfolta, a helyiek közül senkinek nem volt szüksége kórházi ellátásra. Szigetszentmiklósról valóban bevittek egy beteget a Szent László-kórházba, de nem tudni, hogy annak az esetnek van-e köze a Halásztelken történtekhez - nyilatkozta.

Hogy a tömeges megbetegedéseket pontosan mi okozta azt még nem tudni. Többen arra gyanakodtak, hogy a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Gimnázium önkormányzati fenntartású konyháján (az iskola mellett három óvodát is ellát étellel) főzött étel okozhatta a bajt. Később valószínűvé vált, hogy valamilyen vírusos fertőzés állhat a háttérben. Erre utalt legalábbis, hogy olyan emberek is rosszul lettek, akik nem ettek a napi ezer adagot főző konyhán készült ételből.

Szentgyörgyi tájékoztatása szerint a megbetegedések okára napokon belül fény derülhet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat étel-, illetve székletmintákat vett. Az eredményre elképzelhetően csak egy-két hét múlva derülhet fény. A városvezetés az érintett épületek takarítását azonnal elrendelte, így a tegnapi zárva tartást követően ma már fogadták a gyerekeket.

Szerző
Frissítve: 2016.01.11. 20:48

Fokozatosan helyreáll a közlekedés a szegedi vasútvonalon

Sikerült megjavítani a biztosítóberendezést, így folyamatosan helyreáll a menetrend szerinti vonatközlekedés a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon - közölte a Mávinform.

Kecskemét és Városföld között beáztak a kábelek, emiatt nem működött a vasúti jelző- és biztosítóberendezés. A vasút műszaki szakemberei egész nap dolgoztak a helyreállításon. Ez idő alatt 35-40 perccel is meghosszabbodott a vonatok menetideje a szegedi vonalon. Emellett korlátozások is voltak: a Kecskemét-Baja viszonylatú regionális vonatok a Kecskemét-Kiskunfélegyháza szakaszon ideiglenesen nem közlekedtek, az utasok az IC-kkel utazhattak.

Szerző

A szervezők Milánóban tartanák a magyar pavilont?

A milánói világkiállítás szervezői felkérték Magyarországot, hogy a magyar pavilon az Expo területén maradjon, és az ott létrejövő Olasz Technológiai Intézet épületegyüttesének része legyen - írja az MTI.

A milánói világkiállítás szervezőitől január 8-án érkezett hivatalos felkérés arra, hogy az Életkert pavilon az 2015. október 31-én zárult expo területén maradjon - ezt Szőcs Géza, a világkiállítás magyar pavilonjának kormánybiztosa közölte a távirati irodával, azt hangoztatva: az olasz megkeresés óriási siker és elismerés Magyarország, valamint az épületet tervezők és kivitelezők részére is. És, hogy mindez milyen remek üzlet, Szőcs Géza azt is közölte: a megkeresés szerint a pavilont a magyar állam díjmentesen adná át az olasz félnek, cserében nem terhelnék az épület lebontásának és a terület rekultiválásának költségei. A kérdésben a magyar kormány dönt.

Arról Szőcs Géza ezúttal nem beszélt, amiről december elején az RTL Klub adott hírt, jelesül, hogy az olasz bíróság lefoglalta a milánói világkiállítás magyar pavilonját, mert az olasz kivitelező cég szerint a magyar állam nem fizette ki őket

De az MTI is hírt adott arról (november 20-án )  miszerint az olasz sajtó szerint a magyar pavilon olasz kivitelezője, a Redaelli Costruzioni S.p.A. lefoglalná az épület, mert állítása szerint a magyar fél nem fizette ki az egymillió eurós (több mint 300 millió forintos) munkadíjat. Horváth Erika, a magyar részvételt szervező Carpathia Kft. ügyvezetője akkor azt mondta: a cég és a Redaelli 2014. december 1-jén kötött kivitelezési szerződést. A magyar fél a közbeszerzési eljárás keretében megkötött alapszerződésben rögzített 915 ezer euró+áfa összeg kétharmadát, azaz 753 ezer eurót megfizette a Redaellinek, amiről a bankszámla-bizonylatok rendelkezésre állnak.

Most akkor díjmentesen odaadjuk, vagy lefoglalták az olaszok? 

Szerző