Együtt sztrájkolhatnak a vasutas szakszervezetek

Közösen léphetnek sztrájkba a vasutas szakszervezetek, ha nem születik egyezség a vasutasok 2016. évi bérfejlesztéséről és egy olyan középtávú megállapodásról, amely kiszámítható életpályát kínál a vasutas munkavállalók számára - közölték a vasutas szakszervezetek.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete, a VDSzSz Szolidaritás, a Vasutasok Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Gépészek Szakszervezete és a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége közös közleménye szerint a vasutasok reálkeresetének növekednie kell 2016-ban. Kiemelték: a vasutas szakszervezetek január 12-én tartott oldalegyeztetésükön akciótervet készítettek, amely szerint a szakszervezetek döntéshozó testületei határoznak a közös sztrájkban való részvételről. A munkavállalói oldal kezdeményezte a tulajdonos képviselőjének meghívását a következő, január 20-i tárgyalásra - tették hozzá. 

Felidézték: a szakszervezetek 5 százalék alanyi jogú alapbérfejlesztést és 2,7 százalék differenciált bérfejlesztést, valamint középtávú megállapodás megkötését követelik, amely az egyes vasúti munkakörökben kialakult kritikus létszámhiány pótlását is elősegítené.

A szakszervezetek már az általuk kezdeményezett kollektív munkaügyi vita második, január 5-i ülésén jelezték: ha a további tárgyalások is eredménytelenül zárulnak, minden jogszerű eszközt alkalmaznak majd annak érdekében, hogy az általuk követelt bérnövekedést, a munkakörülményeik és a foglalkoztatási biztonságuk javítását, továbbá a változó életkörülmények negatív hatásait mérséklő középtávú megállapodás aláírását elérjék - közölték.

Szerző

Lemossuk a gyalázatot! - Szimpátiatüntetés a Lengyel Nagykövetségnél

A demonstráció a lengyel kormányellenes tüntetőkkel vállalt szolidaritás jegyében kerül megrendezésre január 16-án - közölte a szervező Dwabratanki. A tüntetés célja, hogy megmutassák: nincsenek egyedül. "Nem hagyhatjuk, hogy a történelem viharos évszázadain átívelő lengyel-magyar barátság Kaczynski és Orbán barátságává silányuljon! Budapest nem lehet az autokrácia mementója!" - olvasható az esemény Facebook-oldalán. 

A rendezvényen beszédet mond majd egy-egy fő a KOD krakkói, illetve varsói delegációkból, továbbá Horváth Márk a szervezők részéről. A gyülekező során papírra írt üzeneteket szednek össze, illetve #dwabratanki kitűzőket és lengyel, magyar nemzeti színű szalagokat osztanak szét a résztvevők között.

Kezdési időpont: 2016. január 16., szombat 14:45 óra
Helyszín: a budapesti Lengyel Nagykövetség előtt (1062 Budapest, Városligeti fasor 16.)


Szerző

Új varázsigéje van a kormánynak: a belbiztonság kérdés

Új varázsigéje van a kormánynak: a belbiztonsági kérdés - írja holnap megjelenő jegyzetében Veress Jenő.

Pont, mint akárhány évtizede az állambiztonsági. Akkoriban mindenki fenyegetést jelentett szocializmust építő népünkre. Az Államvédelmi Hatóság, meg a komplett belügy teljes szigorával lépett fel az efféle renegátok ellen. Voltak, akiknek bevonták az útlevelét, másoknak meg soron kívül adtak eltakarodási célból.

De nézzük, mi belbiztonsági kérdés ma. A menekülthullám? Ugyan, hisz százezrével szállítmányoztuk a szerencsétleneket Ausztria felé anélkül, hogy nevüket kérdeztük volna. Röszkénél persze szétcsaptunk, a wellness-szállóból érkező, éppen rekreált TEK-esekkel.

De nem ez a belbiztonsági kérdés. Leánykori nevén politikai, legföljebb kormány-politikai kérdés. Van erre rettegéstani tanszék, Bakondi Györggyel fűszerezve. Ő valamely rejtélyes oknál fogva abba a pozícióba került, amire a legkevésbé képességes. E helyen szakterülete Schmitt Pálja. És, ha azt gondolnánk, hogy ért bármihez is a kevély, ámde hebegős, magyartalan megmondáson kívül, súlyosan tévedünk. Bakondi, a jól fizetett nyugger ma nem a „migránsokban”, nem a robbantgatni vágyó székelyföldi – a Trianont gyűlölő, ámde franciaországi munkából dőzsölő - nemzettestvéreinktől tart.

Szerző
Témák
belbiztonság