Migration Aid;baba;

2016-01-14 07:05:00

Hamis a Baba

A sajtó segítségét kérte Halász János a Migration Aidről megjelent Ripost-cikk kapcsán. A Fidesz-frakció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján elismételte a portál állításait a "jól kiépített Soros-féle migráns segítő hálózatról", különösen jelképükről, a Baba nevű "rafinált bűnözőről". Hogy a helyzet komoly, abból is kiderült, hogy Halász szerint "akár nagyon súlyos nemzetbiztonsági kockázata is lehet ennek az ügynek". Majd, mint az MTI fogalmazott: "Halász János nyilatkozata után kérdésekre nem volt lehetőség" - vagyis a segítségre felkért sajtó segítség nélkül maradt.

Persze nem Halász az egyetlen, aki úgy tart sajtótájékoztatót, hogy nem lehet kérdezni. Megesett ez már Kovács Zoltán kormányszóvivővel is; ő a paksi bővítésről nem mondhatott egyebet, csak azt, amit felolvasott. Amikor Szijjártó Péter külügyminiszterként állt ki Kovács oldalán, hogy bejelentse: "leánykori nevén kerítés" épül a magyar-szerb határon, szintén nem volt mód kérdéseket feltenni. Pedig rendkívüli sajtótájékoztatóra szóló meghívót is küldtek, nyilván fokozandó a bejelentés fontosságát. Legutóbb pedig Tarlós István elégelte meg az Orbán Viktorral való találkozóját követő sajtótájékoztatóján, hogy az újságírók mindenféle piszlicsáré ügyekben - fővárosi tömegközlekedés - kérdéseket intéznek hozzá.

Hogy a Fidesz - és persze más szervezetek is - régóta hülyének nézi a sajtót, nem lehet kérdés. Emlékezzünk csak, hogy meglepődött néhány kormánypárti potentát, amikor a Simicska-birodalomhoz tartozó Hír Tv meg Magyar Nemzet "átállt" a másik oldalra és kérdéseket tett fel. "Nehéz lesz az élet a Hír Tv-nél" - viccelődött L. Simon László. Még az is felmerült, hogy kitiltják őket a kormány(párt) tájékoztatóiról. Pedig csak megpróbáltak úgy csinálni, mintha újságírók lennének.

De a sajtó persze nem (csak) hülyékből áll. Ízekre szedte a Ripost és Halász állításait is. A Fidesz-frakció szóvivőjének sajtótájékoztatója így inkább leleplezte, valami készül a Migration Aid és Baba ellen a kormánypárt boszorkánykonyháján. A "súlyos nemzetbiztonsági kockázat" emlegetése legalábbis erre utal.

Bár amíg ennyire amatőrök, nincs nagy baj.