Hernádi Zsolt;Magyar Labdarúgó Szövetség;Bernd Storck;

2016-01-14 06:56:00

Pénzeső hullik az MLSZ-re

A MOL több mint kétmilliárd forinttal támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ). Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója és Csányi Sándor MLSZ-elnök szerdai közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a cég a társasági nyereségadón (TAO) keresztül 2 milliárd forinttal segíti a magyar labdarúgást, ebből az összegből folytatódhat majd a többi között az utánpótlás és az infrastruktúra fejlesztése.

A MOL ezen kívül 285 millió forint szabadon felhasználható támogatást nyújt az MLSZ-nek. Hernádi Zsolt megjegyezte, az összeg erre a naptári évre vonatkozik, a lehetséges folytatást pedig mindig felül fogják vizsgálni. Március 26-án a horvátokat fogadja a Groupama Arénában barátságos mérkőzésen az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott. Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke elmondta, Bernd Storck szövetségi kapitány együttese májusban még egy, de minden bizonnyal két felkészülési összecsapást - egyet biztosan idegenben - vív majd, "még erősebb" rivális ellen.

Nagy a túljelentkezés

Két jegykategóriában sokszoros a túljelentkezés a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzéseire. Még öt napig, hétfő délig lehet belépőket igényelni a franciaországi kontinenstorna magyar érdekeltségű mérkőzéseire.