magyar bajnokság;

2016-01-16 06:56:00

A magyar bajnokság legértékesebbjei

Nagy feltűnést keltett a Debrecen ifjú tehetségének, Balogh Norbertnek a Serie A-ban szereplő Palermóba való szerződése, hiszen kevés példa volt arra a focitörténelemben, hogy egy, a magyar bajnokságban szereplő játékosért ekkora összeget adjanak ki. Az érte fizetett 2,2 millió euró még ahhoz képest is aprópénznek tűnik, hogy egyes szomszédos országok bajnokságaiból mennyiért igazolnak külföldre (a szerb Dejan Stankovicért 1998-ban a Lazio 15 millió eurót fizetett a Crvena zvezdának, a Middlesbrough pedig 2001-ben 6,75 millió euróért kaparintotta meg a Kassától a szlovák válogatott Németh Szilárdot), mégis talán egyre több magyar igazolhat jobb európai csapatokhoz. Összeállításunkban az NB I-ből a legmagasabb összegekért külföldre igazolt magyar játékosokat szedjük össze.

1. Németh Krisztián (MTK-Liverpool) 3 millió euró

Álomszerűen indult Németh Krisztián karrierje. Mindössze 16 éves volt, amikor 2005-ben bemutatkozott az MTK felnőtt csapatában, ahol összesen 37 bajnoki mérkőzésen 14 gólt szerzett. Tehetségére hamar felfigyeltek, s több nagy klub, köztük a Dinamo Kijev is érdeklődött iránta, ám 2007 nyarán a Liverpool ajánlatát fogadta el. Az angol csapat hárommillió eurót fizetett a támadóért. A szigetországi kaland jól indult, a tartalékcsapatban az első évben gólkirály lett, ráadásul a szurkolók megválasztották a legjobb utánpótláskorú labdarúgónak. Angliában a 2010/11 szezon előtt beválasztották azon futballisták közé, akik az év felfedezettjei lehetnek. Ezen a listán szerepelt például, Jack Wilshere (Arsenal). A sérüléseknek is „köszönhetően” végül nem sikerült megvetnie a lábát Liverpoolban, s 2010-ben 1.2 millió euróért a görög Olympiakoszhoz került.

2. Dzsudzsák Balázs (Debrecen-PSV Eindhoven) 2,5 millió euró

Három magyar bajnoki sikerrel a zsebében hagyta ott 2008-ban a Debrecent a holland PSV kedvéért Dzsudzsák Balázs. Az utóbbi évek legjobb magyar labdarúgójaként számon tartott középpályásnak nagyszerűen sikerült az eindhoveni kaland. Százötvenhétszer húzta magára a PSV mezét, ez idő alatt pedig 54 gólt és 50 gólpasszt jegyzett, emellett bajnok és szuperkupa-győztes lett. Három évvel később magyar rekordot jelentő 14 millió euróért szerződött az Anzsi Mahacskalához, amelynél olyan klasszis futballistákkal szerepelhetett együtt, mint Roberto Carlos vagy Samuel Eto'o. A dagesztáni kirándulás mindössze fél évig tartott, 19 millió euróért a Dinamo Moszkva játékosa lett. Ezzel az összeggel saját rekordja dőlt meg. A válogatott csapatkapitánya az idei szezont már a Bursasporban kezdte, igaz az orosz klub közel sem kapott annyi pénzt, mint amennyiért szerződtette, csupán 1.6 millióért szerződött Törökországba. A válogatottban Várhidi Péter kapitánysága alatt debütált 2007-ben.

3. Gera Zoltán (FTC-West Brom) 2.25 millió euró

Gera Zoltán már tinédzser korában szupertehetségnek számított, ám a játékhoz való hozzáállása enyhén szólva nem volt példaértékű. Később, saját bevallása szerint is kábítószert fogyasztott, s az a sors fenyegette, mint sok más magyar tehetséget: a teljes elkallódás. 2000-ben aztán lecsapott rá a Fradi, s ez döntő fordulatot jelentett pályafutásában, hamar a szurkolók kedvence lett. A góljai utáni szaltó a védjegyévé vált. A zöld-fehéreknél 115 bajnokin 32 ilyen mutatvánnyal szórakoztatta a publikumot. A válogatottban 2002 februárjában mutatkozott be. Kivételes képességeire egyre több klub figyelt fel, s bár vitte volna a Galatasaray, végül 2004 nyarán a Premier League-ben szereplő West Bromot választotta. Utóbb derült csak ki, a lehető legjobb döntést hozta.

4. Balogh Norbert (Debrecen-Palermo) 2.2 millió euró

Az összeállításunk apropóját az a Balogh Norbert adta, aki egykor nagyon szegény körülmények között – egy cigánysoron élt, néha enni sem tudott – nőtt fel Hajdúböszörményben, manapság pedig az olasz élvonalban szereplő Palermo elnöke, Maurizio Zamparini az új Edinson Cavaniként emlegeti. A magyar csatár hiába 197 centiméter magas, mellette jó felépítésű, gyors és nagyon technikás. Balogh első profi együtteséből, a Debrecenből igazolt át, mely csapat színeiben harminchárom bajnoki meccsen öt gólt szerzett, és hat El-selejtezőn is pályára lépett. Az NB I őszi szezonjában a párharcokat és a cselezéseket érintő statisztikai adatok terén nyújtott kimagasló teljesítményt, de hozzá fűződik a legtöbb labdavesztés is. A 19 éves támadó az A-válogatottban még nem mutatkozott be, de átigazolása biztosan nem kerüli el Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmét.

5. Farkas Balázs (Nyíregyháza Dinamo Kijev II) 2 millió euró

Kétségkívül Farkas Balázs a legnagyobb meglepetésembere ennek a top 10-es listának. A jelenleg 27 éves futballista a valamennyivel több mint 4000 fős, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecseren született, első profi klubja a Nyíregyháza Spartacus volt. A Farkast érintő átgazolási bomba 2005 őszén robbant: 2 millió eurót fizetett érte a Dinamo Kijev, melynek második számú egyesületéhez került. Az ukrán csapat akkoriban rendszeres résztvevőnek számított a BL csoportkörében. A magyar csatár azonban csak öt bajnoki mérkőzést kapott a Dinamo felnőtt csapatánál. A válogatott mezt Várhidi Péter szövetségi kapitány ideje alatt háromszor magára húzhatta. Farkas az NB I-es csapatok közül játszott – kölcsönben – a Videotonnál, a Debrecennél és a Győrnél is, de egyik helyen sem termelte a gólokat. Jelenleg a Balmazújváros labdarúgója.

6. Détári Lajos (Honvéd-Frankfurt) 1.8 millió euró

Détári „Döme” volt a magyar labdarúgás utolsó világklasszis játékosa, aki a világválogatottban is szerepelhetett. Első ízben 1987. június 13-án, a Debrecen-Honvéd találkozón húzta magárra a piros-fehér mezt. 134 mérkőzésen 72 gólig jutott. Igazi karmester volt, kiválóan látott a pályán, rúgótechnikája pedig egyedülálló volt. A Honvéddal három bajnokságot és egy kupát nyert. 1987-ben aztán az Eintracht Frankfurthoz szerződött. Mindössze egy évig szerepelt a frankfurtiaknál, ez idő alatt 11 gólt szerzett és magasba emelhette a Német Kupát. 1988-ban aztán – egy máig vitatott döntéssel – nem a Juventusban, vagy valamely más nyugat-európai topcsapatban, hanem a görög Olympiakoszban folytatta pályafutását. Akkor 18 millió márkát fizettek érte a német klubnak, ami mai árfolyamon számítva 8,5 millió euró. Hogy ez mekkora összeg volt a német klub számára, jól mutatja, ez a rekord csak 2015 nyarán dőlt meg.

7. Juhász Roland (MTK-Anderlecht) 1.5 millió euró

Juhász Roland 2005-ben, 22 évesen 1.5 millió euróért igazolt az Anderlechtbe az MTK-ból. Bár kezdetben beilleszkedési nehézségei voltak, alapemberré vált a belga klubnál, s többször a csapatkapitányi karszalagot is viselte. Kétszáztízszer öltötte magra az Anderlecht mezét, ez idő alatt pedig húsz gólt szerzett. A védő három bajnoki-, és két kupagyőzelmet ért el a belga klubnál. Nyolc év légióskodás után 2013-ban előbb kölcsönbe került a Videotonhoz, majd ugyanebben az évben végleg megszerezte a fehérvári együttes. A magyar válogatottban 2004-ben Japán ellen góllal debütált, s azóta kilencvenszer lépett pályára a nemzeti tizenegyben, összesen hat gólt szerzett.

8. Priskin Tamás (Győr-Watford) 1.5 millió euró

Lassan tíz esztendeje, hogy bombaüzletet kötött az akkor még virágzó ETO: eladta a csatárát az angol élvonalba éppen feljutó Watfordnak. Az alig húsz éves, komáromi születésű labdarúgó – aki napjainkban is tagja a magyar válogatottnak - négy esztendőre kötelezte el magát a London közvetlen közelében fekvő kisváros csapatához. Priskin akkor már több mint három idény óta focizott Győrött, az első csapatban 2003. április 23-án, mindössze 16 évesen és 7 hónaposan mutatkozott be. Az ifjú magyar támadó a felkészülési meccseken győzte meg az angolokat, három fellépésen négy találatot szerzett. Jól sikerült az „éles” bevetése is, hiszen gólpasszt adott az Everton ellen. A Watford az idény végén kiesett, majd a 2007/08-as szezonban Priskin kevés lehetőséget kapott, a képzeletbeli ranglétrán többen is megelőzték. 2008 márciusában egy hónapra kölcsönvette a Preston North End, majd visszatért a csapathoz, ahol 2009-ig futballozott, később pedig további idényeket húzott le másik négy angol együttesben.

9. Kádár Tamás (ZTE-Newcastle) 1,35 millió euró

Több mint egy hónapos tárgyalássorozat előzte meg a 2008. januári bejelentést, mely szerint a Zalaegerszeg U19-es válogatott védője, Kádár Tamás a Newcastle United csapatához szerződik. A ZTE rekordösszeg fejében vált meg a 18 éves fiatalembertől, hiszen a klub soha ilyen drágán nem adott még el játékost, és magyar védőért sem fizettek még ennyit. Kádár már korábban megfordult külföldön, próbajátékra hívta az olasz Reggina és az angol Bolton is. A magyar játékos a Premier League-ben szereplő alakulat tartalékcsapatában szerepelt, és stabilan jó teljesítményt nyújtott. Az igazi berobbanását hátráltatta, hogy sípcsonttörést szenvedett, csapata pedig kiesett az élvonalból. 2011. január 10-én kölcsönben a Football League One-ban szereplő Huddersfield TFC csapatához igazolt, Angliának 2012-ben intett búcsút, azóta megfordult Hollandiában és Diósgyőrben is, jelenleg a lengyel Lech Poznan játékosa, és stabil tagja a nemzeti együttesnek.

10. Pintér Ádám (MTK-Zaragoza) 1,2 millió euró

Ő a másik olyan játékos Gera Zoltán mellett, aki külföldi kitérője után jelenleg az NB I listavezetője, a Ferencváros játékosa. A védőként és védekező középpályásként is bevethető focista 18 évesen, 2006-ban mutatkozott be az MTK-ban, ahol 92 meccsen lépett pályára, s négy gólt szerzett. Bár az U21-es válogatott Pintért vitte volna az Olympiakosz is, végül a spanyol Zaragozához került. A klub négy éves szerződést kínált neki, végül három évig maradt. Az MTK nem járt jól a transzferrel. 2012-ben a Hungária körútiak feljelentést tettek az átigazolás ügyében, mert a Zaragoza kamatokkal együtt már 1,2 millió eurónyi átigazolási díjjal tartozott. A teljes összeget máig nem fizették ki, s nem is fogják, a részletfizetést pedig csak idén kell megkezdeniük a spanyoloknak.