baleset;útzár;83-as főút;Győrszemere;

2016-01-15 21:00:00

Tömegkarambol Győrszemerénél - Hárman meghaltak (Fotók)

Három ember meghalt, három pedig megsérült a 83-as úton Győrszemere és Tét között történt balesetben péntek este - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Takács József elmondta, hogy az 56-os kilométernél négy személyautó ütközött. Ismertetése szerint a Győrszemere felől Tét irányába haladó személyautó szabálytalan előzés közben érintőlegesen ütközött két szemből érkező személyautóval. A sofőr elvesztette uralmát az autó felett és egy szintén szemből érkező jármű elejének csapódott, majd árokba borult.

Ruskáné Takács Anita, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője közölte: a balesetben több személyautó érintett, néhány embert feszítővágó segítségével emeltek ki a járművekből a tűzoltók.

A balesetben a szabálytalanul előző autó három utasa vesztette életét, két pápai és egy mihályházi férfi. A sofőrrel együtt ausztriai munkahelyükről tartottak haza.

A forgalmat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére mindkét irányból Felpéc felé terelték - tette hozzá. 

MTI Fotó: Krizsán Csaba

MTI Fotó: Krizsán Csaba

A három sérültet a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba vitték. Oláh Attila, az orvos igazgatója korábban közölte: a három kórházba szállított sérült közül két embernek súlyos az állapota: egyiküket koponyasérüléssel az intenzív osztályon ápolják, a másiknak medence- és hasi sérülései vannak. A harmadik ember könnyű sérülést szenvedett.