Németország;szélsőjobboldal;

2016-01-18 10:49:00

Különleges ügyészség foglalkozna a szélsőjobboldallal

Csúcstalálkozót tervez Heiko Maas német igazságügy-miniszter, amelyen a sűrűsödő szélsőjobboldali bűncselekményekkel foglalkoznának. 

A szociáldemokrata politikus szerint mind nagyobb fenyegetést jelent az országra nézve a szélsőjobboldali erőszak. Utalt arra, hogy menekültotthonokat gyújtottak fel. „Arról akarok beszélni a tartományi miniszterelnökökkel, hogy lehetne jobban elejét venni ezeknek az erőszakos cselekményeknek, illetve hogyan tárhatnánk fel gyorsabban ezeket az eseteket” – tette hozzá.

Várhatóan március 10-én rendezik a válságcsúcsot, három nappal azelőtt, hogy három tartományban választásokat rendeznek. Maas az SPD elnökségének vasárnap és hétfőn tartott ülésén négyoldalas dokumentumot mutatott be, amely a „Demokráciát erősíteni – Harc a szélsőjobb ellen” – címet viseli. Ebben 12 ezer további rendőr, illetve olyan ügyészek alkalmazását javasolja, akik kizárólag a jobboldali erőszakkal foglalkoznának.

A német szövetségi nyomozóhatóság figyelmeztetett arra, hogy a menekültek ellen egyre több erőszakos cselekmény várható.