Autóvilág;cafeteria-juttatások;Egri kórház;

2016-01-21 06:05:00

Ki fizet az egri kórház dolgozóinak?

Több száz dolgozó fizetési felszólítást nyújt be az egri Markhot Ferenc Kórháznak, hogy az intézmény fizesse ki a Kúria január 14-én született jogerős döntése értelmében nekik járó, de 2013 májusa óta ki nem fizetett cafetéria juttatásokat.

Erről a tegnap délutáni munkásgyűlésen állapodtak meg az érintettek, majd a helyi szakszervezet és a mögötte álló Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSzSz) jogászai segítettek a meghatalmazások kitöltésében, amivel az ügyvédi felszólítást még a héten el tudják juttatni az intézmény vezetőinek. 

Székely Tamás, a MSzSz alelnöke a Népszavának késő délután elmondta, hogy három-négyszázan három sorban várnak az aláírásokra a kórház alkalmazottai közül, de sokan dolgoztak vagy más elfoglaltságuk miatt nem tudtak elmenni a gyűlésre, így valószínűnek tartják, hogy a napokban valamennyi érintett munkavállaló csatlakozik majd az akcióhoz.

Az állami kórházak fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közben folyamatosan kapcsolatban van a kórház vezetésével, mert Tóth Ildikó főigazgató már kedden egyértelművé tette, hogy az intézmény nem képes kigazdálkodni a szerinte 1350 dolgozónak járó 350 millió forintot. A szakszervezetek ennél is többel számolnak és a járulékokkal együtt félmilliárd forint kifizetését várják 1500 dolgozó részére. Az ÁEEK érdeklődésünkre egyelőre csak annyit közölt, hogy amikor szükségessé válik, minden segítséget megadnak a kórházuknak. Az egészségügyi államtitkárság pedig a háttérből figyeli a fejleményeket.

Ők ráérnek, a főigazgató szerint nincs időbeli korlátja a tárgyalásoknak, de az Egri Ápolási Szakszervezet, amely 5 dolgozó nevében harcolta végig a próbapert, és a MSzSz sürgeti a megegyezést, mert májusban elvész a követelés azok számára, akik addig nem csatlakoznak a jogi eljáráshoz. A költségvetésből történő kifizetést sürgetve a szakszervezeti szövetség még a héten levelet ír Balog Zoltánnak, a humántárca vezetőjének és a miniszterelnöknek, tegyenek meg mindent, hogy az egészségügyi dolgozók hozzájussanak jogos, elmaradt járandóságukhoz – tájékoztatott Székely Tamás.

Az egri kórház vezetéséből senki nem volt jelen a szerda délutáni munkásgyűlésen, de az Egri Ápolási Szakszervezet vezetője az MTI-nek bizakodóan nyilatkozott a velük folytatott korábbi egyeztetés után, mert arról tájékoztatták, hogy keresik a kifizetések forrását és már olyan részletek kerültek felszínre, miként lehet ütemezett kifizetésre váltani az elmaradás egyösszegű követelését.