Rogán Antal;Eximbank;

2016-01-21 13:31:00

Rogánhoz köthető cég kaphat 16 milliárdot az Eximbanktól

Nem lehet tudni, hogy az Eximbank kinek ítélte oda azt az összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot, melyekre november végén írtak ki pályázatot. A Forbes úgy értesült, hogy a GB & Partners nyert, a cégnek pedig Rogán Antallal van kapcsolata. A Demokratikus Koalíció szerint a Szijjártó Péter külügyminiszter hatáskörébe tartozó Eximbank az utóbbi hetekben a Fidesz kifizetőhelyévé vált.

Hallgat az Eximbank arról, kinek ítélte oda azt a két, összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot, melyekre november végén írtak ki villámpályázatot – írja az IndexA lap felidézi, hogy a pályázat feltételei elég szokatlanok voltak: magántőkét nem kértek, és nem hagytak túl sok időt a pályázóknak, november 30-án jelent meg a kiírás a holnapon, december 10-e volt a határidő, eredetileg 11-én hirdettek volna eredményt. Később adminisztrációs hibára hivatkozva az eredményhirdetést halogatták, a bank hetek óta semmilyen megkeresésre nem reagál.

Forbes szerdán úgy értesült, hogy a GB & Partners nyert, amit sokan a legesélyesebbnek tartottak. Hivatalos választ nem kaptak, a bank sajtóosztálya azt a választ küldte, hogy az eredményt „a másik fél jóváhagyásának hiányában nem hozhatja nyilvánosságra üzleti titok miatt”.

A pályázatot kiíró Eximbanknak van kapcsolata Rogán Antallal, ugyanis az ő egykori helyettese, Puskás András, egykori V. kerületi alpolgármester 2014 júniusa óta az EXIM (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) igazgatóságának tagja és üzleti vezérigazgató-helyettese. A GB & Partnerst is fűzik Rogánhoz szálak: Gubicza Ágoston ügyvezető partner, tulajdonos felesége Rogán Antal exneje, Sonnevend Alexandra, aki Rogán első gyerekének anyja is.

A párt szóvivője erre reagálva azt mondta, a kormány bukása után ki fogja vizsgálni az ügyeket.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: korábban az Eximbank adott pénzt Andy Vajnának arra, hogy megvegye a Fidesznek a TV2-t, most pedig a sajtóban megjelentek szerint 16 milliárd forintot adnak egy cégnek, amelynek a tulajdonosa Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető. 

A DK úgy látja, hogy a Fidesz elárulta a magyar embereket, hiszen a fideszes kevesek, rokonaik és szomszédjaik 5 éve gazdagodnak a sokak közös vagyonából - jelentette ki. A DK felelősségre fogja vonni azokat a keveseket, akik a sokak adóbefizetéseiből gazdagodtak meg - jelentette ki.