Nincs kijózanodás

Publikálás dátuma
2016.01.23 08:06
Az alkoholmámor elkeseredett indulatokat is szül FOTÓ: DÖMÖLKY JÁNOS
Fotó: /

Totálisan bepiáltak a Részegek című darab szereplői a Kamrában. Teljesen illuminált állapotban vannak. Rezes Judit Martha figurája már abszolút bódult állapotban jelenik meg a nézőtéren, még akkor, amikor elfoglaljuk a helyeinket, el sem kezdődött az előadás. Illetve ezzel lényegében már el is kezdődött.

Ez az átlátszó esőkabátban, ódivatú ruhában lévő nő hátulról, a széksorokat átmászva, köztünk dülöngélve araszol előre. Ránk-ránk dől, vagy éppen esik, sűrűn elnézéseket kér, netán megpihen az ölünkben, kényszeresen mozog, mondhatni egy helyben ficánkol a szűk térben. Érezteti, hogy közülünk való, akár mi is lehetnénk ilyen állapotban, kár röhögnünk rajta. Aztán valahogyan fölevickél a színpadra, és kapásból elvágódik. Igyekszik feltápászkodni, de persze nem megy. Ott ügyetlenkedik, izeg-mozog a földön, nyújtja fölfelé a kezét segítségkérően, és meg is jelenik egy fura fazon, Mészáros Máté megszemélyesítésében. Szmokingos, nagypocakú pasas, testére feszül a ruha, a haja pedig úgy égnek áll, mint a bohócoknak.

Rá kell jönnünk, hogy lényegében tragikus, abszurdba, sőt burleszkbe hajló bohóctréfák sorozatát látjuk, rögtön az elsőt, Rezesét meg Mészárosét meglehetősen magas hőfokon, ahogy Martha nyújtogatja és nyújtogatja fölfelé a kezét, és ahogyan a Mészáros által játszott, szintén az alkoholtól tökéletesen kiütött filmfesztivál igazgató, igyekszik hozzá leérni, de annyira dülöngél, hogy nem tud összetalálkozni a kezük, az fölöttébb mulatságos és ugyanakkor szívszorító is.

Eszünkbe juthat erről akár a Godot-ra várva második részének az a jelenete, amikor a korábban még elegáns, nagyzoló Pozzo már rongyosan, elesetten, a földön fetrengve, szintén a kezét nyújtva, kér segítséget, de segítség sehol. Beckett abszurdja egy végállapotot fejez ki, ahogy Ivan Viripajev Részegek című darabja is sok tekintetben ezt teszi. Olyan állapotról van szó, amikor már nincs segítség. Ha társaságban vagyunk, akkor is egyedül vagyunk. De azért ezt Viripajev megcsavarja. Nála a részegség a megvilágosodás, az őszinteség, a szókimondás állapota is. Azé a szituációé, amikor átszakadnak a gátak. Ledőlnek a társadalmi konvenciók. És mindenki ott áll pőrén, ha akarja, ha nem, megmutatja magát.

Az alkoholos állapot a maga furcsa, groteszk módján lehet az igazság pillanata is, ahogy például ez így van Albee Nem félünk a farkastól című darabjának átmulatott, átkínlódott éjszakáján is. Ahogy a modernizált, könnyedebbé tett változatában, az Abigail bulijában, amit egy éve mutattak be a Kamrában, szintén mindenki csúnyán elázik. Ebben a produkcióban már Rezesnek is jócskán volt módja gyakorolni a részegséget, ahogy egyébként Ónodi Eszternek és Kocsis Gergelynek szintén.

Valószínűleg nem véletlen, hogy fölerősödik mostanában a részegség, mint társadalmi metafora. Minél reménytelenebbnek tűnik a helyzet, minél több a boldogtalanság, annál inkább előtérbe kerül az alkoholmámor, ami közben viszont mindinkább kibukik az elcseszett élet. Az emberek fékevesztetten kibeszélik magukból mit rontottak el, ki babrált ki velük, belekiabálják a világba fájdalmaikat és tévképzeteiket.

Remek például az a jelenet, amikor egy legénybúcsún elkiáltja magát valaki, hogy isten suttog a szívében és ezt rögeszmésen hajtogatja és hajtogatja. A többiek először bámulnak rá bamba értetlenséggel. Aztán egyikük félénken hajtogatni kezdi ugyanezt, majd mindez persze a többiekre is átragad, és már mindenki ismételgeti teljes meggyőződéssel, átszellemült képpel, hogy isten ott suttog a szívében. Mindehhez kényszeres mozdulatok társulnak, vagy sűrűn ismételt szavak, mondatok. Mindenki próbál valamilyen módon valakibe belekapaszkodni, igyekszik társra lelni, mert aki akár anyakönyvvezető által is hitelesítetten annak van kinevezve, az valahogy nem igazán társ. Reménykedő tekintetek fúródnak egymásba. Közeledő kézmozdulatok maradnak félbe. Sokat ígérő összeölelkezésekről bizonyosodik be, hogy csak időlegesek, és éppen a reményt vesztettségből fakadnak.

Egymásba hömpölyögnek a kegyetlen bohóctréfák, melyek nem egyforma színvonalúak, és nem is mindig elég jó ritmusúak, de élettel és legfőképpen színészi játékkedvvel telítettek. Halálra élvezik a színészek, hogy viszonylagos folyamatossággal túlpörgetett állapotban lehetnek. Akiknek éppen nincs jelenésük, azok közül is rendszeresen többen ott ülnek a nézőtér szélén, és nem csupán nagy figyelemmel kísérik a játékot, hanem zene, zaj, zörej szolgáltatással, dúdolással, némi énekkel is megadják az alaphangulatát. Tihanyi Ildi jelmeztervezőként remekel elnyűtt, összegyűrt, csáléra álló ruhák felvonultatásában. Külön érdemes kiemelni a kifejező és gyakran akár önmagukban is mulatságos frizurákért is felelős maszkmester, Vég Attila munkáját.

Gothár szokás szerint ezúttal is saját produkciója díszlettervezője. Felénk táguló, perspektívájában egyre jobban szűkölő teret tervezett, olyat, amiben eleve dermesztően kicsi a mozgástér. A szűkülő tér végét, ami felé jelképesen is tartanak a szereplők, tükör zárja, ebben gyakran láthatjuk önmagunkat. „Ne a tükröt okold, ha a képet ferde”, szól Gogol A revizor című remekművének egyik legfontosabb mondata. (Mellesleg Gothár is rendezte egykor Kaposvárott, emlékezetes előadásban.) Itt evidensen, már-már szájbarágósan, tükröt mutatnak nekünk. A jelenetek végén, velünk szembe fordulva, rendre állóképpé merevednek a szereplők. Felfoghatjuk őket a mi tükörképeikként is. Ilyenek vagytok, bámuljátok csak magatokat, és röhögjetek eltorzult lényeteken, sulykolják a tudatunkba.

És röhögünk is sokat, de keserű ez a röhögés. Vagy annak kellene lennie, de olykor inkább jópofa bohózatba csap át a játék, ahogy a ritmusa egyenetlen, úgy ingadozik a mélység és a felszínesség között. De mégis jó az összhatás, mert a színészek, például Pálmai Anna, Borbély Alexandra, Dér Zsolt, Pelsőczy Réka, Rujder Vivien, Vajdai Vilmos, Mészáros Béla, Tasnádi Bence halálosan élvezik, amit csinálnak. Többen brillíroznak. Eszelős, ahogy Ónodi Eszter egy prostituált szerepében kiélt arccal, bamba tekintettel, unos-untig egy filmben hallott mondatot ismétel, rezignáltan, miközben újra és újra vízbe mártja a fejét. Elképesztő, ahogy Keresztes Tamás Gabrielje monomániásan azt hiszi, hogy azért mert a testvére katolikus pap, neki is joga van papként viselkedni. Ráadásul az is kétséges, hogy tényleg pap-e, meg egyáltalán létezik-e.

Alkoholos állapotban mindennek a körvonalai elmosódnak. Nem tudhatjuk például, hogy az Elek Ferenc által játszott férfi tényleg megtisztul-e attól, hogy bevallja félrelépéseit, vagy ő ezt csak gondolja. A valóság és az ábrándképek is összemosódnak, az azonban egyértelmű, hogy ez a világ nagyon nincs jól berendezve, és senki nem jut egyről a kettőre.

Nincs kijózanodás. Perspektívának marad az állandósult alkoholizmus. Ezért olyan levegőtlenül összeszűkülő, kis játékteret biztosító Gothár díszlete. És ki tudja, még az is lehet, hogy tovább szűkül.

2016.01.23 08:06

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36