MSZP;közlekedés;idősek;

2016-01-22 15:57:00

MSZP: ne már, hogy elvegyék az idősektől az ingyenes közlekedést!

Az MSZP elfogadhatatlannak tartaná, ha megszűnne a 65 évnél idősebbek ingyenes fővárosi tömegközlekedési lehetősége.

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről azt követően, hogy Tarlós István főpolgármester napközben közölte, el kell gondolkozni azon, hogy a város finanszírozni tudja-e a nyugdíjasok ingyenes utazását.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, az idősek "tisztességes nyugdíj helyett kapják a bérletet", amelyért szerintük csak akkor lehetne tőlük pénzt kérni, ha az állam becsülettel megfizetné korábban ledolgozott éveiket. A főváros dolga, hogy olyan minőségű közösségi közlekedést alakítson ki, amely gyorsabb, olcsóbb és komfortosabb az egyéni, autós utazásnál - fejtette ki Horváth Csaba, aki szerint ennek a feltételnek nem felel meg a HÉV államosítása, ami ráadásul a főváros anyagi gondjait sem csökkenti érdemben.

Kifejtette, Budapest az elmúlt 5 évben 45 milliárd forinttal kevesebb állami hozzájáruláshoz jut, vagyis az agglomerációs közlekedés átadásával nyert 10 milliárd forint ellenére továbbra is 35 milliárd forintos hiánnyal küzd. Az MSZP ezért javasolja, hogy a jelenlegi 4 százalékról emelkedjen 6 százalékra a fővárosnál maradó adóbevételek aránya. Budapest ezzel 100-115 milliárd forintos többletbevételre tehetne szert, amivel a város és kerületei is megoldhatnának minden üzemeltetési és fejlesztési feladatot, uniós források nélkül is - magyarázta.

Horváth Csaba kitért arra is, a HÉV államosítását azért sem szeretnék, mert szerintük akkor a szolgáltatás a "MÁV színvonalára csökkenne". A főváros legfeljebb egy olyan haszonbérletben gondolkozhat, amelyben Budapest - a szolgáltatási színvonal megőrzése érdekében - az agglomerációs közlekedés szakmai megrendelője, míg a számlát az állam fizeti.

A szocialisták fővárosi képviselője megjegyezte továbbá, a taxirendelet korábbi módosításával túlszabályozottá és drágává vált a budapesti taxiszolgáltatás, ami versenyhátrányt jelent a társaságoknak az internetes közösségi szolgáltatókkal szemben. A fővárosnak ezért meg kell vizsgálnia, miként tehető olcsóbbá a budapesti taxi - fűzte hozzá Horváth Csaba, aki példaként említette, hogy az egységes díjtarifa megállapításakor a jelenlegi 300 forintnál 100 forinttal drágább volt az üzemanyagok literenkénti ára.