Jogerős: 100 ezret fizethet a cég, ahol nő nem vezethet kukásautót

Elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság annak a békéscsabai cégnek a keresetét, amelyre korábban bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), mert a társaság nem kívánt felvenni egy hulladékszállító járművezetőnek jelentkező nőt - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya hétfőn.

Mint azt korábban lapunk is megírta, egy női pályázó jelentkezett egy hulladékszállító járműre sofőrnek Békéscsabán, és bár a hölgy pályázati feltételeknek megfelelt, mégsem alkalmazták, mert a hirdető cég nem foglalkoztat női alkalmazottakat. Ezt azzal indokolták, hogy a munka zajjal, porral, fertőzésveszéllyel jár, női vizesblokkokat, öltözőket pedig nem alakított ki a munkáltató, a tárgyi körülmények bővítését pedig likviditási problémák akadályozzák. Az elutasított nő eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) előtt, hivatkozva arra, hogy védett tulajdonsága (női nemhez tartozás) miatt a munkaerő-felvétel során hátrány érte.

Az EBH megállapította, hogy a cég az állásra jelentkező nővel szemben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A hatóság megtiltotta a jövőbeni jogsértő magatartást és százezer forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalatot.

A döntés ellen a cég keresetet nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, kérve, hogy helyezzék hatályon kívül az EBH határozatát és kötelezzék a hatóságot új eljárás lefolytatására. A bíróság elutasította a keresetet. Indoklásában megállapította, hogy az EBH sem anyagi, sem eljárási jogszabálysértést nem követett el, döntése mindenben megalapozott. Az ítélet jogerős - olvasható a közleményben.

Szerző

Simicskáék lemaradtak a TV2-ről?

Publikálás dátuma
2016.01.25. 13:26
FOTÓ: Népszava
A Megapolis Media Zrt. kérelmét elutasították, így Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak a cége nagyon úgy tűnik, hogy lemaradt a TV2-ről - írja az Origo.

A TV2 Media Group Holdings Kft. és annak tulajdonosai, Yvonne Dederick és Simon Zsolt közleménye szerint a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága első fokon elutasította a Megapolis Media Zrt. változásbejegyzési kérelmét. Simicskáék azt próbálták elérni, hogy jegyezzék be a Megapolist a TV2 Media Group Holdings Kft. tulajdonosaként, míg a korábbi ügyvezetőket töröljék.

Mint írják, a cégbíróság döntése ezzel megerősíti, hogy a TV2 Media Group Holdings Kft. tulajdonosai Yvonne Dederick és Simon Zsolt, akik egyúttal a társaság ügyvezetői is. A két tulajdonos kijelenti, hogy a Magyar Broadcasting Co. Kft.-vel jogszerűen megkötött tranzakció lezárult, és a TV2 Média Csoport Kft. televízióadó új tulajdonosa a Magyar Broadcasting Co. Kft. - idézi az Origo.

Andy Vajnáék január 3-án jelentették be, hogy lezárult a TV2 megvásárlása, a csatorna élére pedig kinevezték Dirk Gerkenst. A Magyar Broadcasting Co. Kft. beadta a bejegyzési kérelmét, néhány nappal később pedig már ő lett a TV2 Média Csoport Kft. új tulajdonosa a cégbíróság döntése nyomán.

Ezután Simicskáék keresetet nyújtottunk be Andy Vajna tulajdonjogának bejegyzése ellen. Óvári Győző, a Megapolis Media Zrt.-jének ügyvédje január 20-án kifejtette lapunknak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága azért utasította el kérelmüket, mert azt csak olyan esetben lehet beadni, amikor a testület még nem jegyezte be a változásokat: Simicska Lajos köre pedig Vajna bejegyzése után 5 órával adta be a kérelmet, így azt a bíróság formai hiba miatt elutasította. A filmügyi kormánybiztos Magyar Broadcasting Co. Kft.-jét január elején jegyezték be a TV2-t üzemeltető TV2 Média Csoport Kft.-be. Óvári szerint érdekes, hogy ugyanaz a bíró fogadta el másfél nap alatt Vajna kérelmét, aki az ő beadványukat hónapok óta nem bírálta el, pedig "ugyanannyi papírt" adtak be.

Decemberben a Népszava is megírta: csaknem hétmilliárd forintos hitelt kapott az állami tulajdonú Eximbanktól Andy Vajna cége a TV2 megvásárlására - ez a cég nyilvános cégbíróságai irataiból derült ki. Ennek kapcsán a filmügyi kormánybiztos a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, nincs mögötte állami támogatás, szigorú feltételekkel és piaci kamatozással kapott hitelt, továbbá cáfolta, hogy egy másik állami bank, az MKB is beszállt volna a finanszírozásba. Kérdésünkre, miként teremtette elő a 18-20 milliárdosra becsült vételárat, Vajna azt felelte: A vételár üzleti titok. Az ügyletet saját tőkéből és egy több bankból álló konzorcium közreműködésével finanszíroztam.

Szerző

Sztrájkolnak a pedagógusok: iskolák százai maradtak zárva

Mintegy háromszáz oktatási intézmény maradt zárva hétfőn Szlovákiában annak a korlátlan idejűre tervezett pedagógussztrájknak a következtében, amelyet a Szlovák Tanárok Kezdeményezése (ISU) elnevezésű szervezet hirdetett meg bérkövetelései nem teljesítése miatt.

A hétfőn kezdett sztrájkba több mint 11 ezer pedagógus kapcsolódott be, valamivel több mint hétszáz szlovákiai oktatási intézményből. Háromszáz iskola maradt zárva, ez a Szlovákiában működő mintegy háromezer általános és középiskola egytizede. A sztrájkba bekapcsolódó pedagógusok esetében az arány hasonló, Szlovákiában közel 90 ezer tanár van alkalmazásban.

A tanársztrájkot azután hirdették meg, hogy a múlt héten nem hozott érdemi előrelépést a szlovák oktatásügyi miniszter és az ISU közötti utolsó egyeztetés. Az ISU és a tanárok bérköveteléseit ugyancsak támogató Szlovák Pedagóguskamara (SKU) azt akarta elérni, hogy a kormány azonnali hatállyal emelje meg 140 euróval (mintegy 44 ezer forint) az összes pedagógus és szakmai alkalmazott besorolási bérét, továbbá a minisztérium vállaljon garanciát arra, hogy ezt az összeget egy év múlva újabb 90 euróval megnöveli. Azt is kérték, hogy a kormány már az idén biztosítson 400 millió eurót (több mint 124 milliárd forint) arra, hogy csökkenteni lehessen az oktatási intézmények felszereltsége közötti különbségeket.

Jelenleg Szlovákiában az általános és középiskolák pedagógusainak kezdőbére megközelítőleg 670 euró (mintegy 210 ezer forint), országos átlagban pedig a tanárok bére bruttó 980 euró (304 ezer forint) körül mozog, ami több mint tíz százalékkal magasabb az országos átlagbérnél.

A kormány a pedagógusok követeléseit részben azzal hárította el, hogy a pedagógusbérek az elmúlt négy évben 22 százalékkal emelkedtek, részben pedig arra mutatott rá, hogy másfél hónappal a márciusi parlamenti választások előtt nem lenne jó ekkora kötelezettséget róni a következő kormányra. Utóbbival kapcsolatban a hétvégén Robert Fico miniszterelnök azt mondta: a követeléseket már a törvényhozási folyamat berekesztése miatt sem lehetne megvalósítani (a pozsonyi törvényhozás decemberben zárta a márciusi parlamenti választások előtti utolsó ülését), ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy amennyiben pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) ismét kormányra kerül, folytatják a pedagógusbérek emelését.

A sztrájk kezdetével egyidejűleg a pedagógusok hétfőn tiltakozó megmozdulást is tartottak Pozsonyban. A Szlovák Nemzeti Felkelés terén délelőtt tartott gyűlésen néhány százan vettek részt.

Szerző