A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nem a gyorsaságáról híresült el. Az akadémikusok legendás késéseit már a 19. században is a "quadrans academicus" (akadémiai negyedóra) jelzővel illették, amelyet a mindenkori felkészülési idővel magyaráztak. A Matolcsy György MNB elnök unortodoxiájának szolgálatába állított Pallas Arthéne-program kérlelhetetlen bírálatához csaknem két esztendőre volt szüksége az MTA Közgazdasági Bizottságának. József Attila szavaival élve nem fogták be "pörös szájukat" és a tudásnak tettek panaszt.
Az MTA közgazdász tagjai, akadémiai doktorai végre felháborodtak azon, hogy Matolcsy György, fittyet hányva a magyar közgazdaságtan érdemdús hagyományaira, a mintegy 200 milliárd forinttal feltőkésített Pallas Athéné alapítványaiból a felsőoktatásra úgy fordított közpénzeket, hogy álnok módon a közjóra hivatkozik, de cselekedete nem más, mint a jegybank pillanatnyi nyereségének elherdálása. Ami ellentmond az átláthatóság, a megalapozottság, az elszámoltathatóság és a hatékonyság törvényeinek. Matolcsy György, a Monetáris Tanács hozzá hűséges tagjaival a háta mögött kibújik mindenféle ellenőrzés alól, annak érdekében, hogy egyfajta szokatlan közgazdasági nézetrendszert tegyen uralkodóvá Magyarországon, miközben e pénzköltések valódi hátterét és elosztási módját titkolja. Arra készül, hogy doktori fokozatokat osztogasson a pénzügyi kultúra terjesztése címén, miközben - és ezt az akadémiai közgazdászok joggal teszik szóvá -, erre egy, a tudományossággal köszönő viszonyban sem lévő társaságnak készül jogosítványt adni. Ilyesmire ez idő szerint Magyarországon aligha volna mód.
Az elszabadult hajóágyúként a tudományosságot is romboló Matolcsy György mindezt kormányzati hátszéllel teszi. Az általa megálmodott, amolyan Pallas Athéne bázisnak tekintett új, Kecskeméti Alkalmazott Tudományok Egyetemének létrejöttét az Országgyűlés kormánypárti többsége is szentesítette.
Matolcsy magabiztossága nem ismer határokat. Nem hajol meg az akadémiai vélemény előtt, jogi lépéseket fontolgat, mert biztos a helyzetében. Eddig számára minden sikerült, saját torz elképzeléseit eddig senki és semmi nem korlátozta. Még az a szégyen is megesett, hogy jegybanki támogatás fejében a Budapesti Corvinus Egyetem megállapodást kötött egykori tanítványa eszméinek önálló tanszéken való terjesztésére.
Ez azonban aligha teszi hitelessé azt az unortodoxiát, amely ellen az akadémiai közgazdások felemelték végre a szavukat. Csak ketten maradtak ki a tiltakozók közül, azok, akik egykor a jegybankhoz kötődtek, és abban reménykednek, hogy ezeket a szálakat nem volna célszerű eltépniük. Az akadémikusok végre megálljt parancsoltak. A késés megbocsáttatik.
