Adidas;Nemzetközi Atlétikai Szövetség;doppingbotrány;Darren Campbell;

2016-01-26 07:00:00

Nem támogatná az Adidas az atlétikát

A BBC szerint az Adidas sportszergyártó értesítette a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF), hogy ki akar szállni az egyébként még négy évre szóló szponzori szerződésből. A brit közszolgálati médium azt írta: az Adidas ezzel a lépéssel reagál az IAAF-t alapjaiban megrázó dopping- és korrupciós botrányra. A herzogenaurachi központú vállalat az IAAF egyik legfontosabb támogatója. Egyelőre egyik fél sem kommentálta az értesülést, mely ha igaz lenne, akkor több tízmillió dollárnyi bevételkiesést jelentene a szövetségnek.

A 2004-es athéni olimpián 4x100 méteren bajnok brit Darren Campbell szerint az Adidas lépése óriási hatással lenne a sportvilágra. "Az egy dolog, ha azt mondják, nem újítják meg a 2019-ben lejáró szerződésüket, de rögvest megszüntetni a kontraktust, szűk hét hónappal az ötkarikás játékok kezdete előtt... Az nem semmi" – vélekedett a 42 éves egykori sprinter.

A közelmúltban vált ismertté, hogy az IAAF-t korábban irányító Lamine Diack anyagi ellenszolgáltatás fejében doppingeseteket tussolt el és sportolókat zsarolt. A másik botrány Oroszországhoz kötődött: szisztematikus doppingolás zajlott az állam atlétái körében.

Időközben az Orosz Olimpiai Bizottság két éves eltiltással sújtotta doppingolásért a 800 méter síkfutáson 2012-ben Európa-bajnoki ezüstérmes Irina Marachevát. Az orosz sportoló úgy lett akkor második, hogy az aranyérmes Yelena Arzhakova eredményét tiltott szerek használata miatt törölték. Maracheva mellett két év eltiltást kapott a gyalogló Anna Lukyanova, valamint négy esztendőre szóló felfüggesztéssel sújtottak két másik orosz futót, Maria Nikolaevát és Jelena Nikulinát.