Kúria;Együtt -Korszakváltók Pártja;személyiségi jog;Bod Tamás;

2016-01-26 18:02:00

Az Együtt politikusának adott igazat a Kúria

Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnökének közleménye.

Megváltoztatva a Gyulai Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla korábbi ítéleteit – a felülvizsgálati eljárás után – a legfelső magyar bírói fórum, Kúria nemrégiben hozott ítéletében kimondta: 2013 májusi, gyulai sajtótájékoztatómon nem sértettem meg Piskolty Tibor gyulai vállalkozó jó hírnévhez fűződő jogait.

A trafikkoncessziók (trafikmutyi) ismerté válása után ennek Békés megyei leágazásairól tartottam sajtótájékoztatót: „Nem a lóláb lóg ki, hanem ez maga a lóláb” címmel. Itt közel 20 Békés megyei településen legalább 40 nyertest említettem meg, jelezve, hogy információim szerint mindannyian közel állnak a Fideszhez.

Ennek nyomán Piskolty Tibor gyulai vállalkozó jó hírneve állítólagos megsértése miatt polgári pert kezdeményezett ellenem. Ezt követően – nem kis megdöbbenésemre – előbb a Gyulai Törvényszék, majd a Szegedi Ítélőtábla, lesöpörve, vagy helyt sem adva érveinknek, nagyobb részt a gyulai vállalkozó keresetében foglaltakat fogadta el.

Ezt követően a Kúriához fordultam felülvizsgálati kérelemmel, és itt megfordult az ügy! A legmagasabb honi bírói fórum kimondta, hogy „az összes körülmény mérlegelésével arra az álláspontra jutott: a konkrét esetben ténylegesen véleménynyilvánításról, értékelésről, bírálatról van szó, ráadásul egy közéleti kérdésben.” A Kúria szerint „nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy fontos közügynek, közéleti kérdésnek minősült a trafikkoncessziók ügye.” Ennek kapcsán pedig kifejtették: „a demokratikus társadalom létezésének, fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a közügyek megvitatása, amely feltételezi a különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom ellenőrzésének bírálatát.”

Azzal, hogy egy általam elítélt jelenségcsoport részeseként jelöltem meg Piskolty Tibort – jelesül, hogy őt is a Békés megyei trafikmutyi részeseként azonosítottam – a Kúria véleménye szerint „az összes körülmény vizsgálatával megállapítható módon véleményt formáltam, melynek keretében nem léptem túl a véleménynyilvánítás ügyében megengedett, tágabb határokat”.


Gyula, 2016. január 26.
Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnöke