Szerintem;rasszizmus;

2016-01-27 07:25:00

A rasszizmusról

Gratulálok Kálmán Olgának, aki műsorában feltette a kérdést Gyöngyösi Márton jobbikos képviselőnek: Ön zsidózott a parlamentben? Ez vagy három éve történt, sokan tán el is felejtették: ő javasolta a zsidók, illetve a magyar-izraeli kettős állampolgárok összeírását, általában, majd a képviselők között. Ez igazi náci gondolat, bár ő a nemzet biztonságára hivatkozott. Az interjú azzal a kérdéssel indult, kapott-e a Jobbik külföldről pénzt, majd Kovács Béla kémgyanújával folytatódott. E témákban a képviselő mentegette szervezetét, a riportert dicséri, hogy ezután elő merte venni a rasszizmus kérdését, mely iránt a  mai magyar társadalom (finoman szólva is) érzéketlen, ám akik nem azok, nem felejtették el Gyöngyösi produkcióját. Ő ekkor Amerikára hivatkozott, ahol faji, vallási, nemi identitás szempontjából is rögzítik a kongresszusi tagok hovatartozását. Tisztességes dolog Magyarországon az állampolgárok összeírását javasolni? – kérdezte Kálmán Olga. A magyar állampolgárok kíváncsiak, kik képviselik őket – szólt a válasz. Tisztességes vagy nem? – kérdezte újra, egyre halkabban, de mind nagyobb nyomatékkal az újságíró.

Mivel érdemi választ nem kapott, így fejezte be: Én erre vallási alapon nem vagyok kíváncsi, és azt hiszem, sokan vagyunk így. Friderikusz Sándor műsorában Bánki György pszichiáterrel beszélgetett, egyebek között a Saul fia nemzetközi sikerének társadalmi hatásáról, mivel ez ismét előhozta a neten az antiszemita indulatokat. Mindketten úgy vélték, a politikusok nyílt rasszizmusa nyomán sokan mások is ezúton vezetik le kudarcos életük miatti belső feszültségüket. Orbán állama a megosztottságra, a gyűlöletre, benne az antiszemitizmusra épít. Bánki leszögezte: Egyetlen ember személyisége a mi mindennapi problémánkká vált – amihez közvetlen környezete és a társadalom hozzáállására is szükség volt. Jó, hogy e témáról végre szó esik. Baj, hogy az emberek nagy részét mindez nem érdekli, s nem is jut hozzá ilyen információkhoz – a kormány médiapolitikája ezt  lehetetlenné teszi.