Női hangok Triesztben

Trencsényi Klára díjnyertes, legutóbb az 58. Lipcsei Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon díjazott dokumentumfilmjét a hétvégén vetítették az olaszországi Trieszti Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a kelet-európai alkotások megméretése zajlik. A siker nem maradhatott el, bár az örömöt keserűség árnyékolta be: a rendezőnő a magyar belpolitikai helyzetről festett szomorú látképet. Rendkívüli téma is terítékre került, amely azt dolgozza fel, hogyan lett az újra Oscar-díj közelbe került Sylvester Stallone szinkronja egy női hang az egykori Romániában.

Vasárnapig tart a Trieszti Filmfesztivál, az olaszországi kikötővárosban már bemutatkozott a közelmúltban egy rangos német dokumentumfilmes fesztiválon sikert arató Reményvasút című produkció, de erdélyi magyar alkotóval és Karlovy Vary-ban díjazott elsőfilmes filmrendezővel is találkozhat a közönség. A fesztivál a kortárs európai filmekre próbál ablakot nyitni. Megérkezett Triesztbe is a gyermekek vasútját bemutató Reményvasút című film. Az egykor Úttörővasútnak nevezett vonat ma is zakatol a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között, sok kisgyerek álma felölteni az egyenruhát és igazi vasutast játszani.

A magyar dokumentumfilmes rendezőnő, Trencsényi Klára három nehéz sorsú kiskamasz, az ikerpár Viktor és Kármen, valamint barátjuk Gergő életének egy szeletét követi nyomon a kisvasút apropóján. Az egész estés Reményvasút című filmet az olasz közönség is meleg fogadtatásban részesítette. A Népszava igyekezett megtudni a rendezőnőtől, hogy filmes elképzeléséével milyen támogatást sikerült begyűjtenie otthon.

“Először úgy reagáltak, hogy ja, már megint egy nosztalgia-film, amibe elég bevágni néhány korabeli felvételt és kész. Azonnal megmagyaráztam, hogy a felhasználandó filmes idézeteknek nem történelmi szerepet szánok, hanem költői metaforaként alkalmaznám a mai Magyarországra és a jelenlegi feszültségekre vonatkoztatva” – válaszolta a rendező, aki elmondta, a Magyar Nemzeti Filmalap nem támogatta a megvalósítást, viszont a HBO Europa felkarolta az ötletet.

Trencsényi Klára a végleges formai kialakításáról így beszélt: “Eleinte két szál is kínálkozott a történetmesélésre: az egyik a kisvasúton dolgozó gyerekeké, a másik pedig a jelenlegi magyar szociális és gazdasági helyzet valóságában történő elmerülés. Kezdetben visszafogottak voltak a megszólalók, de később feloldódtak. Amikor a gyerekek látták, hogy szüleik jobban megnyílnak, attól kezdve úgy kezeltek, mint második mamájukat, aki segít nekik abban, hogy feltárják fájdalmas titkaikat, nehéz életkörülményeiket. A forgatás és az utómunkálatok alatt tartanom kellett egyfajta távolságot, ugyanakkor a szükséges közelségre is vigyáznom kellett, tekintve, hogy konkrét valóságot akartam filmezni, másfelől bemutatni a magyar ifjúságot, amelyet feszélyeznek életkörülményei."

A filmnek sikerült elkerülnie azt a buktatót, hogy belecsússzon egyfajta patetikus nosztalgikus hangulatba. A kritikai és közönségfogadtatásról a rendezőnő elmondta, hogy a lipcsei filmfesztiválon nem csak az Arany Galamb-díj volt számára visszajelzés, hanem a közönség is szeretettel fogadta a filmet, amely felmutatja a jelenlegi magyar válság esszenciáját. Mint elmondta, a gazdasági-politikai krízis több tízezer magyart kényszerített emigrálásra, s arra, hogy külföldi munkavállalásból tartsák el az itthon maradottakat.

Szerinte a lakosság mintegy 20 százaléka nem képes kifizetni a lakbért és/vagy a számlákat, és ha kilakoltatják, akkor óriási szerencse kell ahhoz, hogy bejusson egy szociális intézménybe, amely tömve van rászorulókkal. Véleménye szerint ezzel a helyzettel szemben - paradox módon - az erkölcsi támasz egyetlen forrása, a szocialista időkből származó gyermekvasút, amely tartást és jövőképet tud kínálni a szűkölködő fiataloknak és családjuknak. “Amikor külföldi újságírók előtt kimondom a fenti számokat, azt hiszik, hogy túlzok, pedig aki Magyarországon él, az pontosan tudja, hogy így van” – tette hozzá Trencsényi.

Egy másik magyar versenyfilm is közönség elé került, a rövidfilmes mezőnyben bemutatott Román hajnal (Romanian sunrise), amelyet az erdélyi Visky Ábel jegyez. A történet egy harmincas férfi útját követi nyomon, aki addig nem ismert énekes apját szeretné megtalálni a román tengerparton. A kaland azonban többet kínál egy fájdalmas családegyesítésnél. A 29 éves rendezőnek ez már sokadik alkotása: rendezett negyedórás dokumentumfilmet, zenei klipeket, kisjátékfilmet is.

Lényegre törő dialógusok, jellemzően bizonytalan arckifejezések ábrázolják a szinte kifejezhetetlen, erős érzelmeket, amelyek a hosszú évek alatt leülepedtek. Kis keretbe foglalt látványos road-movie a film, amely többről szól, mint aminek tűnik. A legjobban várt magyar nagyjátékfilmet, a Horváth Lili elsőfilmes rendezőnő által készített Szerdai gyereket ma este láthatja a trieszti közönség.

Andrzej Żuławski, a neves lengyel rendező tizenöt év után (utolsó filmje a 2000-ben bemutatott, Magyarországra el nem jutott La Fidélité) jelentkezett új művel, Cosmos címmel. Szokatlan krimi ez a regényéből készült adaptáció, amelyben munkahelyi válságba került fiatalok csöppennek a szürrealitásba. A szereplőgárdából kiemelkedik a hatvanas évei közepén járó francia színésznő, Sabine Azéma, aki egyszerre képes pezsgő és homályos lenni.

A nyolcvanas években egy szűk közönségréteg tanúja lehetett Rocky ringbeli mitikus üvöltésének, csakhogy egy nő szinkronhangján. Nem paródiáról van szó, hanem olyan kópiáról, amely illegálisan jutott be Romániába a videokazetták korában. Egyetlen hangon szólalt meg valamennyi szereplő, Irina Nistor hangján, aki mindenkit szinkronizált azokban a hollywoodi filmekben, amelyeket a kommunista rezsim nem engedett be az országba.

Ilinca Calugareanu rendezőnő az ő különleges történetét meséli el a Chuck Norris vs. Communism című filmjében. A fiatal alkotó elmondása szerint a '90-es években Stallone és Bruce Lee filmjein “nevelkedett”, amelyeket Irina szinkronizált, aki ma filmkritikusként dolgozik. “Négy évvel ezelőtt véletlenül ismerkedtem meg vele Londonban, ahol felismertem a hangját egy filmfesztiválon. Munkássága nagy hatással volt az én generációmra, így elhatároztam, hogy filmre viszem a történetét.” Örülünk, hogy megtette.