bértárgyalás;MaSZSZ;

2016-01-28 06:24:00

Konkrét bérajánlást akar a MaSZSZ

A szakszervezetek továbbra is azt szeretnék elérni, hogy a jövőben százalékosan is meghatározzák a bérajánlás mértékét - erről beszélt a Népszavának Kordás László. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy szerdán ismét ülést tartott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF). A szakszervezeti vezető elmondta, hogy bizakodóak, és abban reménykednek, hogy a 2016-os bérajánlásokról sikerül egy olyan dokumentumot megszövegezni, ami már a 2017-es bérre is tesz majd utalásokat. Ez lényegesen eltérne attól, ami 2015-ben történt, amikor az Országgyűlés elfogadta az idei költségvetéshez kapcsolódó adótörvényeket, így amikor a 2016-os bérajánlásokról ősszel tárgyaltak, akkorra a kormány arra hivatkozhatott, hogy nincs mód a munkavállalók javaslatának az elfogadására, mert a törvények megkötik a kezüket. Mivel idén a múlt évivel azonos a törvényhozási gyakorlat - hívta fel a figyelmet Kordás László -, így megkívánják előzni, hogy a kormánynak ilyen hivatkozási alapja legyen, ezért még a 2017. évi adótörvények elfogadása előtt el kívánják fogadtatni a VKF-fel a bérajánlásokat.

A szakszervezeti szövetség elnöke elmondta, hogy a VKF-en felmerült az ágazati szintű bérajánlás lehetősége, amihez viszont a szakszervezetek szerint mindenképp szükséges az ágazati párbeszéd-bizottságok helyzetének tisztázása is. Minderre azért van szükség, mert a kormány korábban megszüntette az országos bérajánlást - emlékeztetett a MaSZSZ elnöke.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ugyanakkor az ülésen kifejtette: a munkáltatói oldal továbbra sem szeretne számokban megállapított éves bérajánlást kiadni, tekintettel arra, hogy nemcsak az egyes ágazatok között, de az egyes ágazatokon belül is nagy bérkülönbségek vannak.

A bérkülönbségekre való utalással Kordás László is egyetértett, de határozottan kijelentette: érdemi béremelésre van szükség. A MaSZSZ minden szakszervezettel azonos véleményt kíván elfoglalni - tette hozzá, utalva arra, hogy velük ellentétben a Liga aláírta a kormánnyal a megállapodást, annak ellenére, hogy tagjaik 54 százaléka - egy 4 ezer fős, internetes szavazás tanúsága szerint - a MaSZSZ-al azonos módon a 9 százalékos béremelés mellett tette le a voksot.