egészségügy;MSZP;

2016-01-28 12:51:00

MSZP: nem csak WC-papírt, szikét is kell vinni a betegeknek

Az MSZP továbbra is azt javasolja a kormánynak, fontolja meg, hogy a 2016-os költségvetés módosításával 460 milliárd forintot csoportosít át az egészségügyre. A szocialisták emellett önálló egészségügyi minisztérium létrehozását is javasolják - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Tukacs István emlékeztetett arra, Tóbiás József pártelnökkel költségvetési törvénymódosítást nyújtottak be, hogy 310 milliárd forintból biztosítsák az ötven százalékos béremelést az egészségügyben. Hozzátette: 150 milliárd forint lenne gépekre, dologi kiadásokra.     

Az MSZP-s képviselő bírálta, hogy szerinte Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemrég kinevezett egészségügyi államtitkára nem állt elő azokkal az elképzelésekkel, amelyek a szféra katasztrofális helyzetét megoldanák.     

Tukacs István értékelése szerint az államtitkár csupán kommunikációval, illetve az átalakításra tett homályos ígéretekkel akarja megoldani a helyzetet, és nem gondol arra, hogy mandátumot és pénzt kellene követelnie a kormánytól.     A politikus azon véleményének is hangot adott, hogy a kórházak élere kinevezendő kancellárok annak beismerését jelenti, hogy az Állami Egészségyügyi Központ képtelen megoldani a kórházak problémáit.     

Elmondta, hogy lassan már nemcsak WC-papírt, lázmérőt, hanem vérnyomásmérőt, szikét is be kell vinnük a kórházakba a betegenek.     Tukacs István szerint felmerül az a kérdés is, mi legyen az Emmi-vel, amely nem képes ellátni a feladatát. Hozzátette: Balog Zoltán miniszter nem csupán közoktatásról való ismereteinek hiányát bizonyította, hanem azt is, hogy képtelen irányítani a minisztériumot, amelynek egyetlen sikerágazata, a stadionépítés, a sport, a labdarúgás.     Közölte, azt szeretnék, hogy a többi ágazat legyen sikeres. Az egészségügy megérdemel egy önálló döntési központot, egy minisztériumot - hangsúlyozta.