tenisz;Australian Open;Novak Djokovic;Andy Murray;

2016-01-30 06:58:00

Az éllovasok a döntőben

Negyedszer ismétlődik meg az Andy Murray-Novak Djokovic férfi egyes döntő az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a brit sportoló legyőzte kanadai riválisát a legjobb négy között. Az egymás elleni párharcok mérlege egyértelműen Nole fölényét jelzi.

Bár közhelynek számít, hogy a döntőbe mindig a legjobbak kvalifikálják magukat, ezúttal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon tényleg erről van szó: miután a világelső Novak Djokovic még csütörtökön legyőzte Roger Federert, az ATP-ranglistán második helyezett skót Andy Murray a kanadai Milos Raonicot múlta felül tegnap. Korántsem volt egyszerű dolga a britek kedvencének, aki amúgy sem szívlelte ellenfelét: az Australian Open-elődöntő előtt 3-3-ra állt kettejük párharca.

Az első szettet bő félóra alatt sikerült megnyernie 6:4-re a 25 éves Raonicnak, és bár a második játszmában 7:5-tel egyenlített Murray, a harmadik felvonás után ismét hátrányba került. A negyedik játékrészt követően döntetlenre álltak a felek, a döntő ötödik szettre azonban visszaesett a lábát fájlaló Raonic játéka, és 6:2-re kikapott. A 28 éves skót teniszező sajnálta, hogy egy sérülésnek köszönhetően jutott a fináléba. "Lelassult a parti végére, ami egy nagyon szerencsétlen dolog volt számára" – elemezte a meccset Murray. – Jó lett volna egy küzdelmesebb utolsó szettet játszani Raonic ellen. Így a szerencse is kellett a sikeremhez."

Nem lehetnek a legjobb emlékei Ausztráliáról a 2013-as wimbledoni bajnoknak: hiába játszott már négy döntőt, eddig mindegyiket elvesztette. Ráadásul háromszor (2011, 2013, 2015) pont a vasárnapi ellenfelétől, Djokovictól kapott ki. "Novak hihetetlen formában teniszezik. Számtalanszor találkoztunk már itt, de remélhetőleg ezúttal a korábbiaktól eltérő eredmény születik" – mondta Murray. A világranglista két éllovasa eddig harmincszor találkozott egymással, és a mérleg igencsak Nole oldalára billen: huszonegyszer diadalmaskodott a skót sztár ellen. Kettejük rivalizálása azonban a profiként eltöltött éveknél sokkal régebbre nyúlik vissza. Érdekesség, hogy a két klasszis között mindösszesen egy hét van, Murray látta meg kicsivel hamarabb a napvilágot. Junior játékosokként volt, hogy közösen edzőtáboroztak, az első összecsapásból Djokovic jött ki vesztesként. A szerb világsztár hatodik Australian Open-diadalára készül. Öt győzelmével már így is ő az open éra – mely 1969 óta íródik – legeredményesebb játékosa az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Ha az amatőr időszakot is figyelembe vesszük, akkor viszont az 1961 és 1967 között hatszor nyerő Roy Emerson a legjobb. A férfiak döntőjét magyar idő szerint vasárnap 09.30 órától közvetíti az Eurosport.

A nőknél Serena Williamsnek a címvédés mellett az lehet a fő célja a ma reggeli (09.30, Eurosport) fináléban, hogy 22. Grand Slam-sikerével egalizálja minden idők legjobbját, a német Steffi Grafot. Az amerikai világelső úgy érzi, még jobb formában van, mint tavaly – amikor a US Openen kívül az összes Grand Slam-tornát megnyerte –, biztosan nem lesz vele könnyű dolga a német Angelique Kerbernek.

Babos társat váltott
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság után Babos Tímea és a szlovén Katarina Srebotnik útjai elváltak, a magyar teniszező Dubajban és Dohában a német Julia Görgesszel, míg Indian Wellsben és Miamiban a kazah Jaroszlava Svedovával indul párosban. Babosék a melbourne-i Grand Slam-tornán a második fordulóban búcsúztak. "Ami nem működik, azt nem érdemes erőltetni. Nem passzolt össze a játékunk, és Katarinának nehézségei voltak azzal, hogy nem tudtunk együtt edzeni" – idézi a honlapja a soproni sportolót. A 27 éves Görges a 25., az egy esztendővel idősebb Svedova pedig a 6. helyen áll párosban a világranglistán. Utóbbi teniszező és Babos korábban játszott már együtt: a 2013-as taskenti WTA-versenyen magabiztosan, szettvesztés nélkül diadalmaskodtak.
Az Australian Open női páros döntőjét a svájci Martina Hingis és az indiai Sania Mirza kettőse nyerte meg tegnap. Az első helyen kiemelt, világelső duó az Andrea Hlavackova, Lucie Hradecka cseh párost győzte le két játszmában.