tenisz;Australian Open;Novak Djokovic;Andy Murray;

2016-02-01 06:54:00

Djoko beérte a legendákat

Három szettben sikerült legyőznie a világelső Novak Djokovicnak az ATP-ranglistán második Andy Murrayt az ausztrál nyílt teniszbajnokság fináléjában. A végig nagyszerűen játszó szerb klasszis tizenegyedik Grand Slam-sikerét aratta.

Nem sikerült megtörnie az átkot a skót Andy Murraynek az ausztrál nyílt teniszbajnokság idei döntőjében sem, immáron negyedik alkalommal – 2011, 2013 és 2015 után – kapott ki Novak Djokovictól. A szerb világelsőnek ráadásul ezúttal csak három szett kellett ahhoz, hogy hatodszor is bezsebelje a trófeát. Az első játszma nagyon könnyedén alakult a címvédő számára, 5:0-ra is vezetett, végül 6:1-re nyert. A második szettben már sokkal agresszívabban játszott a britek kedvence, azonban így is kikapott 7:5-re. A meccs utolsó játékrészében ugyan 6:5-re vezetett Murray, de a Nolénak becézett zseninek sikerült rövidítésre mentenie, melyben nem adott esélyt ellenfelének: 5-1-gyel cseréltek térfelet, majd öt meccslabdája volt eldönteni a finálét. A tie breaket végül 7-3-ra nyerte meg a szerb világsztár.

"Úgy érzem, mintha korábban már lettem volna ilyen helyzetben" – tréfálkozott a második helyezettnek járó trófeának az átvételekor Murray, majd elérzékenyülve köszönte meg a támogatást feleségének is, aki otthon, Nagy-Britanniában február közepére várja első gyermeküket. A skót sportoló számára azért is bővelkedett érzelmekben az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság, mert január 23-án Ana Ivanovic és Madison Keys mérkőzésén összeesett a pálya közelében apósa, Nigel Sears. Az 58 éves brit férfit – aki egyben Ivanovic edzője – kórházba kellett szállítani, de azóta már hazaengedték. "Sosem voltam még ezelőtt ilyen helyzetben, közel álltam ahhoz, hogy elhagyjam a versenyt. Kemény napokon vagyok túl, egyszerűen csak haza akarok már érni" – magyarázta később Murray, aki rögtön a döntő után repülőgépre szállt.

Óriási meglepetés, kikapott Serena

Hatalmas meglepetésre a hetedik kiemelt német Angelique Kerber nyerte meg szombaton az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjét, sikerét azonban felnagyítja, hogy a világelső Serena Williamset sikerült legyőznie. A finálé 2 óra 8 percig tartott, három szettes (6:4, 3:6, 6:3) diadallal szerezte meg a 28 éves teniszezőnő élete első Grand Slam-trófeáját. "Pedig féllábbal már a repülőgépen voltam vissza Németország felé" – emlékezett vissza Kerber a teniszverseny első körére, amikor majdnem kiejtette őt a japán Misaki Doi.

Djokovic a tizenegyedik Grand Slam-győzelmével beérte a svéd Björn Borgot és azt az ausztrál Rod Lavert, aki a helyszínen nézte végig az Australian Open-döntőt. A hazaiak kedvence – akit 1981-ben beválasztottak a Teniszhírességek Csarnokába – volt a második férfi teniszező, aki meg tudta csinálni a "Grand Slamet", tehát mind a négy nagy tornát megnyerte egy naptári éven belül. "Óriási megtiszteltetés megdönteni az egyik legnagyobb teniszezőnek a rekordját, aki valaha képviselte ezt a nagyszerű sportágat" – hálálkodott Djokovic már egy másik klasszis, Roy Emerson csúcsának a beérése miatt: az ausztrál sportoló szintén hatszor nyerte meg a tornát, igaz, még az open éra előtt. Nole a legközelebbi Grand Slam-diadalával pont Emersont érné be az örökranglistán.

Tizenhat óra, két győzelem

A brazil Bruno Soares 24 éve nem látott bravúrt vitt véghez az Australian Openen. Szombaton megnyerte a férfi párost Jamie Murray-vel, majd tizenhat órával később a vegyes párost is behúzta Jelena Vesznyinával. Soares helyi idő szerint éjjel egykor fejezte be a férfi páros fináléját, de csak hajnal ötkor feküdt le, mert addig interjúkat adott. "Már túl vagyok huszonkettő kávén, de megérte" – mondta a vegyes döntője után.