G. Fodor Ostora

Elnézést kért. Visszafogottan, G. Fodor Gábor, a 888-nak kellemetlen helyzetbe sodródott főszerkesztője, amiért kiadványában undorító módon dezavuált egy ellenzéki pártvezetőt, és még ocsmányabbul a családtagjait. A tévé képernyőjén megjelent a portréja vidáman, kendőzetlen jó kedvvel, és az arckifejezése azt tükrözte, hogy magasabb helyről, pártjának a csúcsáról szorították visszavonulásra. Ő csupán „végrehajtott”, de ez a kellemetlen incidens a lelke mélyén alapjában hidegen hagyta, a „megrendülés” kikényszerített. Maga változatlanul G. Fodor, az volt és az is maradt.

Meghökkenéssel követvén a történteket, ifjú diákkoromból eszembe jutott Kosztolányi Dezső csodálatos regénye, az Aranysárkány, amelynek hősét, Novák Antal gimnáziumi tanárt, valamilyen hasonló történet taszította tragikus öngyilkosságba. A könyv eredetileg 1925-ben, tehát a Horthy-korszak hajnalán jelent meg, tekinthetjük akár az új rezsim jellemzésének is. Sárszeg kisváros társadalma a főszereplő, se nem jobb, se nem rosszabb az átlagnál, de a hangnemet a gonoszkodók határozzák meg. Novák tanár úr a szóbeli érettségin megbuktatja sportbajnok, de ostoba tanulóját, aki elhatározza, korábbi bukott cimboráival megleckézteti a tanárt, s az éjszaka leple alatt bunkókkal leteríti, de meggyilkolni óvakodik. A porfészek ugyancsak szellemi alvilágának egyik vezető alakja, az alkoholista Bahó Attila „Ostor” címmel időnként szennylapot ad ki, kiszemelve benne valakit, akit tönkre akarnak tenni. Megnevezve rágalmakkal, hazugságokkal árasztja el Novákot és leányát. A tanárt a förtelmes verés is lelki válságba taszította, a rágalom merénylet még mélyebbre. Végső kétségbeesésében egyéb megoldást nem lát csak a pisztolyt. Így ér gyászos véget az a férfiú, aki a városkának remek fiatalokat ajándékozott. A hasonlat G. Fodor módszerével égbekiáltó. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy az Orbán-kormányzat átörökítette a mába a Kosztolányi jellemezte szomorú világot, de bizonyos mértékben sikerült föltámasztania, ami eredeti szándéka is volt. A 888 kísérteties mása az 1925-ös „Ostor” lapnak, és ha a mai végkifejlet enyhébb is, az eredmény ugyanaz.

A 888-ügy politikai visszhangja azt tükrözi, hogy a közelmúltban, a Fidesz-KDNP kormányzat eddigi esztendei alatt olyan közéleti és társadalmi környezetet épített ki, amelyet önmaga is enyhe öngúnnyal demokráciának nevez, de tudja jól, hogy annak még csak torzképe se. Orbán maga mondja, hogy amit létrehozott, szerinte Európa egyik „legszabadabb” rendszere, és vérig sértődik, ha csakugyan rangos nyugat-európai sajtótermékek, mondhatni minden nap ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

Íme, néhány egészen friss példa. Bírói testület lelkiismeretes vizsgálattal jutott arra a következtetésre, hogy a veszprémi vörös iszap perben az ügyészség gyanúsította tucatnyi meghurcolt elmarasztalására nincs mód. A hír szinte még el sem hangozhatott a tömegtájékoztatásban, a Duna tévé és az M1 híradásában haragosan vörös arccal, a tőle megszokott indulattal bukkant föl Németh Szilárd a pártszócsövek egyike, aki közölte, tiszteletben tartják ugyan a bírói függetlenséget, de a fellebbviteli tárgyaláson eljön majd az idő, amidőn meg kell majd változtatni ezt a „gyalázatos döntést”, és talán egy parlamenti bizottságnak is meg kellene vizsgálnia, mi folyik a bíróságokon. Hasonló szellemben harsogott a veszprémi bírósági teremben a Jobbik embere. Később az ATV műsorában dr. Sándor Zsuzsa, az egyik legtiszteletreméltóbb, legtapasztaltabb bírónő elmondta, éppen a tét miatt végigülte a tárgyalást, és tiszta lélekkel állíthatja, ennél becsületesebb bizonyítási eljárás a gyakorlatban eddig kevés akadt, az ítélet feddhetetlen.

Más példa, ugyanebből a kérdéskörből. Ellenzéki pártok a mindennapi politikai gyakorlatból szóvá teszik, hogy az immár a több éves Fidesz kormányzat, hogyan rúgja föl a jogrendet, amire sebtében hangzik el a replika, rövid, hevenyészett mondatokban. Az a néhány év a mai ellenzék hatalmának idejéből olyan romokat hagyott hátra, hogy „szemérmetlenség” számon kérni az Orbán-korszakon a még ki nem javított hibákat. Tömör, kopogó állítások, még csak annak a szándéka nélkül is, hogy megkíséreljenek érvelni. Ők mondják, punktum. És a még inkább ellentmondást nem tűrő leszögezés, aki nem hiszi, járjon utána. Ennek az elméletnek és gyakorlatnak a legidőszerűbb orbáni elmélete, hogy az uniós gyakorlatban az ő magyar demokráciája a legszabadabb.

Néhány hét, és ismét Moszkvában találkozik a magyar kormányfő az orosz elnökkel. Az előzetes kombinációk szerint az egyik fő kérdés Paks várható jövője lesz, mert az eddig ismert körülmények állítólag alapvetően megváltoztak. De ha már ilyen jellegű a csúcstalálkozó, a talán nem is mindig zord napirendű megbeszéléseken, inkább az enyhültebb magán csevegésekben, Putyin derűsen emlékeztethet rá, milyen szellemes volt Orbán fent említett nevezetes mondata. És majd megint megállapodnak abban, hogy mindketten úgy látják, valóban a magyar demokratikus gyakorlat korunkban a legszabadabbak egyike. Amire Orbán cinkos mosollyal, kacsintással azt a jól ismert tanácsot adhatja partnerének, elnök úr, ne habozzék, mondja maga is…