Háborúk indulhatnak a vízért

Szakértők figyelmeztetnek arra, hogy egyre többször a víz elosztása miatt alakulhatnak ki konfliktusok a világban. Különösen Közép-Ázsiában használják a vizet politikai fegyverként. A legutóbbi példa erre az orosz-kirgiz konfliktus.

Kirgizisztán a legszegényebb államok közé tartozik a világon, de gazdag nyersanyagkészleteinek köszönhetően Közép-Ázsia Svájcának is nevezik. Legfeljebb még annyi a hasonlóság a két állam között, hogy Kirgizisztánban is fontos szerepet játszanak a vízierőművek az energiatermelésnél. Olyannyira, hogy ennek aránya az összes megtermelt energiához viszonyítva 93 százalékos. Ettől függetlenül stabilnak éppen nem lehet nevezni az energiatermelést, az infrastruktúra ugyanis túl régi, gyakoriak az üzemzavarok. Bár becslések szerint évente 140-160 milliárd kilowattórát lehetne előállítani, ennek csak tíz százalékát aknázzák ki – emlékeztetett a Neue Zürcher Zeitung. Ezért nem ritkák az áramkimaradások, Biskek ráadásul energiaimportra szorul Üzbegisztántól, Tádzsikisztántól és Kazahsztántól.

Almaszbek Atambajev elnök célja az energiaszektor stabilabbá tétele, s az, hogy az energiatermelés tekintetében országa lényegében önellátóvá váljék. Ezt a törekvését azonban komoly veszély fenyegeti, miután az ország parlamentje felmondott egy Oroszországgal megkötött szerződést, amely egy a Narin folyónál létesülő duzzasztógát és egy sor vízierőmű építését irányozta elő. Természetesen nem önként döntöttek így, már röviddel a szerződés 2012-es aláírása után kételyek merültek fel Moszkva azon elkötelezettségét illetően, amely szerint a maga részéről valóban hajlamos lenne-e 3 milliárd dolláros beruházásra. Múlt év decemberében dőlt el a nagy kérdés: a két orosz állami cég, az InterRao és a RusHydro a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva lemondta a beruházást.

Újratervezték a büdzsét

Valóban ez volt a fő indok? Kétségtelen, hogy az orosz gazdaság helyzete nem valami rózsás. Az alacsony olajár és a kelet-ukrajnai lázadók támogatása miatt elrendelt nemzetközi szankciók következményeit most érzi igazán az ország, s a tavalyi 3,7 százalékos visszaesést idén a legkedvezőbb esetben is egy százalékos visszaesés követheti, legalábbis az orosz kormányzat adatai szerint. Az egész idei büdzsét újra kellett tervezni, mert a kormány 50 dolláros hordónkénti olajárból indult ki, ehelyett jelenleg ez 30 dollár körüli.

Szakértők azonban kételkednek abban, hogy csak erről lenne szó. Kirgizisztán egyfelől fontos partner Oroszország számára, katonai bázist is létesített itt, s a kirgizek 2015-ben csatlakoztak az oroszok által támogatott Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Ha azonban a Kreml elkötelezné magát Biskek, illetve a vízierőművek létesítése mellett, óhatatlanul is szembekerülne a térség többi államával. Bár az első munkálatok már a nyolcvanas években megkezdődtek, a folyó alsó folyásánál található országok, Üzbegisztán, Kazahsztán és Türkmenisztán attól tartanak, hogy a nagyszabású tervek megvalósulása esetén kevesebb víz érkezne az országba. Ez már évtizedek óta viták forrása ezen államok között.

Üzbegisztán tiltakozásként be is szüntette a kirgizeknek való gázszállítást. Az ország elnöke pedig egy drámai beszédében óva intett a „víz miatti háború” kitörésétől. Ez a kérdés azonban az üzbég-tádzsik viszonyban is feszültségeket kelt. Kivált a 335 méter magasra tervezett, a Dusanbétól északra megépítendő Rogun duzzasztógát tervei verték ki a biztosítékot az előbbi országban, amely 13 millió köbméter vízfolyamot mozgatna meg Tádzsikisztánban. Az üzbégek mindent elkövetnek azért, hogy megakadályozzák a tervek megvalósulását, nem engedik át az országon az építkezéshez szükséges alapanyagokat.

Bár ezen országok között létezik egy szerződés, amely a vízelosztást szabályozza, ezt nem veszik komolyan, s attól félnek, nem teljesen alaptalanul, hogy a másik ki akarja játszani őket. A víz elosztása mellett azonban más feszültségek is egymás ellen fordíthatják a térség államait. Egy etnikailag rendkívül heterogén térségről van szó, ahol határ- és területi viták teszik még rosszabbá e viszonyt. Az utóbbi időben azonban erőteljesebben figyelhető meg, hogy a vizet, a folyók kiaknázását a korábbinál jobban használják fel politikai nyomásgyakorlásra.

Nem Közép-Ázsia az egyedüli térség a világban, ahol még konfliktusokhoz vezethetnek a víz elosztásával kapcsolatos ellentétek. Az UNESCO egy 2007-es jelentése szerint a konfliktusok egy része a világban, a Közel-Keleten belül Izrael és a palesztinok között, valamint Szíriában, Irakban, Afrikán belül Egyiptomban, Etiópiában és Szudánban, továbbá Közép-Ázsiában mind a csekély mennyiségű ivóvízre vezethető vissza. 2000-ben Bolíviában is emiatt törtek ki tüntetések.

Szakértők az Iszlám Állam (IS) szíriai és iraki előretörése egyik kulcskérdésének is azt tartják, kinek a kezébe kerülnek a víztartalékok. Az IS és a kormányerők közötti harcok ezért nemcsak a városok és hadi objektumok, hanem a duzzasztógátak megkaparintásáért is zajlanak. 2014 áprilisában az IS már ízelítőt adott abból, mi történik, ha a dzsihadisták elfoglalnak egy vízierőművet. Akkor a Falludzsa melletti Nuaimaidzsah duzzasztógátat szerezték meg. Elzárták a "vízcsapot", minek következtében Kerbalában és Nedzsefben megszűnt a vízszolgáltatás, Abu Graibban viszont térdig ért a víz.

Az ENSZ adatai szerint 12 ezer család háza vált használhatatlanná. A következmények tehát súlyosak voltak, pedig ez a gát szinte jelentéktelen sok más irakihoz képest. Hasonló stratégiát követtek, miután tavaly novemberben elfoglalták Ramadi városát. Itt szintén elzárták a vízcsapot. Ez azért volt különösen súlyos következményekkel járó húzás, mert ezzel Moszul lakosságát tartották sakkban: ha nem úgy viselkednek, ahogy az iszlamisták akarják, nem lesz vizük. Szerencsére Ramadit december végén sikerült visszafoglalni a szélsőséges iszlamistáktól.

Az amerikai Stratfor intézet egy tavaly novemberben megjelent elemzésében rámutatott, hogy az IS háborút indított a vízért. Az amerikai cég rámutatott, ha nem sikerül felszabadítani azokat a területeket, amelyeken a térség legjelentősebb vízkészletei találhatóak, akkor nehéz lesz megszabadulni a szélsőséges iszlamistáktól. A Stratfor azt írta, hogy a cikk megjelenésének időpontjáig az IS összesen 20 jelentősebb támadást indított szíriai és iraki vízkészletek, illetve a vizet érintő bárminemű infrastruktúra ellen. Ez nem véletlen. A víz feletti ellenőrzéssel ugyanis a mezőgazdaságot és az energiaellátást is felügyelhetik. A moszuli duzzasztógát például Irak energiaellátásának 75 százalékát biztosítja. A kurdok 2014 augusztusában foglalták vissza az IS-től ezt a stratégiai szempontból kulcsfontosságú objektumot.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az IS elleni harc során a kurdok is bevetették már a víz fegyverét, s elzárták ettől azokat a településeket, amelyek felett az iszlám szélsőségesek vették át az irányítást. Mint a napokban közel-keleti lapok rámutattak, a duzzasztógátak egy másik fontos célt is szolgálnak. Hírek szerint ugyanis ezen gátaknál rejtőztek el az IS legfontosabb vezetői. Legfőbb rejtekhelyük e forrás szerint a mintegy 400 méter hosszú és 180 méter magas Takba gát. Ezen objektum ellen nem mernek támadást indítani a szövetségesek, mivel ha eltalálnák, Irak nagy részét eláraszthatná a víz, Szíria keleti felében pedig nem lenne elektromos áram.