Bundesliga;Manchester City;Bayern München;Pep Guardiola;

2016-02-05 06:53:00

Nagy bajban a Bayern

Áll a bál a Bayern Münchennél. Bár Bundesliga listavezetője két győzelemmel kezdte a tavaszi szezont, a klubnál rendkívül rossz a hangulat. Megromlott a csapat és az edző, Pep Guardiola viszonya, ráadásul egy spicli titkos információkat szivárogtatott ki a sajtónak.

Valami mintha megtört volna a Bayern Münchennél. Hiába vezeti az együttes 19 forduló után nyolcpontos előnnyel a Bundesligát, hiába számít a Bajnokok Ligája egyik favoritjának, azóta, hogy múlt héten bejelentették, Pep Guardiola a Manchester City edzője lesz, nyugtalanság tapasztalható a Säbener utcában. A bajnokságnak ebben a szakaszában rendre nagy nevek röppennek fel arról, ki költözik majd a következő szezontól az Isar partjára, most azonban ennek éppen az ellenkezője történik, s arról hallani, valóságos népvándorlás indulhat meg Münchenből a nyáron.

A legérzékenyebb veszteség talán Robert Lewandowski eligazolása lenne. Márpedig előre borítékolhatjuk, hogy a lengyel válogatott nem marad a Bayernnél, amint ezt ő maga is sugallta egy interjúban. Eddig biztosra volt vehető, hogy a Real Madridhoz igazol, azzal azonban, hogy Guardiola a Cityhez kerül, új kérőre is számíthat. Ha figyelembe vesszük e két együttes anyagi lehetőségeit, s azt, hogy szinte bármekkora összeget képesek „rálicitálni” a másikra, nem lennénk meglepve, ha nyáron új átigazolási rekordról számolhatnánk be.

A középpályásként és védőként is bevethető David Alaba szerződése ugyan 2018-ig szól a bajor klubnál, közismert azonban, hogy ő a katalán edző kedvence kivételes szorgalma miatt. Ezért Guardiola mindent elkövet azért, hogy magával vigye Albionba. Hallani Arjen Robben távozásáról is, aki gyakori sérülései miatt ugyan nem volt állandó kezdő Guardiola alatt, de távozása érzékenyen érintheti a klubot, a szurkolók szeretik szókimondó stílusáért. A játékosállomány várhatóan jelentősen átalakul, ez azonban csak az egyik gond. A másik, hogy van egy spicli a csapatnál, aki értékes információkat szivárogtat ki a sajtónak.

Nem kizárt, Guardiolának akar valamiért ártani, aki dúl-fúl amiatt, hogy a csapat belső életét érintő titkos híreken csámcsoghat a sajtó. „Nagy a zűr nálunk, rossz a hangulat. Ha pedig mindenki egészséges, akkor aztán elszabadulhat a pokol” – mondta a rejtelmes forrás. Volt már ilyenre példa korábban is a Bayern életében, legutóbb 2013-ban, amikor Guardiola taktikai terveit küldték meg a sajtónak. A katalán akkor azt mondta, nyomoznak a tettes után, aki soha többé nem veheti majd fel a Bayern mezét. Hírek szerint 2014-ben nem véletlenül adták el Toni Kroost a Real Madridnak… Egykor a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Lothar Matthäust tartották a legnagyobb kiszivárogtatónak.

Nagy kérdés azonban, hogy most ki áll a háttérben. Az illető a sajtónak elárulta azt is, hogy a Bayern chilei válogatottja, Arturo Vidal januárban többször hagyta el a katari edzőtábort, majd részegen tért vissza. Ez az információ azért nem látszik légből kapottnak, mert a középpályás már nem egyszer okozott botrányt. 2015 júniusában ittasan vezetett, amikor luxuskocsiját összetörte. Előző klubjánál, a Juventusnál sem a profizmus megtestesítőjeként emlékeznek rá. Vidal azonban tagadja a lapokban megjelenteket, bár árulkodó jel lehet, hogy a Bayern mindkét 2016-os bajnokiján csak a kispadon kapott helyet. A kiszivárogtató azt is elárulta, hogy megromlott a katalán tréner és a játékosok viszonya, amióta Guardiola decemberben, egy héttel karácsony előtt jelentette be távozását a klubtól.

A münchenieket az ág is húzza. A Jerome Boateng, Javi Martinez és Medhi Benatia sérülése miatt kényszermegoldásként leigazolt Serdar Tasci rögtön az első edzésén megsérült, s a maródiak listájára került. A Bayernnél nincsenek hozzászokva az efféle rossz hírekhez, a klubnak nem is tartozik az erősségei közé az ilyen helyzetek kezelése. Matthias Sammer, a Bayern München sportigazgatója ellentámadásba lendült, s összeesküvést sejt a háttérben. Áldozatnak állította be a csapatát a spicli-ügy, a Guardiola elleni támadások, illetve a sorozatos sérülések kapcsán az orvosi stábot ért bírálatok miatt. „Talán csak azt akarják egyesek, hogy a bajnokság megint izgalmas legyen” – mondta dölyfösen. Bár Sammer másokat okol a bajokért, a gondok forrása valójában a székházban keresendő.