költségvetés;tartozás;államadósság;heti jelentés;

2016-02-08 16:21:00

Eltűnt adatok az államadósságról - Megszólalt a Fidesz

Ahogy eddig, ezután is nyilvánosak az államadóssággal kapcsolatos adatok és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azokat rendszeresen közzéteszi - hangsúlyozta a Fidesz közleményében, miután a Világgazdaság arról írt, hogy január óta nem árulja el az ÁKK a központi költségvetés adósságának heti, aktuális adatait, és a szervezet azt sem közölte, miért nem.

Ahogy lapunk is beszámolt róla a VG információi alapján, az Államadósság Kezelő Központ megváltoztatta a publikációs rendet, már nem adnak heti jelentést a központi kormányzat tartozásáról,  így nem látni, mennyi volt a trükk az év végi államadósság-csökkentésben.

A hírre az Együtt úgy reagált, hogy a Fidesz ezzel a "korrupt és pazarló gazdálkodását" leplezi. Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségének tagja pedig azt mondta, pártjuk közérdekű adatigénylést nyújt be az ügyben.

A Fidesz-frakció felszólította az ellenzéket, hogy "hagyja abba a hazudozást és a félrevezetést". Megfogalmazásuk szerint ugyanazok, akik "most összevissza hazudoznak" az államadósságról, kormányzásuk alatt csaknem tönkretették az országot, megduplázták az államadósságot és trükkök százaival hamisították meg az ország pénzügyi adatait. A polgári kormányzás óta Magyarország pénzügyileg megerősödött, a költségvetési hiány minden évben három százalék alatt, az államadósság pedig csökkenő pályán van, amit még az Európai Bizottság is elismer. 2010 óta az államadósság aránya a GDP 81 százalékáról 76 százalék alá csökkent - olvasható a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy Magyarország visszaszerezte gazdasági önrendelkezését, a Gyurcsány-kormány által felvett IMF-hitelt az utolsó fillérig visszafizette, megszabadult a kilenc éven át tartó túlzottdeficit-eljárástól és jelentősen csökkent a devizaadósság aránya, ezzel együtt az ország sérülékenysége.