Sokáig abban a boldog tudatlanságban teltek napjaim, hogy legfeljebb sejtéseim voltak arról: mi is az a Karrier Híd. Ahhoz kétség nem férhetett, hogy a kormány, s főleg Lázár János kancelláriaminiszter számára fontos dologról lehet szó, hiszen minden dokumentumban mind a két szavát nagy kezdőbetűvel írták, akárcsak magáét a kormányét. Jó honpolgárként megtanultuk: ha valaminek a jelentősége csekély, netán elhanyagolható, vagy valamilyen hamisságot kívánnak elfedni vele, akkor sokat nyom a latban, ha tulajdonnévé lényegítik.
Így történt ez a Karrier Híddal is, amelynek valódiságát botorság lenne kétségbe vonni, hiszen pillére is lesz neki, pontosan három. Ráadásul ez egy olyan híd lesz, amelyre nem lehet csak úgy rálépni, ehhez segítség kell, mégpedig kormányzati, amely sokféle jogosultsággal is együtt jár majd. Az áthaladók - netán átbukdácsolók- , hitelfelvételre, átképzésre, új munkáltatóik pedig adó- és járulékkedvezményre lesznek jogosultak. De ne köntörfalazzunk: ez a kirúgottak hídja lesz. Azoké, akikkel eddig az állampolgárok és a vállalkozók, mint valamelyik központi hivatali alkalmazottjaként találkoztak. Korábbi létük a bűnös pazarlásban fogant, akárcsak az általuk boldogított háttérintézményé. Ennek tudatában, szerénykedve kell majd felkéredzkedniük a Karrier Hídjára. Egyrészt a feleslegesség terhével a múltjukban, de annak reményében, hogy a kedvezményekkel a zsebükben eljutnak a második pillérig, a hiányszakmákra történő képezésig.
Mielőtt találomra néhány 2016-os hiányszakmát felsorolnék, tessék megfigyelni, ez a Karrier Híd bizony a férfi sovinizmus jegyében fogant, hiszen a nőket legfeljebb a falusi gazdaasszonynak, női szabónak, ápolónak vagy szociális gondozónak várják, szemben az erősebbik nemmel, akik akár épület- és szerkezetlakatosként, hegesztőként, kőművesként vagy ipari gépészként is elképzelhetik a jövőjüket. Ha kellően szorgalmasak. A harmadik pillér viszont már önfoglalkoztatóvá, illetve tulajdonossá is teheti az egykori aktakukacokat.
Mindez, ha hihetünk Lázár Jánosnak, a versenyképesség jegyében történik. Az állami hivatalokban olyan emberekre van szükség, akik “nem vacakolnak feleslegesen, hanem meghozzák a döntést és viselik a felelősséget”. Ebből arra lehet következtetni, hogy az a mintegy 6000 közszolga, akinek útilaput kötnek a talpára nem ilyen. Sőt, az is lehet, hogy pályát tévesztett emberek, akik jobban tudnák szolgálni a NER-t, ha jogi előadóból hidegburkolóvá, vagy adó-csoportvezetőből falusi gazdasszonnyá vedlenének át.
A versenyképesség kerékkötői azonban aligha csak a bürokraták, sokkal inkább a felesleges hivatalok, melyeknek eltűnése aligha hagyna űrt maga után. A hídavatásra azonban szívesen elmennék. A meghívót nem írásban kérem!